Közel két év telt el azóta, hogy Charlie és bűnös bandája megmentette a Poklot Ádám hadseregétől. Sir Pentious feláldozta magát és angyallá vált, Ádám meghalt, a Hotelt pedig romjaiból újjáépítették. Felmerül a kérdés: hova tovább innen? Boldog befejezés, mindenki számára elérhető megváltás, és a bűnösök sorra a mennybe jutnak? Sajnos a helyzet közel sem ilyen egyszerű — ami számunkra tulajdonképpen jó hír, hiszen így tovább követhetjük kedvenc pokolfajzataink ördögi históriáját. A második évadban a tét magasabb, a politikai játszmák sötétebbek, és Pokol erőviszonyai jóval ingatagabbak, mint azt a nagy finálé után gondolnánk. Az A24 pedig egyértelműen arra törekedett, hogy a folytatás ne csupán továbbvigye a történetet, hanem mélyítse is a világot és a karaktereket. Hogy ez mennyire sikerült, és miként építkezik tovább a sorozat az első évad örökségéből, az kritikámból kiderül.

A Pokol egy új korszak küszöbén

Nem szabad alábecsülnünk, mekkora változást hozott az előző évad fináléja a Hazbin Hotel világába. Addig úgy tűnt, hogy létezik egy felsőbb kaszt, amely ellen teljesen értelmetlen lenne harcolni. A pokol azonban győzelmet aratott a menny felett, és ezzel teljesen felfordult minden, amiben a karakterek korábban hittek. A rettegés és az elnyomás már nem köti őket úgy, mint régen, hiszen azok, akiktől eddig féltek és bujkáltak, most már nem tartják sakkban őket. Elgondolkodni is izgalmas, hogy a való világban mit okozna egy ekkora fordulat.

Ezt a helyzetet használja ki a második évad fő ellenfélhármasa, a három V: Vox, Velvet és Valentino. Gyakorlatilag mindent, amit a főhőseink az előző évadban elértek, a saját céljaik érdekében fordítanak visszafelé. Médiamanipulációval, propagandával és politikai játszmákkal olyan képet alakítanak ki róluk, amiben a korábbi győztesek hirtelen elnyomókként jelennek meg az átlagos kárhozott lélek számára.

Figyelemre méltó teljesítmény, ahogy a V-k torzítják a valóságot és irányítják a közvéleményt. A manipuláció eszközei segítségével sikerül elérniük, hogy hőseinkből pillanatok alatt ellenség legyen. Ez a konfliktus nemcsak izgalmas, hanem jól mutatja azt is, mennyire veszélyessé válhat a hatalom, ha a média és a propaganda összefonódik.

Ezt a jól felépített politikai manipulációt arra használják, hogy ne csak Charlie céljait fordítsák szembe a pokol lakóival, hanem magát Lucifert és a mennyországot is. Így a médiauralomból lassan valódi hatalom lesz, ami Voxot kifejezetten meg is bódítja. Ő egy sokkal egyszerűbb, kevesebb munkát és felelősséget igénylő utat kínál a kárhozott lelkeknek a mennybe jutásra. A terve szerint, ha sikerül átvennie az irányítást és az ő szabályai érvényesülnek odafent, akkor többé nem kell kiérdemelni a megváltást.

Ez a gondolat veszélyesen csábító, és remekül mutatja, hogyan válhat a propaganda konkrét politikai erővé, ha megfelelő kézben összpontosul.

Pokoli szomszédok, avagy kik lakják a poklot

Az előző évadhoz hasonlóan a sorozat most is egy rendkívül színes karakterkavalkáddal operál. Egyenként mindegyikük jól megkomponált feladattal, céllal és személyiséggel rendelkezik. Egy szó mint száz: lelkük van. Viszont ami igazán a sorozat lelkét adja, az az őket összefűző kémia.

A hotelszemélyzet, ha úgy tetszik, a fő banda, az a rész, ahol ez az évad esetleg veszít, a másik oldalon kétszer olyan jól teljesít. Charlie-ra, mint főszereplőre az előző évad után nehéz volt gondolni, hiszen karaktere korábban meglehetősen egysíkú volt: éneklő, daloló, „Disney-hercegnő” típus. Szerencsére a második szezonban ez változott. Charlie kapott saját érzelmi mélységet, több szerepet, és ami a legfontosabb, a saját hibáin keresztül fontos leckéket tanul az évad folyamán. Kedvessége és naivitása miatt sokszor pórul jár, és néha szinte fájdalmas volt nézni, ahogy újra és újra tátott szájjal ugrik fejest abba a bizonyos „erdőbe”. Ugyanakkor ezekből a helyzetekből értékes következtetéseket von le, amelyek hosszú távon életképesebb karakterré formálhatják a későbbi évadokra nézve.

Vaggie a harcok után önmagát keresi. Szeretne eltávolodni a múltjától, attól az angyali tömeg gyártott gyilkológéptől, amivé Ádám formálta. Különösen érdekes párhuzam vele Lute karaktere, akit teljesen felemésztett az Ádám után maradt űr; aki életét korábban egy férfi köré szervezte, most kénytelen saját döntéseket hozni és új célokat találni. Sajnos Lute karaktere az évad során kicsit egy helyben toporgott, ami csalódást okozott, de remélhetőleg a következő évadokban elengedi Ádámot és megtalálja a saját céljait, amit nem más fog elé rajzolni. Bár Ádám már az előző évadban meghalt, illetve Lute is kezd megőrülni, ennek ellenére így is lehozták az évad egyik legkomolyabb dalbetétét, ami azért elismerendő. Vaggie viszont szépen fejlődik: Charlie támogatása mellett egyre inkább önálló, helytálló karakterré válik, és számomra nagyon szerethetővé vált, ami kellemes meglepetés.

Sajnos Angel Dust, Lucifer és Alastor a háttérbe szorultak az évadban. Ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna kulcsfontosságú szerepeik, amikor viszont nagyobb figyelmet kaptak, az igazán működött. Ilyen például Alastor harcai Vox-szal, vagy amikor többet tudhatunk meg Angel Dust múltjáról és emberi életéről, ezek érzelmileg kiemelkedő pillanatok voltak a sorozatban.

A hotelhez tartozó fontosabb karakterek közül nem felejthetjük el Huskot és Niffty-t, akik továbbra is inkább mellékszereplők, de megkapták a maguk fontos harcjeleneteit. Angel Dust karakterén keresztül Husk is kapott komolyabb érzelmi szálat. Hasonló a helyzet Cherry Bomb-bal, a vadóc ausztrál két lábon járó kaotikus küklopsszal, aki kellemes meglepetése volt az évadnak. Angel Dust felé tanúsított empátiája és Sir Pentious-sel folytatott bimbózó románca sok néző szívét melengette, köztük az enyémet is. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy egy „Pisi” című szerelmes dalbetéttől fogok borsódzni, biztos körberöhögöm. De itt vagyunk. Valamint ez nem csak az ő szerelmüket boncolja nagyon jól, hanem a kínzó izolációt amivel Pentious néz szembe megváltását követően. Szerencsére őt sem felejtették el és nagyon sok szempontból fejlődött ő is mennybemenetele óta.

Fő antagonistánk a három V, bár valójában Vox az, aki a legnagyobb figyelmet kapja. A hármójuk között remek a kémia, különösen a humor terén, azonban Vox egója miatt a tényleges együttműködés hamar lehetetlenné válik. Sok szempontból rendkívül szórakoztatóak: az évad tele van jó zenei betétekkel, érzelmi csúcspontokkal, látványos harcokkal, humoros szituációkkal, vizuális gag-ekkel és még sok mással, ami hozzájuk kötődik.

Egyszerre szerethetők hülye gyerekekként, komoly pokoli uralkodókként, üzletemberekként és fenyegető gonoszokként jelennek meg. Hiába borul el teljesen Vox agya az istenkomplexusa miatt, mégis szerethető karakter marad. Élvezem, amikor a képernyőn van, és imádom a kétszínűségét: mindig kiszámíthatatlan, néha vicces, néha ijesztő, de sosem unalmas.

Valentino ezzel szemben tényleg a tettei alapján jogosan gyűlölt karakter. Nem tartom megbocsáthatónak azokat a dolgokat amik a nevéhez köthetőek. Még ha vannak is vicces pillanatai amin mondjuk jókat nevetek, mégis jobb szájízzel mosolyogtam amikor egy-egy jelenetben megsérül, mert ez úgy érzem jár neki.

Maradt a Musical Pokolian jó?

A válasz: igen. Musical-jellegét tekintve az évad továbbra is hozza az elvárásokat, sőt, talán még többet is kínál. Több betétdallal rendelkezik, mint az előző évad, és ezek továbbra is képesek előre vinni a cselekményt, vagy kiemelni az érzelmi csúcspontokat.

Ugyanakkor van, ahol kicsit túlzásba esik. Míg az első évadban a dalbetétek önállóan is megállták a helyüket, és szívesen hallgattam őket önállóan, a második évadban több kevésbé erős dal született. Az évad vége felé van egy olyan szám, ahol gyakorlatilag a normál párbeszédek kerültek kiéneklésre, ami nálam inkább opera-hatást keltett, számomra ez kicsit idegen élmény volt a Hazbin Hotel hangulatától.

Mindemellett klasszikus, ikonikus dalok is születtek, így összességében nem lehet panasz az évad musical-részére. Az élmény továbbra is szórakoztató és jellegzetesen Hazbinesque.

Animáció téren hatalmasat ugrott az előző évadhoz képest. Gyakorlatilag megszaporodtak a vizuális effektek és a harcjelenetek, amelyek örömöt okoznak a szemnek. A dalbetétekben is rengeteg kreatív vizuális trükk jelenik meg, hiszen ezek a részek azok, ahol az alkotók leginkább elengedhetik a fantáziájukat. Láthatunk remek szimbolizmust, ügyes átvezetéseket, stílusok ötvözését és gondosan megkomponált harcjeleneteket. Az előző évadhoz képest valóban ég és föld a különbség, vagy mondhatnánk akár azt is, menny és pokol.

A humor is eléri az oké szintet. Sok mindenen jót nevettem, de ahhoz a csodálatosan megkomponált abszurd humorbombonhoz, amikor Sir Pentious az előző évadban egy buliban kijelentette, hogy mindenkivel szexel, majd akarata ellenére berángatták egy VIP-szobába, sajnos semmi sem ért fel. Lehet, hogy csak túl magas elvárásokkal ültem le megnézni az évadot, de ez a jelenet számomra egyértelműen kimagasló volt az abszurd komikum terén, és az új évad nem tudta túlszárnyalni ezt a pillanatot. Ennek ellenére is várhatóan sok mindenkit meg fog mosolyogtatni.

Összegzés

Összességében ez az évad nem az volt, amire én személy szerint vártam, vagy amire számítottam. A kedvenc karaktereinkből bár keveset láttunk, azok, akikkel helyettesítették őket, mégis szórakoztatóak voltak. Bár a dalok száma megnövekedett, minőségükben kevés érte el az előző évad mércéjét. A humor sem ott volt, ahol eredetileg elképzeltem, de ettől függetlenül egyáltalán nem volt humortalan. Nagyon vártam Lilith vagy Isten feltűnését, ahogy ezt tették sokan mások is, sajnos ezek még váratnak magukra. Mindazonáltal az évad abszolút élvezhető és szórakoztató maradt: jó zenékkel, remek humorral, és ugyanannyira várom a harmadik évadot, mint amennyire ezt az évadot vártam. Csak ajánlani tudom.