Film

Párizs (nem) alszik

Tizenöt éve mutatták be kis hazánkban a fenti remekművet, ami azóta – abszolút méltán – kultuszfilm státuszba került. Eljátszottam a gondolattal, hogy mai, felgyorsult, összezsugorodott világunkban (pontosabban, ha ma született volna eme írás), okos telefonokra „komponálva” hogy nézne ki egy villám-filmkritika. Nagyjából így.
Párizs – Hollywood – Párizs. Jean-Pierre Jeunet eddigi pályája során ezt az utat járta be. Túl a méregerős vizualitású Delicatessenen, a szívbemarkolóan szép Elveszett gyerekek városán és az Alien 4. kissé balul sikerült kitérője után visszatért hazájába, és készített lefegyverzően bájos filmet.
amelie_1.jpg

A narrátor meleg hangja kíséri a filmet nyitó, idilli nyugalmat árasztó képsorokat. Pillanatképek Párizsról, béka-perspektívából, melyekből kiderül, hogy a gallok is egyszerű, hétköznapi emberek, de korántsem átlagosak. A csodabogarak közé egyenesen anyja szülőcsatornáján keresztül (sic!) robban be Amélie Poulain (Audrey Tautou játssza megejtő eszköztelenséggel), a gazdag fantáziával és érző szívvel megáldott kis „hófehérke”. A kislány, barátok híján megteremti saját benső, élénk színekkel megfestett világát, és a családi tragédia után elhagyja a családi fészket, s vele rögeszmés apját. Pincérnőnek áll, majd egy vélt csoda folytán önkéntes, altruista „angyallá” lesz. Embertársai kisiklott magánéletét, lelki zűrjeit simítgatja, rántja helyre, miközben őt magát is megkörnyékezi a kis meztelen nyilas, Ámor.

Jeunet alkotása dramaturgiai és vizuális ötletek, fordulatok tömkelegével szolgál az arra érzékeny szeműek, és üde, kissé fanyar humorral mindenki számára. Ízig-vérig európai mozi, amely tengerentúli társainak műfaji elemeit kombinálja a Montmartre-i avantgárd ártatlanul újító szellemiségével, amiben egy kopottas ál-házivideó formájában még a digitális animáció is szerepet kap.  Naiv tündérmesébe oltott komédia, némi románccal nyakon öntve. A mű szerelmi szála könnyen émelyítő giccsbe fulladhatna más alkotók keze alatt, itt azonban a minden képkockát átható (ön)irónia, szépen irányban tartja mű szekerét tengelytörés nélkül.

amelie_3.jpg

Az Amélie csodálatos élete operatőre, Bruno Delbonnel egy minden hájjal megkent, álmodozó restaurátor. Vérbő színei, extrém kameraszögei, lüktetőn rángó felvevőgépe nyomán élettel telnek meg a párizsi művész negyed utcái, terei. Pulzáló vörös, sárga és meleg barna árnyalatú háttér előtt zajlik ez a mai mese. Minden gyermeki bája, lekerekítettsége ellenére a film összes momentuma a való életből ellesett, ugyanakkor röghöz kötött esendőségünknek tükröt is tart. Melegszívű Amélie pedig bármelyikünk védőangyalkája is lehetne…