A 2021-ben megjelent Vámpírbirodalom sokáig nem kapta meg a magyar olvasók között a kellő figyelmet. Ezt szerintem sajnos a borítójának köszönheti, ami inkább mutatja a high fantasy regényt egy dark romantasy könyvnek. Be kell valljam, hogy számomra is egy impulzív vásárlásként indult a könyvvel való megismerkedés – fogalmam sem volt valójában, hogy milyen történet rejtőzködhet egy félmeztelen férfit ábrázoló borító mögött.

Mikor megvásároltam a könyvet, egy klisésebb, könnyed vámpírsztorira számítottam. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. 

***** csúnya beszéd

Jay Kristoff neve nem ismeretlen a fantasy műfajban jártas olvasóknak. Írói palettáját olyan címek ékesítik, mint például az Öröknappal sorozat, az Aurora-ciklus és A Lótusz háborúja trilógia. Több könyve a fiatalabb könyvmolyoknak szól – én is A Lótusz háborúja miatt ismerem a nevét –, de a Vámpírbirodalom nem ide tartozik. Már a Goodreads-oldala is erre hívja fel a figyelmet, és ezt a figyelmeztetést végig meglehetősen mókásan ismételgeti.

A könyv tényleg nem gyerekeknek, illetve azoknak szól, akik nem bírják a háborút, a vért, a káromkodást. Utóbbi inkább csak viccekben jelenik meg, de Kristoff nem aprózza el őket. Akik viszont szeretik az Interjú a vámpírral, A szél nevét és a Trónok harcát – szerintem ne is habozzanak és álljanak azonnal neki. 

Holnap se várd a napfelkeltét

A történet egy olyan világban játszódik, ahol már huszonhét éve nem kel fel a nap és szörnyek pusztítják az egész világot. Kreatív felépítése van a könyvnek: három idősíkon mozgunk párhuzamosan, mind a háromnak a főszereplője ugyanaz: Gabriel de León, az utolsó ezüstszent, aki a Naphalál visszafordításáért küzd. 

Ő meséli el az életét fogva tartójának, Jean-François-nak, aki az új vámpírbirodalom császárnőjének krónikása. Gyerekmesét akarnak csinálni Gabriel életéből, de ő átlát rajtuk, így fiatalkorának történetét többször megszakítja, és inkább arról mesél, amiről szerinte a vámpírok valójában hallani akarnak: a Szent Grál megszerzéséről, ami a kulcs lehet a szörnyek visszaszorításában. 

Kinek a pap, kinek a… vámpírgyilkos? 

A régmúlt Gabriel családjáról szól, és az első küldetéseiről. Vele együtt ismerjük meg mi is kik is azok a kesevérek: félig emberek, félig vámpírok, akik rendelkeznek különleges képességekkel a vámpír örökség miatt, de még mindig halandóak. Gabriel is közéjük tartozik. Ezt az átkot viszont jóra fordítják: a kesevérek elvonulnak egy kolostorba, egy úgynevezett San Michonba, ahol arra edzik ki magukat, hogy legyőzzék a vámpírokat. Fontos a hit szerepe számukra, de a vérszomj folyamatosan ott lebeg felettük, nem lehetne őket az átlagos szerzeteshez hasonlítani. 

Gabriel személyisége már fiatalkorában is kiforrott. Nem tipikus hős, de nem is forrófejű gyilkos. Gyakran szembemegy mesterei parancsával, és azt teszi, amit helyesnek gondol – még akkor is, ha annak súlyos következményei vannak. Hibázik, de mindig érthető, miért dönt úgy, ahogy. Már fiatalon kiváló stratéga, ugyanakkor még hisz abban, hogy a világ megmenthető. 

Engem ez a rész ragadott meg a legjobban. Mivel párhuzamosan olvashattunk arról, hogy az idősebb Gabriel milyen emberré is vált, nagyon érdekes volt a korai életéről hallani, és folyamatosan megérteni, hogy miért is lett olyan, amilyen. Mert a hívő, néha kicsit naiv fiúból, aki meg akarta megmenteni az egész világot, egy részeges, kiégett, komor férfi lett. 
Kristoff ezt a felépítést maximálisan kihasználja. Nem egy nagy fordulatban töri meg a főszereplőjét, és az olvasóinak sem egyenesvonalon mutatja be életét, emiatt folyamatosan ott motoszkál a fejünkben a győzedelmes pillanatoknál is, hogy mi lesz a végkimenet. 

Éppen ezért számomra a Vámpírbirodalom nem elsősorban egy vámpíros fantasy, hanem Gabriel de León története. A világépítés, a háborúk és a vérengzések mind háttérként szolgálnak ahhoz, hogy végignézhessük egy hős felemelkedését és fokozatos összeomlását.

Minden jó fantasy-party egy fogadóban kezdődik

A Szent Grál küldetéséhez Gabriel teljesen véletlen csatlakozott. Régi, San Michon-i barátja győzi meg végül, de eleinte tervek szerint csak egy szakaszon kíséri őket. A csapat nem Gabriel megszokott katonákból álló, harcban kompetens csapata: egy apáca, egy pap, egy udvari költő, egy északról származó pogány lány a hegyi oroszlánjával, és egy fiatal fiú, Dior alkotják. Csupa különcök, akik egyértelműen segítségre szorulnak abban, hogy túléljenek. 

Dior szerepe kiemelten fontos, de eleinte titok övezi az egészet. Gabrielnek bíznia kell abban, hogy amit régi barátja Chloe mond, az igaz, és vakon megvédenie a fiút. Természetesen semmi nem alakul a terveik szerint, így Gabriel végig kíséri útján Diort, akivel kapcsolata átalakul egy nagyon szívszorongató apa-gyermek dinamikává. 

És ez még csak ez első felvonás

A Vámpírbirodalom nem árulja a teljes történetet a Grál, valamint Gabriel elfogásáról, de a közel nyolcszáz oldalas könyv egy nagyon szolid nyitókönyve a trilógiának, ami után csak többet akarunk. A legerősebb része egyértelműen a világ, amit Kristoff megálmodott. Mind a vallási rendszer, a politika, a vámpírvérvonalak története átgondolt, szerintem egyik eleme sem volt nehezen követhető vagy megjegyezhető.

A struktúra mellett pedig a karakterek a fénypontjai a Naptalan világnak. Senki sem fekete vagy fehér (na jó, talán egyes vámpírokkal kicsit nehezebb szimpatizálni). Lehetetlen nem kötődni hozzájuk, pedig egyébként nem ajánlatos – Jay Kristoff senkinek nem kegyelmez. 

A második kötet, a Holtbirodalom 2024-ben jelent meg a Könyvmolyképző fordításában. Remélhetőleg a harmadik is hamarosan érkezik, így a magyar olvasók polcain is teljes lehet a trilógia.