A sportfilmek műfaja ritkán szól csupán a labda pattogtatásáról vagy a gólok számáról. Legtöbbször ezek a történetek az emberi akarat, a felemelkedés és a bukás metaforái. Itt a pálya csupán egy szűkített színpad az élet nagy drámáihoz. A 2025-ben bemutatott Marty Supreme pontosan ebbe a sorba áll be, de közben teljesen ki is forgatja a hagyományos sportéletrajzi filmek sémáit. Josh Safdie rendező munkája nem egy klasszikus sikersztori, hanem egy idegtépő, stílusos és mélyen emberi merülés a megszállottság bugyraiba.

A film az 1950-es évek Amerikájába kalauzol minket, ahol az asztalitenisz még nem csupán egy hobbi volt az alagsorokban, hanem egy komoly, gyakran alvilági szálakkal átszőtt, nagy tétekben játszott sportág. A történet középpontjában Marty (Timothée Chalamet), a ping-pong sztár áll, aki tehetségével és arroganciájával uralja a játékot. Azonban karrierjét igen gyorsan a lejtőn találja. Egyetlen egy apró hiba, és oda a büszkeség, a tehetséggel felépített élet. Martynak erős mélységekbe kell merülni, hogy visszaszerezze elvesztett egzisztenciáját.

A sporttal kapcsolatos filmek ereje abban rejlik, hogy képesek egyetlen emberi sorson keresztül bemutatni egy egész korszak szellemét. Legyen szó a Dühöngő bikáról vagy az Én, Tonya című alkotásról, ezek a filmek rávilágítanak arra, hogy a versenyszellem sokszor nem a nemes küzdelemről, hanem a belső démonokkal való viaskodásról szól. A sporttörténeti kontextus pedig hitelességet ad ennek a témának. A néző nemcsak egy fiktív karakternek drukkol, hanem egy olyan világba nyer betekintést, amelynek szabályai (legyenek azok írottak vagy íratlanok) a ma emberét is formálták. A Marty Supreme ezt a hagyományt folytatja.

A valóság a fikció mögött: Ki volt Marty Reisman?

A film főhősét a legendás asztaliteniszező, Marty Reisman ihlette. Reisman a sportág történetének egyik legszínesebb és legellentmondásosabb alakja volt.

Kielnc évesen idegösszeomlást kapott. Ezután lépett a sport rögös útjára. Az ütögetés későbbi elmondásai szerint nyugtatólag hatott rá. Tizenkét évesen kezdett el komolyabban játszani Manhattan hírhedt termeiben, ahol pénzben fogadva verte el az idősebbeket. Pályafutása során 22 jelentős címet nyert, köztük az 1952-es amerikai nyílt bajnokságot.

Reisman gyűlölte a modern, szivacsos ütőket, szerinte ezek megölték a sport eleganciáját. Ő a klasszikus, érdes felületű ütők híve maradt, ami végül a profi karrierje végét is jelentette. Reisman egy elegáns öltözködésű, olykor arrogáns és különc viselkedésű ember volt a kor emberei szerint. Igazi showmanként emlékszik rá az amerikai sportközösség, aki egyetlen szervával képes volt az asztalról leütni egy cigarettásdobozt is.

Füst és izzadtság

Jómagam sajnos nem nagyon vagyok teljesen képben a Safdie testvérek munkásságával, de a Marty Supreme után valószínűleg valamelyest megpróbálom ezt a hiányosságomat pótolni. A fivérek korábbi alkotása, a Csiszolatlan gyémánt (2019) is jó értékelésekkel büszkélkedhet, így elmondható, hogy a rendezők már bizonyították direktori képességüket. Josh Safdie szólóprojektje pedig azt bizonyítja, hogy a párosnak nem feltétlenül szükséges közösen dirigálni egy produkciót.

A Marty Supreme története Reisman különcségére épít, miközben hű marad a történelmi tényekhez, különösen a sportág drasztikus átalakulásának bemutatásában. Hangulata egészen egyedi. Josh Safdie mesterien vegyíti az 50-es évek nosztalgiáját egyfajta modern, nyugtalanító érzéssel. Az atmoszféra fojtogatóan sűrű a pingpongtermekben, ahol a néző szinte érzi a dohányfüstöt és a feszültséget. Ugyanakkor van a filmben egyfajta mániákus eufória is, ami Marty karakteréből árad. Ez a kettősség – a siker csillogása és a bukás sötétsége – adja a film gerincét.

Dramaturgiailag a film nagyon jól kezeli a százötven perces hosszú játékidőt. A szerkezet többet mutat a hagyományos „felemelkedés-bukás-megváltás” hármasánál. Itt a hangsúly a bukás utáni belső őrlődésen van. A cselekmény pörgős, de hagy időt a karakternek, hogy szembesüljön saját jelentéktelenségével. Marty nem egy klasszikus hős, sokkal inkább egy esendő ember, láthatjuk ahogy a személyisége teljesen eggyé válik a sportteljesítményével. Amikor a karrierje meginog, a személyisége is darabokra hullik. A film remekül mutatja be azt a kétségbeesett küzdelmet, amit Marty azért folytat, hogy visszaszerezze az elveszített méltóságát, még akkor is, ha ehhez önmagát kell feláldoznia.

Időutazás 35 mm-en

Habár technikailag a film a mai kor követelményeinek felel meg, látványban egy valódi időutazás. A díszlettervezők rendkívül jól újraalkották a korabeli New Yorkot, a kopottas biliárdszalonoktól a hatalmas európai szállodákon át az éppen csak felzárkózó távol-keleti helyszínekig. A szemcsés képi világ azt az érzetet kelti, mintha egy elfeledett, archív tekercset néznénk a múltból. Az operatőri munka pedig, különösen a meccsek alatt, bravúros: a kamera képes lekövetni a labda villámgyors mozgását, de sosem téveszti szem elől a játékosok arcán tükröződő érzelmeket.

A színészi játék mellett abzolút nem érdemes elmenni szó nélkül. Timothée Chalamet életének egyik legkomplexebb alakítását nyújtja az egész film alatt, amit elég nagy kihívás lehetett teljesíteni. Ezt a fajta nárcisztikus törékenységet igen nehéz hitelesen a vászonra vinni. Karakterének ez a legfőbb aspektusa. Marty arrogáns, időnként ellenszenves, és képtelen a kompromisszumra. Nem példakép, hanem egy megszállott zseni. A gyengeségből fakadó düh, az érzékenység, a túlzott magabiztosság mind-mind lényegi elemei a karakternek, melyeket a fiatal színész szinte gond nélkül megugrik. Lehetséges, hogy ő lenne a következő DiCaprio?

A mellékszereplők jobbára csak katalizátorok az egész sztoriban, mert a film erősen koncentrál Marty belső világára. Azonban jelentősen hozzátesznek a főhős gyors összeomlásához és lassú talpra állásához. Gwyneth Paltrow, Odessa A’zion, vagy épp Larry ‘Ratso’ Sloman karakterei érezhetően alakítják a főhős életútját, szintúgy mesteri színészi játékkal hozzájárulva. Külön érdekesség: Géza Röhrig által alakított Béla Kletzki karakterének alapjául a lengyel asztaliteniszező Alojzy „Alex” Ehrlich szolgált. Négy év auschwitzi fogság után Dachauba szállították, ahol a gázkamrától az mentette meg, hogy a nácik felismerték, mint világbajnok. A filmben látott mézes kaptár története valós, Marty Reisman önéletrajzában részletesen mesél az esetről.

Összegzés

A Marty Supreme egy rendkívül intenzív, vizuálisan és érzelmileg is erős, de felemelő alkotás. Nem nevezhető könnyed sportfilmnek, amit egy vasárnapi kikapcsolódásnak szán az ember. A film egy mély karaktertanulmány a sikerről, és arról, hogy milyen törékeny is ez a siker valójában. Érdekes és izgalmas darab, amely rávilágít arra: néha a legnagyobb győzelem nem egy trófea elnyerése, hanem az, hogy képesek vagyunk a tükörbe nézni akkor is, amikor már nem mi vagyunk a „sztárok”.