A Hope – Remény, egy dél-koreai sci-fi és akció-thriller, amelyet Hong-jin Na írt és rendezett. A film első ránézésre egy izgalmas krimi-horrornak tűnik nagyszerű, sejtelmes kameraállásokkal, azonban a történet lassú kibontakozása idővel ráébreszt, hogy nem erről van szó, de addigra már túl késő lesz, és magával rántja a nézőt ahhoz, hogy kellően kíváncsivá tegye.

A történet egy Hope Harbor nevű kisvárosban játszódik, ahol különös körülmények között elhunyt állatok és emberek maradványaira lesznek figyelmesek. Rájönnek, a gyilkosságokért nem a vadállatok felelősek, de nem is az emberek. Ko Bum-seok (Hwang Jung-min) rendőrfőnök ered a rejtélyes szörnyek nyomába, hogy megakadályozza őket a további mészárlásban. Helyzetét nehezíti, hogy a kisváros kommunikációja megszakadt a külvilággal, és az erősítés sem érkezik meg.

A történet elején megismerkedhetünk a főbb karakterekkel, az említett rendőrfőnökkel és egy baráti társasággal. Már ekkor megtudhatjuk, hogy a karakterek nem lesznek sem hősök, sem gonoszok. Egyszerűen csak emberek, akik olykor logikátlanul viselkednek. Mivel a logikátlan döntések személyiségjegyekként értelmezhetők, és történetalakító erejük van, így semmiképpen sem hatnak zavaróan. Olykor groteszk humorrá alakulnak, amely remekül kontrasztban van a komor hangulattal, és nemcsak a feszültséget oldják, hanem a történetet is színesebbé teszik.

Viszont a legtöbb ilyen humor következtében szinte azonnal meghal valaki, amely nemcsak a történetet rázza vissza sötét hangulatába, de keserű szájízt hagy maga után, ugyanis semmiképpen sem szabadna viccet űzni mások halálából, még akkor sem, ha csak egy filmről van szó. Másfelől, ha már szóba került az erkölcs: miért szükséges lemészárolni egy egész várost, hogy megtaláljuk a gyermekünket? Ugyanis az egyik lény pontosan ezt tette, melyet azóta sem értek. Ugyanis ahhoz nem volt elég érzelem teljes, hogy megsajnáljunk egy tömeggyilkost, ahhoz pedig nem volt eléggé logikus, hogy megértsük. Véleményem szerint az lehetett a cél, hogy megtudjuk, a földönkívüli karakterek is morálisan szürkék.

A történet több hasonló kérdést is felvetett bennem, amelyekre nem kaptunk válaszokat. Például az első lény miért volt annyival másabb, mint az összes többi? Lesz valaha következménye annak, hogy egy rendőr véletlenül agyonlőtt egy ártatlant? A boncolós jelenet miért nem vezetett sehová? Miért zuhant le a másik űrhajó? Mi rejtőzik az épségben maradt űrhajó belsejében? Illetve egyáltalán miért jöttek a Földre? És még sok más kérdés maradt bennem, amelyekre nem ad választ a film.

A Hope befejezése, vagy éppen befejezetlensége állítólag szándékos, ugyanis Na Hong-jin rendező már megírta a folytatás történetét, forgatókönyvét, és nyilatkozata szerint még két-három filmben gondolkozik. Persze, ez nem biztosíték arra, hogy a további filmekből megtudjuk a válaszokat. Mindenesetre a Hope jelenleg csak egy felvezetés, amely nagyon hosszúra nyúlt, és szerintem önmagában a játékidő sokakat el fog rettenteni. Véleményem szerint, ha az üldözős jeleneteket kissé rövidebbre fogták volna, és nagyobb hangsúlyt kap a történet, akkor a film önállóan is értelmezhetővé vált volna, egy nyitott kérdéssel a végén.

A megválaszolatlan kérdésektől eltekintve még rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik a filmben, amely miatt részben szomorú vagyok, részben pedig bizakodó, remélve, hogy hátha a folytatás rávilágít ezekre a részletekre. Jelenleg a Hope csak egy látványos, akciókban gazdag film, rengeteg üldözős jelenettel. Viszont ehhez hozzá lehet szokni, és egy idő után már többre vágyik a néző, mint egy újabb fogócskára.

A karakterek

A történet rengeteg karakterrel foglalkozik, de csak addig vannak a képernyőkön, amíg cselekedeteik hatással vannak a történetre. Nem ismerünk meg senkit eléggé ahhoz, hogy megkedveljük, vagy éppen hogy megutáljuk. Lényegében csak elvégzik a rájuk szabott feladatokat, és csak néhányukat látjuk viszont. Mindenesetre a legemlékezetesebb karakterek a morálisan szürke rendőrfőnök, Ko Bum-seok (Hwang Jung-min), Sung Ae (Jung Ho-yeon) rendőr, aki szerintem mindig igyekezett a legjobb döntést hozni, és Yang Bae (Um Mun-suk), aki egy vicc kedvéért megölte az egyik társát. És ott vannak a szörnyek, melyekről még annál is kevesebbet tudhattunk meg, mint a főkarakterekről, még tetteikből sem tudjuk kikövetkeztetni, milyen jellemmel bírhatnak, ugyanis nem tudjuk meg, mit miért tesznek. Ettől függetlenül színészi játék kimondottan meggyőzőre sikerült, és meglepetten olvastam Michael Fassbender nevét a színészek között.

Megvalósítás

Ami számomra kiemelkedő volt, az a kamerák állása. Több alkalommal az embereket, szörnyeket vagy helyszíneket úgy mutattak be, hogy azok elsőre nem annak tűntek, mint amik valójában. Kaptunk egy képet, egy rövid időt, amíg véleményt alkottunk a látottakról, majd megmutatták, mi is pontosan az, amit látnunk kell. Az akciójelenetek dinamizmusa is nagyban függött a kamerák állásától, amely a vágással együtt tökéletesen a helyén volt. Láttuk, amit látnunk kellett, kellően dinamikus volt, mégis sikeresen felvette a történet ritmusát, de ezt úgy tette, hogy közben elképesztő, néhol szinte már gyönyörű látványt kaptunk. A zene hasonlóképpen működött, nemcsak megállta a helyét, de még többet is nyújtott. A képi világ esetében egyedül a szörnyek voltak azok, melyek olykor jobban elütöttek a látványvilágtól, mint kellett volna, de úgy gondolom, ez sem volt annyira vészes, hogy ne tudjunk eltekinteni felette.

Összességében

A legnagyobb pozitívumot számomra a látvány jelentette, az izgalmas kameraállások, a szörnyek kreatív kivitelezése és a hangulatos kisváros. Az üldözős jelenetek is meglepően jól sikerültek, melyekre a film építkezik, viszont véleményem szerint ez már inkább a negatív pont, ugyanis jobban kedvelem az olyan alkotásokat, melyek középpontjában a történet áll, és aköré épül fel. A sok lehetőség kihasználatlanságának köszönhetően a film félkésznek hat. A megtekintését olyanoknak ajánlom, akik nem várnak bonyolult, csavaros történetet, ugyanakkor elaludni sem szeretnének a moziban. Az akció dús, látványos film folyamatosan fent tartja a néző figyelmét, a sötét atmoszférát, amelyből egy kis humor folyamatosan felrázza, ugyanakkor nem igényel sok gondolkozást a megértése.