Legyünk őszinték: A tűz és jég dala franchise látott már szebb napokat is. Az olvasók már gyakorlatilag feladták a reményt, hogy George R. R. Martin valaha befejezi a hatodik kötetet, a Trónok harca a célegyenesben hasalt el, amivel lerombolt mindent, amit az előző hét évadban felépített, a Sárkányok háza pedig mintha elveszítette volna az irányt a második évaddal. Ilyen közegben nem véletlen, hogy sokan minimum szkepticizmussal viszonyul egy újabb spinoffhoz. A Hét Királyság lovagja alapjául szolgáló „Dunk és Egg” kisregények alapvetően más irányt képviselnek, kérdés, hogy mindez elég lesz-e a nézők érdeklődésének fenntartásához? Spoilermentes kritikánkból kiderül.

A kóbor lovagok élete sosem a kényelemről és a kiszámíthatóságról szólt: vándorolni Westeros egyik végéből a másikba, csatáról csatára felajánlani a kardodat különböző nagyuraknak, amikor pedig nincsen rád szükség, akkor istállókban vagy az út szélén kell aludnod és szárított marhahúson kell élned. Az ifjú fegyvernök, Dunk (Peter Claffey) számára nem ismeretlen ez az élet, de miután eltemette az idős mesterét, Krajcárfai Ser Arlant, hirtelen nem tudja, hogy mihez kezdjen. Aztán támad egy ötlete: Hamugázló mezején lovagi tornát rendeznek, amire a Hét Királyság minden részéről érkeznek bajvívók.

Ha sikerül magát kitüntetnie a küzdelemben, talán valamelyik nemesi ház felfigyel majd rá és a szolgálatába fogadja őt. Ser Arlan kardjával és pajzsával az oldalán elindul Hamugázló felé, ám egy nem várt útitárs csatlakozik hozzá: egy kopaszra borotvált, rejtélyes fiú, akit Eggnek hívnak (Dexter Sol Ansell), és aki minden áron Dunk apródja szeretne lenni. A furcsa páros még csak nem is sejti, hogy hamarosan olyan események középpontjába kerülnek, amik az egész birodalom sorsát befolyásolni fogják.

Sok más nézőhöz hasonlóan a Trónok harca nekem is meghatározó sorozatélmény volt a 2010-es években, konkrétan ez szerettette meg velem a sorozatokat. Ennek fényében, továbbá George R. R. Martin könyveinek rajongójaként, elképzelhető a csalódás, amit az utolsó évad után éreztem. A 2022-ben indult Sárkányok háza valamelyest enyhített ezen, de annak a második évadát már be sem fejeztem, annyira érdektelenné vált. Joggal voltak tehát kétségeim, amikor az HBO bejelentette, hogy a „Dunk és Egg” kisregényeket is adaptálni fogják. A legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy pont A Hét Királyság lovagja fogja újra éleszteni a lelkesedésemet A tűz és jég dala világa iránt.

A Trónok harca franchise-tól eddig sem állt távol a nézői elvárások meghazudtolása, amit leginkább a cselekmény váratlan fordulataival ért el. A maga módján A Hét Királyság lovagja is szembe megy az elvárásokkal, ami nem csak abból áll, hogy a sárkányok és a mágia teljesen hiányoznak a történetből. Ezúttal nem királyok, hercegek és más nagyurak kapják a főszerepet, hanem a westerosi társadalom alacsonyabb rangú személyei: egyszerű közemberek, koldusok és néhány kisnemes. Éppen emiatt nem az udvari intrikák, cselszövések és más politikai machinációk adják a cselekmény gerincét, hanem egy ennél „földhözragadtabb” témát jár körül: mit jelent becsületesnek lenni egy olyan világban, ahol a becstelenek kezében van minden hatalom?

Senki nem testesíti meg ezt a dilemmát olyan jól a sorozatban, mint maga a főszereplő, Dunk. Finoman szólva nem ő a legélesebb kard a fegyvertárban, csak egy fajankó, akinek annyi esze van, mint egy várfalnak. De a nagy termet és testi erő mellé hatalmas szív is társul, ami mindig tudja, hogy mi a helyes cselekedet az adott pillanatban, még ha ezért bajba is fog kerülni. Az egykori rögbijátékosból lett színész, Peter Claffey meglepő érzékenységgel ábrázolja ezt a gyengéd óriást, aki a puszta jelenlétével dominál minden jelenetet, amiben szerepel.

Az Egget alakító Dexter Sol Ansellben egyszerre van jelen a kisfiús báj és csintalanság, valamint a korához képest meglepő határozottság és karakán fellépés. Az ő párosuk adja a sorozat érzelmi magját, és annyira jól működik, hogy sokszor olyan érzésem volt, mintha egy buddy comedy-t néznék. De az olyan mellékszereplők, mint Lyonel Baratheon, Raymun Fossoway és Baelor Targaryen is igazán emlékezetes figurákká válnak a kevesebb játékidő ellenére is.

Bár láthatóan kevesebb pénzből készült, mint a Trónok harca későbbi évadai vagy a Sárkányok háza, ennek ellenére A Hét Királyság lovagja a látványban sem vall kudarcot. A díszletek, jelmezek és kellékek egyszerre hatnak fantasztikusnak és hihetőnek (például Dunk páncélja egy az egyben úgy néz ki, mint a Kóbor lovag képregényben). A harcok is kellően látványosak, bár az utolsó viadalnál a köd használata a spórolás jegyében eléggé szembetűnő volt.

Zenei téren is tudott újat mutatni a sorozat: Dan Romer mert elszakadni a klasszikus „Trónok harcás” dallamoktól (szerencsére a klasszikus főtémát is csak csínján használják), helyette egy könnyed, játékos hangzásvilágú soundtracket tett le az asztalra. Meg úgy általában az egész sorozat hangvétele sokkal vidámabb és humorosabb, mint az elődöké. Szinte szokatlan látni, hogy az emberek úgy lakomáznak és táncolnak, hogy senkinek nem tesznek mérget a poharába, vagy nem vágják el a torkát egy óvatlan pillanatban.

Nem hittem volna, hogy valaha ezt fogom írni, de tessék: A Hét Királyság lovagja a legjobb dolog, ami az elmúlt években A tűz és jég dala világával történt. Szerencsére George R. R. Martin és a showrunner, Ira Parker szerint akár tíz évadra elegendő történetük van még. Ha képesek lesznek végig tartani ezt a színvonalat, akkor én biztosan figyelemmel fogom kísérni a továbbiakban is Dunk és Egg kalandjait.

A sorozat megtekinthető az HBO Maxon.