Napsütés, hőség, tengerpart, emberek tömegei. Ezek a jelzők nagyrészt mind elmondhatók a nyári hónapokról, amiket mostanában viszont nem tudunk felhőtlenül élvezni. Egy mára már sablonossá vált megfogalmazás szerint a film részben azért is jó médium, mert általa olyan helyekre is eljuthat a néző, ahova egyébként nem. Varázslat jellege van, amivel mindent el tud hitetni. Ez bármennyire is lejáratott megállapítás, mégis sok más, ilyen jellegű kijelentéshez hasonló módon van igazságtartalma. Nézzük is meg ezt részletesebben egy olyan rendezőn keresztül, aki bár egy téli hónapban, januárban látta meg a napvilágot, az életművére mégis inkább a meleg, napsütötte utca, a gyermekiség, de leginkább az életigenlés volt jellemző. Ő nem mást, mint Federico Fellini.

“I don’t like the idea of “understanding” a film. I don’t believe that rational understanding is an essential element in the reception of any work of art. Either a film has something to say to you or it hasn’t. If you are moved by it, you don’t need it explained to you. If not, no explanation can make you moved by it.”

(tovább…)