Vannak olyan történetek, amiknek kell egy kis időt hagyni és nem azonnal befalni őket, hogy így érjenek el igazán hatást bennünk. Így történt ez Ray Henderson tavalyi képregényével, a Rózsavár lovagjaival is, amit bár már szeptemberben megkaparintottam, mégis most határoztam el, hogy el is olvasom. Eddig a Hermannban és The Devil’s Daughter első és második kötetében ismerkedhettem meg a magyar származású, de Németországban élő szerző és rajzoló munkásságával. Szerethető karaktereivel, valamint a mangákra hajazó stílusával pedig azonnal belopta magát a kedvenceim közé. Magam is nehezen értem, de Hendersonnak sikerült mindezt megugrania. Bár a Theobald és a sárkány alcímet viselő képregénye 15+-os korhatár besorolást kapott, de szerintem ezt a történetet bátran olvashatják a legkisebbek is.

Már az elején szokatlan volt számomra, hogy Ray korábbi történeteivel ellentétben ez teljes egészében színes, szemben a korábbi fekete-fehér sztorikkal. És milyen remek döntés volt ez a részéről! A Rózsavár lovagjai egy szívszaggató eseménnyel indul, ugyanis Willibald báró egy borzalmas tűzvész során elveszti feleségét és gyermekeit. A tragédia után egy várat építtetett, ahol magányban élt, azonban egy szerzetes, név szerint Julianus barát segített a bárónak feldolgozni a gyászt. Az előbb említett vár lett a címadó Rózsavár, ahol az eddig kisebb létszámú lakosság mellett, négy lovag teljesít szolgálatot. Ők Bernhard, Paulus, Engelbert és Theobald.

A cselekmény szerint minden évben megünneplik Willibald születésnapját, amire Julianus barát is hivatalos. Viszont ezúttal betegsége miatt a tanítványát, Marcellino-t küldi az ünnepségre. Marcellino útban a várba találkozik a falusiakkal, akik a segítségét kérik, hogy beszéljen a báróval, mert egy elég komoly gondjuk akadt. A problémát a négy lovag ki is hallgatja és a vár ura Theobaldot, az együgyű, naiv lovagot jelöli ki a feladat elvégzésére. A küldetése pedig az, hogy meg kell találnia és a fejét kell vennie a sárkánynak, ami ellopja a környékbeliek jószágait. Viszont közel sem biztos, hogy a hiszékeny, bátortalan lovag erre a feladatra a legalkalmasabb. Ott lenne Paulus, aki mindegyik közül a legerősebb, de a feltaláló Paulus vagy a nőcsábász Engelbert is jobb választás lenne. Vagy miért nem küldik mind a négyüket, hogy sikeresen záruljon a küldetés?

A válasz pedig sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnánk. Nem is olyan valószínű, hogy a gyilkosság és a velejáró vérontás mindenre a megoldás. Könnyen lehet, hogy a rettegett sárkány egy jótét lélek és csak a maga durvább, kevésbé civilizált módján akarja megismerni az embereket és a kultúrájukat, szokásaikat. Ennél a történetnél pedig így van. Bár a borító sokat elmond, én mégsem részletezném a fő csavart, mert a humor mellett ez is egy elég kellemes meglepetés. Humorból pedig akad bőven. Az olvasás közben én is többször hangosan felnevettem, amit eddigi képregény olvasásaim során még csak ritkán tapasztalhattam. A színek mellett az ilyen mennyiségű humor is új Henderson alkotásaiban, mert bár találkoztunk már hasonlóval, de ennyi vicces történés még egyetlen történetében sem volt.

Az egyes részeket üres oldalak és skicc szerű rajzok váltják, amik bár megtörhetnék ez események folyását, de remekül illenek a történetbe. A szereplők egytől egyig szerethetőek, különösen a négy lovag és maga a sárkány, Tyffa. De ott van Theobald lova, a beszélő Perzival aki nem csak roppant intelligens, hanem rengeteg humor forrása. A történet pedig tökéletes mese az elfogadásról, még akkor is ha az elsőre szokatlannak tűnik és nehezen összeegyeztethető a saját értékrendünkkel.

Két dolgot megemlítenék még zárásként. A magyar referenciák különösen tetszettek. Az, hogy a Willibald-ot segítő szerzetes a mi történelmünkben is szereplő Julianus barát nevét kapta, az remek döntés volt. De Henderson Paulus esetében is nagyon kreatív volt, aki Rubik Ernő bűvös kockájának egy középkori verzióját is megalkotta, de az Irinyi János nevéhez kapcsolódó gyufával is kísérletezik. A képregény végén nem csak egy rövid leírást kapunk a történetről, hanem megismerjük a Rózsavár lovagjai keletkezési körülményeit is. Az egész történet a 2023-as Inktober (az ink és október szavak összevonása) során indult el Ray Henderson fejében. Ez egy olyan kihívás, amin rengeteg profi vagy kezdő, rajzolni szerető részt vesz, és megadott szavak szerint kell valamit alkotniuk. Ray esetében több napon is feltűntek a karakterek kezdetleges formájukban, amik aztán nem hagyták nyugodni és egy egész történetet szentelt nekik.

A fentiekből szerintem látható, hogy az eddig általam olvasott 5Panels kiadványok mellett, ezt is bátran ajánlom minden kezdő vagy haladó képregényrajongónak. A humor mellett a szerethető karakterekkel bár a fiatalabb korosztály lehet a célcsoport, de az idősebbeknek is tökéletes kikapcsolódás lehet Theobald és Perzival kalandja. Az pedig, hogy érkezik folytatás azt egyelőre nem tudni, de talán még egy sztorit bőven megérdemelnek Rózsavár lovagjai. Vagy akár többet is.

Amennyiben kedvet kaptál Rózsavár lovagjaihoz, a 5Panels oldalán itt tudod beszerezni a saját példányodat.