A kora délutáni poszter mellé megérkezett az előzetes is. A Cups dallal nyitnak, majd hozzák az előző részben is látott elborult humort. Tovább infók a poszternél. Májusban érkezik, ami kint ezek szerint már nyárnak számít.
2012 márciusában debütált a mozikban Suzanne Collins azonos című regénye alapján az Éhezők viadala, ami olyan rajongói hullámot generált a fiatalok, sőt az idősebbek és úgy általában korra, nemre való tekintet nélkül, mint anno az Alkonyat. Persze kár összehasonlítani a kettő és nem is lehet, de ami az Alkonyatnak sikerült 2008-ban, azt az Éhezők viadala túlszárnyalta 2012-ben, és ez nem kis teljesítmény. A 2. rész forgatásakor már az lehetett a cél, hogy még grandiózusabb bevételt produkáljon, tartva a minőségi szintet, amit az 1. rész szépen felépített. A rendezői székben Francis Lawrence foglalt helyet, akinek olyan filmeket köszönhet a világ, mint a Legenda vagyok, Vizet az elefántnak és Constantine, a démonvadász, sőt, korábbi filmes karrierjéről elmondható, hogy videoklipek rendezésével robbant be a köztudatba, többek között ő jegyzi Lady Gaga Bad romance-ét. A rendezőgárdán nem változtattak, csere sem történt, csak új arcok csatlakoztak, köztük a legnagyobb név az idén februárban tragikus körülmények között elhunyt Philip Seymour Hoffman.
Az Éhezők viadalát szerintem senkinek sem kell bemutatni. De aki még nem ismeri, az tartson velünk, ugyanis a mai nappal együtt péntekig bezárólag minden nap írunk az egyik részről. A cikksorozatunk a legújabb filmmel A kiválasztott első részével fog zárulni.
A történet szerint Panemet az Észak-Amerikai romjain épült országot a kegyetlen Kapitólium irányítja. Panem a Kapitólimuon kívül 12 körzetből áll. Mindegyik körzetnek megvan a vezető iparága, amiben az ott élők dolgoznak. Állattenyésztés, halászat, vadászat, szénbányászat, elektronika és még sorolhatnánk. Főszereplőnk Katniss Everdeen a 12. körzetben lakik anyjával és húgával Primmel. Az egész film az éhezők viadala köré épül. Ez a viadal emlékezteti a lakókat egy korábbi felkelésre, amikor a Kapitóliumnak komolyan be kellett avatkoznia a dolgokba.
Az emberiség a háborús filmeket, mint a történelem bemutatását szolgáló műveket valójában már a 30-as években megismerhette. Az első 2. világháborúról szóló alkotásokat Amerikában az esemény kezdete óta tekinthette meg a közönség, melyek akkor még nem arattak sikert, mivel a műfaj még akkor pelenkacserélős időszakát élte. 70 év alatt volt ideje fejlődni a műfajnak és a jelenkor filmes technológiájának segítségével az ábrázolás tán még egyszerűbbé és realisztikusabbá vált (némely esetben). Tekintsük meg ezen a héten, hogy 2014-ben milyen eszközökkel és történettel mutatják be a kortárs rendezők az európai fronton a katonák életét. Íme a Harag (Fury, 2014)
Angliát kivéve Észak-Európából igen kevés film lát nemzetközi szinten napvilágot. Ez a jelenség nem éppen a jó filmek hiányával vonható párhuzamba, inkább azzal, hogy az utóbbi időkben nem volt túl termékeny ez a szakma a szóban forgó régióban. Hogy ez rossz dolog-e? Nem mondanám, sőt! Egy igazán kiemelkedő alkotásra éveket is megéri várni, mint fél esztendőnként megtekinteni valami sablonos és unalmas művet. Épp ezért elhoztam a 2013-as év legjobb svéd alkotását, hogy megfigyelhessük, hogyan is mutatják be az északiak a történelmet egy ember életén keresztül. Ez A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann, 2013)
A tökéletes trükknél kifejtettem azt a gondolatot, hogy a rendező szerzőisége hogyan jelenik meg Nolan filmjeiben, és hogy sikerül-e neki összeegyeztetni az európai filmkészítési mintákat a hollywoodiakkal. Az írást azzal zártam, hogy a rendező megtalálta a maga útját a midcultban, a két szemlélet között. A legújabb, Csillagok között című filmjét elnézve úgy tűnik, tévedtem. Christopher Nolan fogságba esett Hollywoodban, a rendezői tér legnagyobb dimenziójában.
A Wachowksi tesók nevét 15 éve örökre megjegyezte a világ. A Mátrix látványban és történetben is olyan komplex és minőségi volt, ami mellett nem lehetett csak úgy elmenni. Senki se értette igazán mit is látott, de joggal gondolhatta, hogy egy korszakalkotó film után lépett ki a moziteremből. Beszédtéma volt akkor, és mind a mai napig az. Talán a mondanivalója lesz egyre aktuálisabb, vagy az összetett szimbólumrendszere ad még több terepet a filmet megfejteni vágyóknak. Mindenesetre elemzés szempontjából nem hálátlan alkotás, vele majd egy későbbi cikkben foglalkozok.
Két évvel ezelőtt a Sötét Lovag trilógia záró akkordja hozta el számomra a megfelelő alkalmat arra, hogy először vegyek részt egy éjféli premieren. Nolan a kedvenc rendezőim közé tartozik, az ő Batman revizionálása pedig kiváltképp, így ehhez mért elvárásokkal ültem be az utolsó felvonásra, a Sötét Lovag – Felemelkedésre. A teremből kifelé menet pedig csodálkoztam, ugyanis alig tudtam mit kezdeni a filmmel.
Véleményem szerint az ember legjobb, hogy ha kedvenc filmjeit csak hónapok vagy akár évek kihagyásával nézi újra. Ugyanez történt az esetemben az Eredettel. 4 éve akkor még tájékozatlan fiatalként néztem végig Nolan (szerintem eddigi legjobb) filmjét. Csak néztem és ámultam a rendező által felépített világon, a zenén és a színészek játékán. A mi miért és hogyan történt események felgöngyölítése roppant bonyolult feladatnak tűnt, így inkább hagytam is szunnyadni a filmet. Idővel beérett és már sokkal jobban átláttam a dolgokat.
Most már talán magamhoz tértem a sokkból és az adrenalin szintem is kezd csökkenni, szóval már tudok róla írni. Még szeptemberben olvastam, hogy külföldön levetítik a Halloween- A rémület éjszakája című 1978-as klasszikust. Reménykedtem benne, hogy az első Alien film sikere után ezt is lehozzák a hazai mozik. Imáim meghallgattattak. Amint tudtam le is foglaltam magamnak a jegyet. Minden előzetes, kép és információ nélkül indultam el a moziba. Belépek a terembe és láttam, hogy vagy 70-80 ember van a nézőtéren.
