Egyik napon globális szupersztár és önjelölt hős, mire észbe kapunk már leszállt a Holdra és titkos ügynökként dolgozik maga a Király. Így tengeti a mindennapjait Elvis Presley a Netflix vadonatúj sorozatában, az Agent Elvisben. Hogy milyen is lett a kivitelezés, kritikámból kiderül.

Sokszor láttunk már példát arra, hogy kihunyt csillagok, vagy esetleg történelmi személyek életét különböző zsánerekkel vegyítve dolgozzák fel, ilyen például a Nyugat + Zombik vagy a Record of Ragnarok. Azonban ezekhez az alkotásokhoz mind-mind hatalmas bátorság kell, elvégre a rajongók könnyen érzik túlzásnak, megosztónak vagy ízléstelennek a megjelenítést és ez itt sincs másképp.

Nem nagyon Elvis, de nagyon király

Karakterek terén az a baj, hogy megint nincs semmi új a nap alatt. Nyilván szórakoztató személyiségeket kaptunk a főbb karaktereknek, de semmi egyedit nem takarnak. A sorozat karakterei beállhatnak a sorba bármelyik túlzottan magabiztos titkos ügynök mögé, a cinikus humorukkal a Marvel univerzumba vagy a nihilizmusukkal Rick Sanchez mellé. Valahogy úgy éreztem miközben néztem a sorozatot, hogy Elvisből nem vittek át eleget a sorozatba és inkább egy saját fiktív karaktert csináltak aki Elvisnek volt beöltözve. Hiányoltam belőle azt a karaktert akit mondjuk Luhrmann korábbi rendezésében láthattunk. Mindezek ellenére tudom azt mondani, hogy a szereplők nagyon élvezhetőek és szórakoztatóak, amit kezdetben nem néztem volna ki a szériából.

A sorozat megosztó humora

A show felnőtt animáció révén, nyilván humor kategóriában indult, viszont egészen érdekes egyvelegben kivitelezte ezt. Erős váltások vannak az edgy Z-generációs humor és a belsős poénok között és ha már itt tartok, beszélnék egy keveset Scatterről. Borzasztóan untam az első résztől kezdve, a bekokainozott, kurvázó túlzottan groteszk csimpánzt. Sok volt és erőltetett, viszont megkerülhetetlenül menő. Csak beleképzeltem magam, hogy mekkora poén lenne egy ilyen házikedvenccel üldözni a bűnt és nem tudtam utálni. Ettől függetlenül nem találtam viccesnek a túlzásba vitt felesleges erőszakot, a savas vizeletet és egyéb finomságokat, túlságosan is próbált groteszk lenni. A humor másik fele viszont nagyon jól vette ki magát. Azoknak akik ismerik a Király történetét, vagy látták az Elvis filmet azok jót tudnak rajta kacagni, én is elnevettem magam jópárszor.

Elvis magával a hangulat

A sorozat legnagyobb érdeme véleményem szerint az animáció. A vágás stílusa, a dinamikusság és a kreatív átmenetek adták meg a sorozat sava borsát. Elvégre minden megvolt ami a jó kémfilmekbe kell. Őrült, elképzelhetetlen kütyük, izgalmas és nagyszabású harcjelenetek, robbanások, üldözések valamint menő járművek. Annak ellenére, hogy ez az Archerre hajazó rajz stílus nem feltétlen a szívem csücske, az animáció vitte a prímet, a jól válogatott zeneszámokkal együtt. Korábban nehezen tudtam volna elképzelni Elvis számot egy harcjelenet közepette, de a Viva Las Vegas enyhén szólva nagyot ment. Ugyan ez elmondható a szinkronra. Azok akik eredeti nyelven fogják nézni, azoknak Matthew McConaughey hangja rengeteget fog hozzátenni, ezt garantálom.

Összegzés

Bár a humor egésze nem mindenkinek lesz megfelelő, szerintem mindenki talál benne olyat amin tud nevetni. Az animáció nagyon jól néz ki, még a maga minimalista karakterdizájnával is. A zene válogatás merész, de meglepően jó. Azok akik jól tudnak nevetni egy abszurd kémfilmen, mindenképp ajánlom a sorozatot.