Enemies to lovers a gimiben – Esküdt ellenségek könyvajánló
Nem tudom, ki hogy van vele, de én személy szerint nagyon tudok örülni, mikor hazai szerzők túl látnak Pesten. Olyan jó érzés más városról is olvasni, még ha a helyszínek és az események kitaláltak is. Nincs ez máshogy a következő könyvünkben sem, ami egy hazai fiatal szerző, Kollár Betti tollából származik. Igaz, ez a mű kicsit eltér a megszokottól, de mindenképpen ajánlom az olvasását, ha valaki egy könnyed kikapcsolódást nyújtó regényt keres.

Kollár Bettit van szerencsém személyesen ismerni író-olvasó találkozóról. Nagyon is megnyerő személyiségén túl, fiatal kora ellenére, egy nagyszerű író, aki egyszerre szólítja meg a fiatalokat és a fiatalos felnőtteket. Bár regényei elsősorban az ifjúságnak szólnak, mégis ugyan olyan lelkesen olvassák azok is, akik már rég elhagyták ezt a kort.

Balaton parti élet
Mint azt már fentebb említettem, ezzel a könyvvel elhagytuk a fővárost, és egészen a Balaton partjáig utaztunk, hogy megérkezzünk Keszthelyre. Itt élnek regényünk főszereplői, illetve itt található a két gimnázium, akiknek tanulói a kezdetektől, vagyis már kerek 100 éve riválisai egymásnak. Szofi a Földváry, míg Arisztid a Czinczár középiskola diákelnöke, egyben az örökségük továbbvivője – az örökségnek, melynek legfőbb célja a másik intézménnyel való rivalizálás.
Már az első oldalon azt láthatjuk, milyen csínyeket csinálnak meg egymással, illetve hol is állnak a saját pontversenyükben. Mert ugye mit ér az, amikor valamelyik oldal győz, ha az amúgy nincsen számon tartva. De persze amilyen ellenességes a hangulat, abban sincs egyetértés, hogy egyébként hány pontnál tartanak, és ki vezet éppen. Annak a kérdéses egy pontnak pedig elég hamar megismerjük a történetét, amivel azt is láthatjuk, hogyan is ismerkedett meg egymással Szofi és Arisztid. Ami egyébként már önmagában is egy mulatságos eset.

A közös munka gyümölcse
Ahogy telik az idő, egyre jobban durvult a játék, aminek a végére már az iskola dolgozója is elszenvedője lett. Így aztán a kéz igazgató döntésre jut: mindennek van határa, amit most értek el a gyerekek. A büntetésük pedig a következő: együtt kell dolgozniuk a 100. évfordulós ünnepség előkészületein. Meg úgy mindenen, ami a tanév végig még hátra van. Ezzel pedig el is érkeztünk a történet lényegéhez, ugyanis itt kezdődik meg az, amikor ellenségekből szerelmesek lesznek.
Jó, persze, ez nem fog ennyiből kialakulni, a vonzalom már az elejétől megvan, csak hát a név kötelezett eddig. De amikor már együtt kell működniük, amikor rá vannak kényszerítve, hogy jól kell egymással viselkedni, akkor sok minden átértékelődik. Ezért is írtam már az elején, hogy nem teljesen a megszokott fantasy-ra kell számítani, vagy éppen valami nagy horderejű, világmegváltó műre. Viszont a maga nemében, az ifjúságnak – és fiatalos, gimis éveikben nosztalgiázni vágyó felnőtteknek – nagyon is érdemes elolvasni. Ahogyan egyébként az írónő többi könyvét is, amelyek közül az egyk sorozat nyitó kötetéről itt olvashattok.
A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak.