Netflix, Sorozat

Nem könnyű az élet az átfagyott világban robogó vonaton

2013-ban a Snowpiercerrel az egész világ megismerte Bong Joon-ho nevét. A dél-koreai direktor azóta elkészítette a Netflix-nek elkészítette Okja című filmjét, majd visszatért hazájába, hogy levezényelje az Élősködőket, amivel az Aranypálmát és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is kiérdemelte a rendező. A hét éves film érdekessége, hogy az 1982-es, francia Le Transperceneige című képregény adaptációja. A Netflix azonban gondolt egyet és úgy döntött, hogy lehúz még egy bőrt a sztoriról és Jennifer Connelly és Daveed Diggs főszereplésével sorozatot készítettek a posztapokaliptikus világban száguldó vonat lakosairól.

snowpiercer_2.jpg

(tovább…)

Játék

5 alulértékelt játék, amik többet érdemelnek

Mind tudjuk, hogy a videojátékok világa és a videojátékipar hatalmas szegmens, az emberek ideje, pénztárcája és szívük tárhelye pedig annál kisebb. Ennek következtében rengeteg olyan játék jelent és jelenik meg folyamatosan, amikben ott a potenciál, hogy sikeressé, klasszikussá váljanak, de valamiért ez mégsem sikerül nekik. Ennek egy elhibázott marketingkampány is lehet az oka, aminek következtében nem is hallanak eleget a játékról.

De előfordulhat az is, hogy a kiadó rosszul választja meg a megjelenési dátumot és épp olyan időszakban jön ki a játék, amikor az eladások nem pörögnek annyira. Ezúttal öt olyan játékot válogattam össze, amiknek minden esélyük és lehetőségük megvolt a naggyá válásra, de valamiért mégsem, vagy csak jóval megjelenésük után kapták meg azt az elismerést ami eredetileg is kijárhatott volna nekik.

download_1.png

(tovább…)

Film

Tekézéstől a Thompson gépfegyverig

A Coen tesók filmjeinek láttán mindenkiben más valami marad meg. Sokan szeretik az idióta karaktereket, mások inkább a véres jeleneteket preferálják, míg egy harmadik csoport a vicces részeket részesíti előnyben. Ez az összeállítás vegyíti mindezt és jelenetek sorol fel, szubjektív köntösben és természetesen spoileresen.

jelenetb5w.jpg

(tovább…)

Játék

Üdvözlünk az Éden kapujában

A Days Gone kisvárosi világvége sztorija annyira megragadott, hogy azonnal belevágtam valami hasonló témájúba és választásom a Ubisoft 2018-as tavaszi nagyágyújára, a Far Cry 5-re esett. Mint minden epizód a második rész óta, ez is erőteljes aktuálpolitikai, társadalomkritikai és korszellemet jellemző témát vett magára. Sőt, még erősebben beletenyerelt a lecsóba mint korábban, hiszen eddig mindig valami nagyon távoli, nagyon egzotikus helyen keveredett a szmötyi a játékok történetében. Ám ezúttal nem másutt, mint a jó öreg ‘US of A’ területére helyeződött át a cselekmény.
far_cry_5.jpg

(tovább…)

Film

Hatalmas bajok Miamiban

Nincs néha az az érzésed, hogy a film, amit nézel, annyire furcsa, annyira idegen és megmagyarázhatatlan, hogy olyan, mintha egy földönkívüli rendezte volna? Mintha elolvasta volna a „film” fogalmát, de sosem értette meg? Mintha sosem találkozott volna emberekkel ezelőtt? Na, a Miami Connection minden tekintetből ez a film. Darabjaira szedve teljes katasztrófa, ám összességében az egyik legszórakoztatóbb Zs-kategóriás film, amivel találkozhatsz.miami-connection-movie-poster.png

(tovább…)

Film

Tíz emlékezetes Coen filmkarakter

Joel és Ethan Coen az elmúlt több mint három évtizedben egy hatalmas rajongói tábort építettek ki maguk köré filmjeikkel. Szatirikus hangvételükkel, véres jeleneteikkel, csavaros történeteikkel, emlékezetes figuráikkal szinte bizonyos, hogy filmtörténelmet írtak. Utóbbi jellemzőt most egy lista formájában felsorolásra került, természetesen szubjektív szellemiségben. Nemcsak a saját forgatókönyvekből való karakterek közül történt a válogatás, ugyanolyan eséllyel indultak a könyvadaptációk, illetve a remake-ek szereplői is. 

coen_web_1_670.jpg

(tovább…)