Képregény

Össznépi gyülekező – Marvel-Akcióhősök: Bosszúállók 1. képregény kritika

A Vad Virágok Könyvműhely jóvoltából a kezembe került az idén nyáron magyarul is megjelent Marvel-Akcióhősök Bosszúállók című sorozat első kötete. A hivatalos szinopszis szerint a Matthew K. Manning író és a Jon Sommariva rajzoló nevével fémjelzett „füzet(ecskék)” különlegessége abból adódik, hogy a Bosszúállók kalandjait igyekeztek minden korosztály számára szerethetővé és közérthetővé tenni. A kérdés már csak az, hogy mindez, hogy sikerült nekik? Úgy általában szüksége van-e a világnak a korosztálytól független Bosszúállók történetére? Az írásomban ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat. A kritika erősen spoileres.

Egy fontos tényre szeretném felhívni az olvasó közönség figyelmét mielőtt nagy vonalakban leírnám az Új Veszélyre keresztelt Bosszúállók sorozat első kötetének cselekményét/történetét. A „füzet” borítója kicsit csalóka, ugyanis amíg a borítón – a 2012-es filmhez hasonlóan – Vasember, Amerika Kapitány, Hulk, Thor, Fekete Özvegy és Sólyomszem látható, addig a belső oldalakon Hulkot és Sólyomszemet a Fekete Párduc és Marvel Kapitány váltja. Tehát az az olvasó, aki ennek a két szuperhősnek a felbukkanására számit az első kötetben, az csalódni fog. A Bosszúállók sorozat első kötete három részre van osztva, és a cselekmény egészen a harmadik részig két főszálon fut.

Az első rész azzal indít, hogy az Alkalmazott Ideológiák Mesterei (továbbiakban AIM) bűnszervezet megzavarja Tony Starkot és Pepper Potts-ot egy romantikus vacsorázás közben, amelynek sajnálatos következménye az lesz, hogy a páncélban levő Tony elveszti a személyazonosságát. Az emlékblokkoló hatására nem ismeri fel sem T’Challa-t sem Natasha Romanoffot, ráadásul AIM ügynöknek képzeli magát, és persze, hogy meglép a barátai elől. Ezzel egy időben Steve Rogerst és csapatát – Thor és Carol Danvers – követhetjük nyomon, amint lecsapnak Madame Maszkra (polgári nevén Giulietta Nefaria, de előszeretettel használja még a Wittney Frostot) és csapatára.

A második részben Vasembert láthatjuk edzés közben AIM bázison, majd Tony AIM ügynökként találkozik (kapaszkodj) Fin Fang Fummal, – a sárkányra emlékeztető földönkívüli lénnyel – akit a Bosszúállók (köztük Tony) vontak ki a forgalomból egy a „sárkány” nyakörvén levő rubint segítségével. Mindeközben a Bosszúállók igyekeznek megtudni, hogy hol van Tony, mi lehet az AIM terve és, hogy mi köze van mindehhez Madame Maszknak és társainak. Steve Rogers hathatós közben járására sikerül megtudniuk, hogy az AIM New Londonban fog lecsapni egy hajónyi illegális vibrániumra.

Itt ér össze a két főszál ugyanis a Bosszúállók összecsapnak AIM-vel, köztük Tonyval és Fin Fang Fummal. Az összecsapás eredményeképpen az emlékképek által gyötört Tony végül rájön, hogy kicsoda valójában, és AIM-it is sikerül megállítani. Az utolsó képkockákon Madame Maszkot látjuk – időközben megszökött a SHIELD bázisról – amint Nefaria gróf (polgári nevén Lunchino Nefaria) társaságában gyönyörködik az ékkőben.  

A Manning által jegyzett mű elég rövidnek mondható, mindennek ellenére meglepően pörgős, a cselekmény egyszer sem ül le. Végig sikerül fenntartania az érdeklődést az írónak, mindannak ellenére is, hogy egyszerre nagyon sok karaktert mozgat. Érdemes még kiemelni, hogy Manning mindegyik karakterről ad egy néhány szavas jellemzést. Kifejezett pozitívumként értékelhető, hogy ezúttal nemcsak Thor egója képezi a humorforrás tárgyát, hanem Vasemberé is. És ha már Tony szóba került az Új Veszély egyik nagy erőssége, ahogy a Vasügynök szenvedését ábrázolja, amikor Starkot megrohanják az emlékképek.

Az alkotók nagyrészt hagyományos panelezést alkalmaznak, de az érzelmek (legyen szó örömről vagy bánatról esetleg csodálkozásról) megjelenítésere az egészen kicsi képektől sem riadnak vissza. Mindez persze mit sem érne Jon Sommariva rajzai nélkül. Az előző munkáihoz hasonlóan itt is árad a rajzaiból a nyers energia, markánsan megjelenik Sommariva “keze nyoma” a szereplők vonásain, habár szerintem ez nem minden esetben értékelhető pozitívumként. Vélemény szerint szerencsésebb lett volna, ha a kritikus pillanatokban árnyaltabban jelentek volna meg a szereplők, nem ennyire éles kontúrvonalakkal. Ez persze csak egy zárójeles megjegyzés…mindez semmit sem von le a képregény minőségéből.

Végszó: alapvetően egy nagyon nem hosszú képregényről beszélünk, viszonylag sok szereplővel és amely ennek ellenére meglepően jól összerakott, pörgős és gördülékeny cselekménnyel. Manning és Sommariva munkája ugyan nem fogja megváltani képregény világot, de kellemes csalódást ígér mindazok számára, akik némi szkepticizmussal fordultak irányába. Mindazoknak ajánlom akik egy kicsit is érdeklődnek a képregények iránt.

Óriási pacsi a Vad Virágok csapatának, Kóbor Róbert fordítóval az élen, kiváló munkát végeztek.Ha kedvet kaptatok a Bosszúállók első részéhez akkor megrendelhetitek ti is a Vad Virágok Könyvműhely webshopjából.A cikk megírásához nyújtott segítséget köszönöm Ik4r0s-nak.