Vannak olyan alkotások, amelyek valami olyan elborult koncepció köré épülnek, ami egyszerre teszi ezeket az alkotásokat érdekessé, ugyanakkor egyben taszítóvá is a közönség számára. Hasonló a helyzet a Bálnahullás című alkotással is, ami egy olyan abszurd elgondolásra épül, ami mindenkinek megragadja a figyelmét. Függetlenül attól, hogy végül miként is viszonyul majd ehhez az egész dologhoz. Márpedig bevallom nekem ez a film jobban felkeltette az érdeklődésemet, mint bármi más, ami a közeljövőben kijött vagy éppenséggel ki fog jönni.

A Bálnahullás alapvetően egy 2023-ban megjelent könyv adaptációja és műfaját tekintve egy afféle túlélő horror.  A története pedig arról szól, hogy adott egy fiatal srác Jay Gardiner, akinek az apja egy helyi köztiszteletben álló búvár és hajóskapitány meg tengerbiológus, aki egy súlyos betegség miatt öngyilkos lesz. Méghozzá egy igen szokatlan módon kvázi a tengerbe fojtja magát. Jay pedig a fejébe veszi, hogy mindenáron megkeresi az apja holttestét, akivel természetesen elég viharos volt a kapcsolatuk. Ám a keresés közben Jay-t véletlenül lenyeli egy a környéken kóborló bálna és Jay-nek valahogy ki kell onnan jutnia.

Természetesen ez így elmondva elég bugyután hangzik és joggal vet fel bizonyos kérdéseket egyesekben. Például, hogy a bálna gyomorsava, hogy nem marja szét Jay testét. Nos nem tagadás, hogy a filmnek és feltehetően magának a könyvnek is van egy pár elég bizarr jelenete, amin az ember sok esetben csak a fejét forgatja. Azonban összességében véve az alkotás ad egy biológiailag és logikailag is elfogadható magyarázatot erre az egészre. Noha megy kell hagyni, hogy a végeredmény még így is olyan, hogy az ember inkább ráhagyja, mintsem elfogadja. Habár maga a menekülés folyamata tényleg elég érdekes.

Ugyanakkor ez az alkotás a túlélő horroron túl egy afféle lelki dráma is, ahol a főszereplő ezen a nagyon durva fizikai traumán keresztül igyekszik feldolgozni egy súlyos lelki traumát. Ami itt nevezetesen a főszereplő Jay kapcsolata az apjával. Ezt az alkotás különböző visszaemlékezéses jelenetekkel oldja meg, amelyeknek a vége egyébként valahogy mindig előrébb viszi a jelenkori szálat. Ugyanakkor van egy pont, ahol az alkotás átmegy egy kicsit ilyen elvontabb vonalba, ami persze ugyan megmagyarázható a főszereplő mentális állapotával, azonban ennek figyelembe vételével is ezzel annyira képes magáról ledobni a nézőt a film. Bár nincs kizárva, hogy ez a könyvben jobban működik.

Azonban az egyik ilyen visszaemlékezés során értelmet nyer az alkotás címe is, ami lényegében véve egy afféle szimbólum az újjászületésre és a cselekmény egészét figyelembe véve még van is valamennyi értelme. Noha ettől függetlenül is a főszereplőt sokszor tényleg csak a plot armor menti meg. Bár Jay alapvetően egy találékony és szimpatikus figura, akinek lehet szurkolni. Ugyanakkor nem tesz jót ennek az alkotásnak, hogy vagy úgy tizenöt-húsz perccel hosszabb a kelleténél és emiatt a közepe felé elég vontatottá válik. De cserébe a látványvilága legalább jól néz ki.

Végszó

Ugyan a könyvet nem tudom, hogy milyen bár kétségkívül érdekel. Azonban maga a film egy tipikus egyszer nézős alkotás. A látvány és a hangeffektek miatt talán megéri a mozijegy árát, de streamingről is bőven pótolható. A koncepció miatt mindenképpen érdemes megnézni. Hátha egyszer valaki kerül majd hasonló helyzetbe.