Ki menti meg a magyarokat a Garabonciás zombiseregétől? – Lelle, az egyetemista zombivadász ajánló
Mindig hatalmas öröm ha egy olyan képregénnyel találkozok, ami kis hazánk kultúrájából merít. Legyen szó a mindenki által ismert magyar népmesék világáról, vagy akár történelmi örökségünkről. Az biztos hogy ha egy alkotó akár előbbi vagy utóbbi mellett teszi le a voksát, bőven van lehetősége bármiből is meríteni. Öt éve már írtam egy ilyen történetről, amiben a Fekete Mentések nevet viselő huszárok vették fel a harcot a kis gömböccel. Ezúttal azonban egy történelmi alakkal találkozunk, akivel leginkább a történelemkönyvekből ismerhetünk. De mi köze lehet a hunok királyának a budapesti zombikhoz és egy egyetemista lányhoz?

A történet szerint egy meg nem nevezett budapesti egyetemen vagyunk, ahol két barátnő, Helka és Bogi éppen egy órán ül, ahol szó esik Attila kardjáról, az Isten Ostoráról. A csapat harmadik tagja, a főszereplő Lelle azonban inkább úgy döntött hogy ellóg az óráról. Mielőtt még Bogi teljesen leüvöltené Helka Lelle mellé áll és inkább egy újonnan felfedezett kávézóban folytatják a beszélgetést. Innen hazafelé Lelle pedig furcsa alakokba botlik, ahol az Isten Ostora kiválasztja hogy ő vegye fel a harcot az előbb említett zombikkal. Kezdetben vonakodik a feladattól, hogy ő legyen Attila „tanonca” és ezáltal harcoljon a gonosz ellen, de mégis beadja a derekát. Lényegében erről szól Lelle első története.
Érdekes hogy a történetben felfedezhető némi párhuzam a 5Panels által kiadott The Devil’s Daughter képregényekkel kapcsolatban, mivel itt is egy iskolai közeg van, ahol aztán megjelenik egy szellem. Itt viszont a hasonlóság meg is áll, mert a Lelle, az egyetemista zombivadász egy sokkal realisztikusabb, valóban történelmi vonalat követ. Főszereplőnk egy rendkívül lusta, mindent megkerülő, felelősséget nem vállaló egyetemista, akit mégis hamar megkedvelünk. Attila megjelenése viszont alaposan megkavarja a dolgokat, és vele együtt a henyélő Lelle életét is, akinek elég rövid idő alatt meg kell komolyodnia és ezáltal felelősséget is kell vállalnia az ártatlanokért. Ilyen tekintetben a képregény egyfajta coming of age sztori is.

Az ellenséget egyelőre pár korhű, történelmi öltözékbe bújtatott zombi képviseli, akiket a rejtélyes Garabonciás vezet. Érdekes, hogy ez magyar folklórban is fellelhető alak főleg egy sárkány háton lovagló, az időjárást befolyásolni tudó, rongyos ruhájú diákként jelenik meg és még csak nyoma sincs annak, hogy nekromanta lenne. Ezt kicsit furcsállottam is, amíg fel nem lapoztam az egyik könyvem, ahol egy kódexben található, „garabonchas”-ként való említése a görög „nekromanteia”, vagyis halott idéző szóból ered. Vélhetően az alkotó, Tóth Panna akár ezt is alapul vehette a történetéhez, amivel még inkább magyar lett a történet, hiszen a rongyos ruhákban álló vándordiák karakterét sokan ismerhetjük, vagy legalább már hallottunk róla.
A fekete-fehér történet egyik legszebb része a Budapestről készült tájképek, amik nem a legapróbb részletekig vannak kidolgozva, de mégis felfedezhetünk ismerős épületeket. A szövegbuborék közül van egy, ahol kicsit túlzsúfolt lett a beírás, valamint a szleng és a régi szavak keveredése is furcsának hathat. Azonban ha jobban belegondolunk, hogy Lelle a XXI. században él, Attila pedig ezerhatszáz évvel korábban uralkodott, akkor ez teljesen érthető. Ezáltal pedig egy érdekes kontraszt is kialakul a két szereplő között, nem is beszélve arról, amikor Lelle az Isten Ostorával a kezében régies magyar nyelven beszél. Aki viszont találkozott már a tihanyi apátság alapítólevelével, vagy az Ómagyar Mária-siralommal, azoknak ismerős lehet ez az írásmód.

A Lelle, az egyetemista zombivadász egy remek első képregény, amit remélhetőleg az idő előrehaladtával további sztorik fognak követni. Szereplőivel könnyű azonosulni és a fantasys valamint horror elemeket is remekül vegyíti. Hihetetlen hogy Tóth Panna egyedül írta és rajzolta a képregényt, és az Instagram oldalán fellelhető sztorik és posztok szerint elég jól halad a folytatással. Őszintén remélem hogy tényleg így lesz, mert fájna a szívem hogy ha egy, Az Utolsó Előtti Huszárhoz hasonló bukta történne. A történetben bőven van annyi potenciál amit még el lehet mesélni, akár még több magyar elem beemelésével. Mert mégis ki fogja megvédeni a magyar embereket a zombik hadától, ha nem Lelle?
Ezúton köszönöm a 5Panelsnek, hogy rendelkezésemre bocsátották a képregényt. Amennyiben kedvet kaptál hozzá, akkor itt tudod megrendelni a saját példányodat.