A kisember kontra nagyvállalat problémáját nemhogy sci-fiben, de egyéb nagyjátékfilmben sem gyakran látjuk viszont. Jelen pillanatban csak Mike Judge lázongó irodistái jutnak az eszembe (Hivatali patkányok), de annak is már vagy tizenöt éve. Rá tíz évre készítette el David Bowie (!) fia Duncan Jones a Hold című független sci-fiét potom ötmillió dollárból.
Tisztán emlékszek, hogy életem első, megterhelő vizsgaidőszaka végszava után álltam neki laikusként az első évadnak. Mads Mikkelsen és Hugh Dancy már akkor elbűvölt. A lágy elegancia és gyilkosságok tömkelege valahogy összeférhetetlennek tűnnek. Ám Dr. Lecterben mégis testet öltött eme összeférhetetlennek tűnő és egymással szembenállónak tűnő két dolog. A továbbra kattintva olvasható a kritikám.
A Walt Disney ismét kitett magáért és megírta a tökéletes receptet arra vonatkozóan, hogy hogyan kell bezsebelni két Oscar díjat és milliárdokat keresni egy produkción. Jöjjön hát a Jégvarázs.
Idén augusztusban kezdetét veszi a tizenkettedik számozott Doktor kalandja, a britek egyik legnépszerűbb sorozata folytatódik. Ezen apropóból úgy döntöttem, hogy még előtte érdemes lenne átnyálazni, hogyan is jutottunk el hozzá. Mivel alapvetően egy iszonyatosan hosszú és régi (idén november 23-án 51 éves) sorozatról beszélünk, így a visszatéréstől fogom bemutatni, hogy zajlottak az utóbbi évtizedekben a Doktor történetei egészen napjainkig.
Figyelem! Gyorstalpaló lévén a szöveg spoilereket tartalmazhat!
Egy hosszabb youtubeozás közben találtam rá a Fehér pokol Into the fray című csodálatos zenéjére. Egyszerre megtetszett. Gyorsan megosztottam facebookon, amikor egyik ismerősöm felhívta rá a figyelmemet, hogy ez az Ink című, független filmhez készült eredetileg. Gyorsan rá is kerestem. Tetszett a története, de mégsem nyerte el annyira a tetszésemet. Pár nappal később az egyik filmekkel foglalkozó portálon elolvastam a filmről készült kritikát. Mondanom sem kell, hogy még aznap beszereztem a filmet. Egy ideig pihent a gépemen.
