2024-ben a Fallout sorozat egy atombomba erejével robbant be a köztudatba, és egy csapásra a legjobb videojáték-adaptációk közé került, amit egyaránt tudtak élvezni a laikusok és a játékok rajongói is. Az Amazon nem ült sokáig a babérokon, rögtön megrendelték a második évadot. De vajon sikerült-e Jonathan Nolannek és Lisa Joy-nak, szerencsejátékos szófordulattal élve, tizenkilencre lapot húzni és nyerni? Spoilermentes kritikánkból kiderül.

A történet ott folytatódik, ahol az első évad véget ért: miután Lucy apjának, Hanknek (Kyle MacLachlan) sikerült elmenekülnie, a nevadai New Vegas felé veszi az irányt, hogy felajánlja szolgálatait a várost a háttérből irányító tech-milliárdos kaszinókirálynak, Robert House-nak (Justin Theroux). Eközben Lucy (Ella Purnell) és a Ghoul (Walton Goggins) szorosan a nyomában vannak, de eltérő motivációk vezérlik őket: Lucy vissza akarja vinni az apját a Menedékbe, hogy feleljen a bűneiért, a Ghoul pedig meg van győződve arról, hogy New Vegasban megtalálja a feleségét és a lányát.

Az Acél Testvérisége sem tétlenkedik: a hideg fúziós diódával a kezükben fel akarnak lázadni a Nemzetközösség ellen, így Maximusnak (Aaron Moten) választania kell a lojalitás és a becsület között. A Menedéklakók is egyre szorultabb helyzetbe kerülnek: a 33-as Menedéknek vészesen fogy az ivóvízkészlete, ami kiélezi a feszültségeket a 32-es Menedékkel, valamint a vezetőség és a lakók között. Lucy öccse, Norm (Moisés Arias) pedig csapdába esett a 31-es Menedékben, és gyorsan meg kell találnia a kiutat, ha nem akar éhen és szomjan halni.

Ahogy az a fenti szinopszisból is látszik, az első évad lezárása miatt a másodikban már jóval több történetszállal kellett zsonglőrködnie a forgatókönyvíróknak, és ezt sajnos nem mindig sikerült zökkenőmentesen megoldani. Emiatt bizonyos szereplőknek jóval több figyelem jutott, mint pl. a Ghoulnak/Coopernek, ami egyrészről még érthető is, hiszen rajta keresztül ismerjük meg a sorozat történelmi hátterét és az új, New Vegas-i helyszínt a fénykorában. Vele szemben a Testvériség, ami az első évadban központi szerepet töltött be, le lett minősítve mellékszállá, Maximusból pedig kis túlzással mellékszereplő lett. Norm szála is több figyelmet érdemelt volna, de az abszolút mélypont a „vérfertőzés terápiás csoport” volt, amit egy az egyben ki lehetett volna vágni.

A másik jól látható következménye a túl sok történetszálnak a cselekmény vezetésének egyenetlen tempója. Néha látványosan alig történik valami, miközben peregnek a percek az epizód hátralévő játékidejéből, máskor meg annyi minden történik egyszerre rövid időn belül, hogy a néző nem győzi kapkodni a fejét. A helyzetet súlyosbítja, hogy a játékokat nem ismerő nézők újfent elveszettnek érezhetik magukat, ugyanis a sorozat nem igazán fordít figyelmet az olyan kérdések megválaszolására, mint pl. hogyan kerülnek magukat római légiósnak képzelő martalócok a Mojave-sivatagba? De mindezek dacára amikor működik a sorozat, akkor nagyon működik, és mindegyik epizódra jut legalább egy emlékezetes pillanat, ami még sokáig velünk fog maradni.

Ebben pedig nem kis szerepe van a színészeknek, akik most is igazán kitettek magukért. Walton Goggins kis túlzással one-man showként viszi a hátán az egész sorozatot, és minden jelenetben, amiben szerepel, ellopja a rivaldafényt. Az évad másik fénypontját Lucy és Hank kapcsolatának ábrázolása jelenti: Kyle MacLachlan remekül alakítja az apát, akit a jó szándék sarkall szörnyűséges tettekre, Ella Purnell pedig a meghasonlott Menedéklakót, aki a Pusztaság kegyetlen világában próbálja megőrizni az erkölcsi iránytűjét.

Maximusnak választania kell az őt befogadó és felnevelő Testvériség, valamint a barátai között, Aaron Moten pedig jól visszaadja ezt a vívódást. Az évad új szereplői közül egyértelműen a Justin Theroux által alakított Robert House viszi a prímet, akiben az a legijesztőbb, hogy a nagyvállalatok irányítói, és így a mi életünk irányítói között szép számmal akadnak hozzá hasonló emberek. Rajta kívül a kisebb szerepekben is olyan ismert arcokat láthatunk, mint Macaulay Culkin, Clancy Brown és Ron Perlman (a régi motoros Fallout-rajongók neki külön örülhetnek).

A látványvilág továbbra is a legerősebb pontja a sorozatnak. A Menedékek, New Vegas városa vagy a Mojave-sivatag, a power armorok legapróbb csavarjától kezdve a Deathclaw-k legutolsó pikkelyéig minden pontosan úgy néz ki, ahogyan azt a játékokban láthattuk. Az aláfestő zenéket ismét remek érzékkel sikerült összeválogatni az ’50-es és ’60-as évekből, ami némileg ellensúlyozza Ramin Djawadi ismét feledhetőre sikerült soundtrackjét.

Bár messze nem lett tökéletes a Fallout második évadja, azért továbbra is tartja a pozícióját a legjobban sikerült játékadaptációk között. A harmadik évad már biztosan el fog készülni, így biztosan nem most láttuk utoljára Lucy-t, Maximust és a Ghoult, csak remélhetőleg addigra a készítőknek sikerül kijavítaniuk a hibákat ahelyett, hogy újakat adnának hozzájuk.

A sorozat megtekinthető a Prime Video-n.