Sorozat

Amerika kapitány árnyékában – A Sólyom és a Tél katonája két rész után

Habár Chris Evans és vele együtt Steve Rogers karaktere a Bosszúállók: Végjáték során maga mögött hagyta Amerika kapitány szerepét és egyúttal annak szimbolikus pajzsát. Viszont, akik ismerik valamennyire a képregényvilágot azok tudja, hogy a Marvelnek több Amerika kapitánya is van. Márpedig a jelek szerint a Sólyom és a Tél katonája című sorozat ezt a kérdést feszegeti, miszerint kiből is lehetne a következő Amerika kapitány vagy hogy egyáltalán szükség van-e egy másik Amerika kapitányra?

Maga az első epizód egy meglehetősen ütős és látványos akció jelenettel indít, ám utána kissé lelassulnak az események. Egyfelől nyomon követhetjük, ahogy Sam Wilson alias a Sólyom (Anthony Mackie) igyekszik valahogy érvényesülni a civil életben. Másfelől, ahogy pedig Bucky Barns alias a Tél katonája (Sebastian Stan) keresi a helyét a jelenlegi társadalomban, miközben a feltörekvő emlékei kísértik őt. Azonban megjelenik egy titokzatos szervezet, a Zászlózúzók, akik szokás szerint valami rosszban sántikálnak. Valamint a rész végén az is kiderül, hogy az Állam kijelölt egy új Amerika kapitányt is.

A második rész eleje ezzel az új Amerika kapitánnyal foglalkozik, aki egyébként egy John Walker (Wyatt Russel) nevű speciálisan kiképzett katona. Közben Sam nyomozni kezd a Zászlózúzók után, amibe menetközben Bucky is becsatlakozik. Ez pedig elvezet az epizód egyetlen akció jelenetéhez, ami újfent rendkívül pörgős és látványos, valamint a két karakter közötti ellentét szállít néhány humorosabb pillanatot is. Azonban az új Amerika kapitány ügye megosztja őket, aki ráadásul szeretne is velük együtt dolgozni. Emellett az is kiderül, hogy több szuperkatona is létezik, akiket különböző célokra használtak.

Ugyan korai lenne még bármit is mondani erről a sorozatról, az viszont már most látszik, hogy akárcsak korábban a Wandavision esetében a Marvel itt is elkezdett néhány igen komoly témával foglalkozni. Többek között azzal, hogy milyen hatásai voltak Thanos csettintésének a társadalomra és a fennálló világra. Illetve, hogy milyen jelentése van bizonyos szimbólumoknak és hogy az adott esetben miként érinthető az ezeket megformáló személyeket és a környezetüket.

Azonban maguk az egyes részek eléggé felemás élményt nyújtanak. Hiába vannak benne jól megkomponált akció jelenetek és alapvetően érdekes gondolatok a cselekmény mégis sok esetben unalmasnak és vontatottnak érződik. Emellett eddig a pontig maguk a karakterek sem tűnnek annyira érdekesnek, hogy önállóan képesek legyen elvinni egy egész szériát, bár ez a későbbi részekben talán még változhat.

Aki szereti a Marvel és azon belül az Amerika kapitány-filmeket, annak valószínűleg ez a sorozat is nagyon tetszeni fog. Bár a hangulat valószínűleg kissé komorabb lesz, ám a karakterdrámák és az akciójelenetek meglehetősen ígéretesnek tűnnek.