Szerző: Mikro

Sorozat

Mr. Robot – Vége a harmadik évadnak

Az első (jogosan) körülrajongott, és a második kissé csalódást okozó szezon után adja magát a kérdés, hogy mit hozott a harmadik. Persze, ez a mondat így nem teljesen igaz. A második Mr. Robot évad közel sem volt szerintem annyira csalódás, sőt! Ugyanakkor a harmadik, mely kissé visszahozta azt, amit a rajongók hiányoltak a másodikból, módosította a sakktáblát, több szempontból is. De mi változott? Aki csak spoilermentes összegzést akar arról, hogy vállalja be az évadot, vagy sem, az ugorjon az utolsó bekezdésre!

(tovább…)

Disney+, Sorozat

Punisher – Az első pár rész alapján

Két okból voltam igazán izgatott, mikor hivatalosan is bejelentették, hogy a Punisher megkapja a saját sorozatát. Egyrészt egy fan favorit karakterről van szó, másrészt eléggé ráfért a Netflix képregényes sorozataira, hogy valaki letegyen valamit az asztalra végre. Minden rajongásunk, mind a képregényes sztorik iránt, mind a koncepció iránt, amit a Netflix beígért a Marvel világán belül, egyre kevésbé tartotta a gerendákat, a sajnos gyengére sikerült sztorik mellett. Az már csak hab a tortán, hogy bár jelenleg maradnak a Marveles sorozatok a Netflixen, de a Disney minden mást visz át a saját streaming szolgáltatásába, amit 2019-ben indít majd. Visszaolvasva a kritikákat, talán kitűnhet, hogy bár nem került nézhetetlen státuszba egyik sem, viszont mindig volt ott egy erőteljes „de”, ami lássuk be őszintén, a forgatókönyvek lelkén nyugszik. Frank Castle karakterénél keresve se találnánk jobb szuperhőst, akarom mondani vérengző gyilkost, aki gatyába tudná rázni a Netflixes sorozatokat.

Kép forrása: comicbook

(tovább…)

Sorozat

Mr. Robot – eps3.0_power-saver-mode.h

A harmadik évad nyitóepizódja után, volt egy olyan érzésem, hogy simán eljuthattunk volna erre a pontra az első évad után is. De mielőtt tovább mennénk, nem feltétlen jelent ez negatív dolgot. A Mr. Robot évadnyitója kicsit felrajzolta a képzeletbeli térképét a karaktereknek, felfedve a kiinduló pozíciójukat. Spoileres leszek.

(tovább…)

Film

Banderas, a biztonsági őr

Gyakran elgondolkozom azon, hogy mi tesz igazán élvezhetővé egy filmet. Mi az a dolog, az a hozzáadott apró fogaskerék, amitől jó lesz. Persze sosem jövök rá a titokra, mert nem vagyok filmes szakember, és igazi műértő sem. Én csak egy egyszerű pali vagyok, aki értékeli, ha egy alkotás szórakoztat vagy elgondolkoztat. Jó esetben mind a kettő. Nem szeretem a túl ostoba mozikat, de nincs nagy igényem, ha egy kicsit lehet izgulni egy tál pattogatott kukorica mellett, már megvettek. Hogy jön mindez a Security című filmhez?

(tovább…)

HBO Max, Sorozat

Startup rakétákat bekapcsolni!

A Silicon Valley befejezte a negyedik etapját, és már a zsebünkben tudhatjuk a következő évadot is a közönség és a kritikusok által is elismert vígjáték sorozatnak. A kérdés persze adott, hogy melyik évad hozza majd el a jól ismert vízválasztót, ahol a sorozatok zseniálisból átmennek középszerbe. És vajon elérte ezt a startup világ idiótáiról szóló mese? Aki spoilerek nélkül meredne a kérdésre, annak ajánlom az utolsó bekezdést.

(tovább…)

Sorozat

A Szökés ötödszörre

A Prison Break nagy kérdése az volt, az új évad előtt, hogy egy olyan sorozatban, ahol semmi misztikus nincs, és Bobby se lép ki a zuhanyból, hogyan támasztanak fel valakit, akit kinyírtak előzőleg. Ez az egyik szereplő halott dolog nem is lenne probléma, ha nem a főszereplőt nyírták volna ki. Így nem csak az lett a készítők feladata, hogy egy minőségi szintet tartsanak, hanem az is, hogy a Prison Break ötödik évadában visszahozzák Michael Scofieldet, ezt jól megmagyarázzák és ne is tűnjön gagyinak. Némi spoilerrel megfűszerezve megnézzük sikerült-e. Aki nézné, az csak az utolsó bekezdést olvassa.  A Prison Break nagy kérdése az volt, az új évad előtt, hogy egy olyan sorozatban, ahol semmi misztikus nincs, és Bobby se lép ki a zuhanyból, hogyan támasztanak fel valakit, akit kinyírtak előzőleg. Ez az egyik szereplő halott dolog nem is lenne probléma, ha nem a főszereplőt nyírták volna ki. Így nem csak az lett a készítők feladata, hogy egy minőségi szintet tartsanak, hanem az is, hogy a Prison Break ötödik évadában visszahozzák Michael Scofieldet, ezt jól megmagyarázzák és ne is tűnjön gagyinak. Némi spoilerrel megfűszerezve megnézzük sikerült-e. Aki nézné, az csak az utolsó bekezdést olvassa.  

(tovább…)

HBO Max, Sorozat

A tech ipar balfékjei

Kegyetlen hanyagság tőlünk, hogy egy kuma szót nem írtunk még eddig a negyedik szezonját taposó Silicon Valley (Szilícium-völgy) című, überfasza sorozatról. Egyrészt hanyagság azért, mert ahogy említettem, már a negyedik évadát tapossa, másrészt pedig azért, mert ahogy szintén említettem, nagyon jó sorozat.

(tovább…)

Képregény

Az álSuperman és a fura Batman

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a történetmesélés aranykorát éljük. A filmek elárasztják a mozikat, a sorozatok a televíziók képernyőit, és a képregényes piac is tobzódik jobbnál jobb címekben. Vagyis, valóban tobzódik? Nem csoda egyébként, ha ilyen kínálat mellett az ember azt veszi észre, hogy egy csomó olvasni vagy látnivaló gyűlik fel a háta mögött, és mikor megfordul, a dőlni készülő művek tornya agyonnyomja. Úgy gondoltam hát, mi lenne, ha cikk formájában megírnám a lemaradás behozást, és a teljesség igénye nélkül megnéznénk, mi is pontosan a helyzet a nagy képregény kiadók háza táján. Elsőnek kezdjük a DC Comics-szal.

(tovább…)

Disney+, Netflix, Sorozat

Iron Fist egészben

Az Iron Fist első évadának lezárultával lényegében teljes lett a csapat. Augusztus 18-án Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Danny Rand összeállnak, hogy együtt rúghassák sejhajon a kószáló rosszfiúkat. Mindezek mellett közeleg a Daredevil és a Jessica Jones következő évada, a Punisher sorozatról nem is beszélve.

(tovább…)