Amikor egy stúdió egy régen a homályba merült címét veszi elő újra, azt két okból teheti. Eredeti ötlet híján megpróbálja folytatni a rég feledésbe merült produkciót, vagy nosztalgiába révedve feleleveníti azt a történetet, melyet már rég elfeledett a közönség. A 2025-ös Anakonda nem válogat a lehetőségek közül, mindkettőt vegyíti egyszerre.

Doug (Jack Black) és Ron (Paul Rudd) gyermekkori dédelgetett álma, hogy Hollywoodban majd komoly filmes karrierre tesznek szert. Azonban egyikőjük vágya sem igazolódott be eddig igazán. A páros jelenlegi helyzeténél mindenképp többre vágyik. Adódik azonban egy lehetőség. Elkészíthetik a 90-es évek méltán híres szörnyfilmjének, az Anakondának a reboot-ját. Két társukkal, Claire-rel (Thandiwe Newton) és Kennyvel (Steve Zahn) felállítják hát a kis stábot és elutaznak a brazil esőerdőbe, hogy elkészítsék a felvételeket. Ám a kaland nem egy szokványos forgatásként folytatódik.

A százezer dolláros giga-hüllő

A Sony Pictures idén valóban a nosztalgiába réved az év végén érkezett Anakonda című vígjátékkal. A film sokféleképp funkcionálhat, ám számomra inkább egy kis nosztalgiafaktorral egybekötött vicces önreflexiója ez a stúdiónak és Hollywoodnak egyaránt. Tom Gormican rendező vígjátékát korántsem lehet épp kiemelkedőnek, vagy felejthetetlennek mondani, azonban a produkció egyáltalán nem vészes, sőt, akár egy közös esti moziként még szórakoztató is lehet társaságban. Főleg akkor, ha ismerjük az 1997-es eredeti filmet.

De miért is annyira híres Luis Llosa 97-es szörnyfilmje? Jobban mondva inkább hírhedt, mint híres. Az Anakondát a 90-es évek végén olyan nagy nevek sem mentették meg a negatív visszacsatolásoktól, mint Jon Voight, Jennifer Lopez, Ice Cube vagy épp Owen Wilson. A film tipikus példája azoknak a legendásan rosszul sikerült alkotásoknak, melyeket az idő és a nézők kultfilmmé emeltek. Pusztán azért, mert annyira rossz, hogy az már jó.

A Sony soha nem is akarta szépíteni az Anakonda hírnevét, hiszen a vak is látja, hogy mennyi sebből vérzett anno ez a produkció. Őszintén szólva jómagam már igen régen láttam az eredeti filmet, és pár netes review videót hívtam segítségül, hogy felelevenítsék bennem a klasszikust. Némileg sikerült is visszaemlékezni. A filmnek van egy hírhedten borzalmas képi világa, ami igencsak beleég az ember szemében. Az égedelem csúnya CGI-tól mindenkinek könnybe lábad a szeme és nem elég, hogy ronda volt, még iszonyat drága is. A számítógépes kígyó jelenetei másodpercenként százezer dollárba kerültek a stúdiónak.

Tudom, kissé unfair egy 1997-es alkotást a CGI tekintetében lehúzni, hisz akkor még ez gyerekcipőben járt, de olcsóbb produkciókban is láttunk már azelőtt igényesebb számítógépes effekteket. A csúnya képek mellett az összefüggéstelen történetvezetés, Jon Voight legendásan bugyuta arckifejezései és a gyenge, olykor erősen túljátszott színészi szerepek is rásegítettek a negatív értékelésekre. Habár ezek az értékelések a mai napig stabilan tartják a művet a létra alsó fokain, mára azért már inkább egy önmagát túl komolyan vevő és ettől vicces alkotásként él az emberek fejében, amit már csak a poén kedvéért is érdemes újra elővenni.

Anakomédia

De mi a helyzet idei filmünkkel? Mint az fentebb is említettem, a Sonynak soha nem volt célja, hogy letagadja, vagy eltörölje a 97-es szörnyfilmjét a föld színéről. A stúdió ezen ballépése már örökre a filmvilágban marad, de mára már inkább egy laza nosztalgiavonatnak hat a nézők szemében. Az idei Anakonda épp ezt a nosztalgiafaktort igyekszik meglovagolni. Emlékeztetni egy kicsit a 90-es évek nézőit, valamint bemutatni az új generációs moziba járó közösségnek, hogy hát na.. volt ilyen is…

Filmünk egyáltalán nem mondható erősen kiemelkedőnek, vagy lehengerlőnek, amiről még évek múlva is beszélnek az emberek. A cél nem az, hogy elnyomja előde hírnevét. Hangulatában és látványában inkább egy könnyed szórakozást ígér, felismerve azt, hogy ennyi év távlatából a 97-es szörnyfilmnek milyennek is kellett volna inkább lennie. A vígjáték egyfajta reflexió arra, mi is zajlik manapság a filmvilágban. Hollywood a fogyó eredeti ötlet híján sorra veszi elő a rég elfeledett klasszikusokat, hogy reboot-olja, vagy épp folytassa azokat. Ez a motívum számos helyen előkerül a filmben, végső soron ad egyfajta önirónikusan komikus hangulatot az atmoszférának.

Azon nincs mit szépíteni, hogy ez egy elég átlagos amerikai vígjáték. Jack Black az utóbbi időben igen termékeny lett szerepek terén, és aki már látott tőle pár vígjátékot, az ugyanilyen atmoszférára számíthat az Anakonda esetében is. Itt is szerepet kap a cringe humor, valamint a mainstream amerikai vígjátékokra jellemző szituáció alapú karakter komédia. Az Anakonda egy közönségbarát koncepció-alapú vígjáték, amiben inkább a vicces helyzeteken és úgynevezett „biztonságos humoron” van a hangsúly, hogy minél szélesebb körben eladható legyen. Az iparszerűen, futószalagon gyártott hollywoodi alkotások iskolapéldája.

Reflektálva elődére a nosztalgiafaktorral előhoz pár emléket a Luis Llosa dirigálta alkotásból. Paul Rudd fogpiszkálót a szájában pörgető jelenetei abszolút utalások Ice Cube hasonló szcénáira a 97-es filmben. Emellett találkozhatunk pár érdekes vendégszereplővel is a film során, akiket kár lenne így a kritikában lelőni, inkább érdemes őket megtekinteni.

Összegzés

Nyilván felmerül a kérdés, ajánlom-e a filmet. Igen szubjektív lehet, hogy ez a teljesen átlagos amerikai vígjáték jó filmnek minősül-e vagy sem. A saját tapasztalatom az, hogy egy könnyed esti/délutáni szórakozásnak abszolút ideális. Főleg azok fogják élvezni, akikben még él az 1997-es Anakonda film emléke, annak minden vicces hibájával együtt. A 2025-ös reboot egyfajta reflexió a Sonytól mind önmagára, mind arra az őrült reboot lázra, ami manapság uralja a filmvilágot. Személy szerint egyes jeleneteken én jól szórakoztam, egy próbát megér úgy vélem, ami után úgyis mindenki maga dönti el, hogy megérte-e, vagy sem.