Sorozat

Harmadik típusú találkozások Hawkinsban

Afelől már rég meggyőződhettünk, hogy a televízió napjainkban inkább ad otthont a minőségi élmények számára, mintsem a mozi. Ez nem jelenti azt, hogy ne csúsznának be minőségi filmek vagy minősíthetetlen sorozatok, inkább azt, hogyha valakinek kevesebb a büdzséje, de inkább szeretne kreatív lenni és teljes hosszában elmesélni történetét, akkor itt a lehetősége. A Netflix az ilyeneket igyekszik megragadni: újfent jött a semmiből, látott és győzött.

01_13.jpg

A Stranger Things egy olyan sorozat, ami igyekszik visszahozni Spielberg korai munkásságát, Stephen King szellemiségét és a gyerekkori naivitást. Mindezeket hatalmas sikerrel teszi. A Duffer testvérek, akik korábban a Wayward Pines pár epizódját jegyezték, most előálltak egy retro sci-fi és horror kombóval, aminek főszereplői egyaránt felnőttek és gyerekek.

1983-ban járunk Indianaban, Hawkins kisvárosában. Főszereplő kissrácaink egy számukra átlagos, órákon keresztül húzódó Dungeons and Dragons játék után haza indulnak, azonban egyiküknek, Willnek (Noan Schnapp) rejtélyes körülmények között nyoma vész. Ez a gyújtópont karaktereink számára, akik között felsorakozik a városi seriff (David Harbour), Will anyukája (Wynona Ryder), az említett három gyerek, és egy titokzatos kislány, aki képes az elméjével irányítani a dolgokat. És mielőtt túlságosan előre szaladnék a részletezésbe: a Stranger Things alighanem az év egyik legjobb sorozata, ha nem a legjobb.

02_11.jpg

Balról jobbra: Lucas, Mike és Dustin.

A Stranger Things minden egyes részén érződik a törődés és a szenvedély, amit az alkotók beleöltek. Ez egy olyan projekt lehetett a számukra, ami visszakalauzolta őket fiatalkorukba, s így nem restelltek azt megtömni tisztelgéssel és ’80-as évekbeli popkulturális utalásokkal. Így a sorozat egyfajta kirándulás is abba az időszakba, ám nem olyasféle, ami abszolút nem fogyasztható azok számára, akik ebből kimaradtak volna. A történet izgalmas, megáll a saját lábán, és tisztán kivehető, hogy egy nyolc órás filmről van inkább szó, nem is egy klasszikus értelemben vett sorozatról. Egy rész véget ér, a másik pedig nem húzza el a mézes madzagot: ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Pont emiatt olyan addiktív ez a sztori az első perctől az utolsóig. Van egy ív, egy szépen kidolgozott, fokozatosan kibontakozó cselekmény és háttértörténet. Ilyen egy évados (vagy antológia) produkciós értelemben a True Detective-t és a Fargot tudnám megemlíteni, mint példa (hogy csak kettőt említsek).

04_11.jpg

Egy ilyen szituációból még sosem sült ki semmi rossz, ugye?

De milyen az atmoszféra és a szereplők? Be kell valljam, féltem. A szupererővel rendelkező karaktereket átlagos környezetben nem egyszerű kezelni, és itt is eltartott pár epizód erejéig, míg a Duffer testvérek meggyőztek afelől, hogy semmi ok az aggódalomra. Tizenegyes (Milly Bobby Brown), azaz a már említett különleges kislány pont annyira szerethető, mint Mike (Finn Wolfhard), Lucas (Caleb McLaughlin) és Dustin (Gaten Matarazzo). Hárman is és négyen is nagyszerű csapatot alkotnak, ami masszívan képzi a Stranger Things alapját, amire megpróbál mindenkiben építeni: ez pedig a gyerekkor felé hajló nosztalgia. Ha ez nem lenne elég, Mike és Will idősebb testvérei körében megkapjuk a tinédzserek saját szálát, a seriff és Will anyukájának eseményeiben pedig a felnőttek szálát. Mind a három nagyszerű és fontos, nemcsak mesélés szempontjából, de így alaposan megnöveli a sorozat befogadhatóságát több közönség számára.

03_14.jpg

Tizenegyes, vagy csak El. Szerencsére ő is szerethetőre sikerült.

Nos, kombináljuk ezeket a karaktereket egy csipetnyi kisvárosi hangulattal és egy Stephen Kinges, X-Aktás, ET-s sztoriággal, valamint retro zenével, amit kapunk pedig egy különleges keverék, ami minden szinten működik. Elkönyvelhetjük-e ezek alapján a Stranger Thingset az év meglepetéseként? Egyelőre abszolút, viszont ami azt illeti, igazán meglepődnék, ha jönne valami sorozatos vagy filmes fronton, ami erről a trónról letaszíthatná. Nem, valóban nem nagyon említettem negatívumot, mivel azok olyan elenyészőek (még a fényképezés is gyönyörű), hogy igazából csak azok fognak haragosan állni ehhez a szériához, akik már a fentiek alapján is viszolyognak, hogy mi lehet ez a fertelmes baromság. A többieknek viszont kötelező darab minél hamarabb: itt az év egyik legjobb filmes és/vagy sorozatos élménye, amit reméljük nem folytatnak. Így remek ez, ahogy elkészült.