Nem hittem volna, hogy valaha is egy rajzfilmről fogok ódákat zengeni, elvégre manapság egyre kisebb eséllyel találkozunk olyanokkal, melyek valódi értéket, mondanivalót, vagy urambocsá’ egyediséget tartalmaznak. Persze néhanapján láthatunk kifejezetten jól sikerült alkotásokat is (pl. Hős6os, Az élet könyve), de alapvetően hiányzik az a nagybetűs élmény, ami kirobbantana minket a megszokott Disney/Pixar kerékvágásból. Ám most eljött a pillanat és azt kell mondanom, megérte erre várni. Hölgyeim és uraim, íme A tenger dala!
Egy hónap telt el mióta Pingvin Gotham királyának titulálta magát. Harvey Bullock felmondott, Jim Gordont pedig kirúgják a GCPD-től. James, hogy visszakaphassa munkáját, be kell mocskolnia magát, miközben egy különös „mentőakció” is zajlik Arkhamban. A Gotham második évadja ígéretesen nyit, a többit lesz idő megbeszélni jövőre az évadkritika során. Addig is, várható-e valami új, hová fejlődik a sorozat?
Bár nem a napokban történt, de nemrégiben napvilágot lelt az elkövetkező Assassin’s Creed film első, ha nem is képkockája, de hypevadász élőszereplős képe, nem mással, mint a producer és főszereplő Michael Fassbenderrel. Ezzel együtt végre érkezett pár infómorzsa is a filmről, így elérkezett az idő egy kis Assassin’s Creed gyorstalpalóra.
A 7. évad után, a finálé ellenére, úgy állt fel az ember, hogy majd talán legközelebb. A 8. évadban bár volt pár emlékezetes pillanat, ez az érzés szintén megmaradt. Most elérkeztünk az új „majd talán most” pillanathoz. Steven Moffat elismerte, hogy rossz ötlet volt kizárólag egy részes történetekben gondolkodni, ennek megfelelően rögtön egy kettős fogattal indul az új Doctor Who évad. Hogy is lehetne röviden összefoglalni a pilot adta élményt? Nos, az intró előtti pár perc elég volt ahhoz, hogy táncra perdüljek.
A DC utolsó nagy eseménye után nem indított totálisan új alapról mindent, mint a New52-vel, de egy kicsit újrafényezte a történeteket az alkotógárda és a hangulat terén. Na meg persze indított pár új számot is. A kreatív reboot eddigi hallomások, és olvasásaim alapján úgy néz ki egész jól sült el. Persze nem minden arany, ami fénylik, de ígéretesnek tűnik a felhozatal. Első körben a denevér jelmezben rohangáló őrültet és népes családját vizsgáljuk meg.
A Hősök című 2006-os sorozat első és második évadáról szó esett már itt korábban, nézzük most a harmadik “könyvet”, melynek címe: Gonosztevők (Villains).
Itt kezdődött meg a sorozat lassú, de biztos hanyatlása az első valóban sikeres évad és a második után, mely csupán az első széria hírnevét lovagolta meg. A nézettség egyre lejjebb ment a készítők nagy ámulatára, pedig ők teljesen ugyanazt csinálták, mint az előző két évadban. Várjunk egy percet… lehet, hogy éppen ez volt a baj?
Sokunk örömére, a múlt héten magyarul is megjelent a Csontszüret folytatása: A Mímes Rend. Több változás is történt az első kötethez képest, mégpedig, hogy a kiadó nem az eredeti borítót használta fel a magyar kiadásnál, illetve a fordító személye is változott. Természetesen ez nem ment a minőség rovására, mindössze annyi történt, hogy a “fellegvár” kifejezést átvette a “citadella”. Sok könyvnél ha fordító csere történik érezhető a stílusváltás, azonban jelen esetben Bottka Sándor Mátyás jól vette az akadályokat.
A történet ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött, azaz a metrószerelvényen. Paigenek és társainak sikerült a szökés a Sheol I-ből és megérkeztek Scion Londonba. A menekültek csapata szétszéledt a szélrózsa minden irányába és megpróbáltak menedéket keresni régi búvóhelyükön, hiszen tudták, hogy a rephaiták bosszúra szomjaznak. Paige viszont nem volt hajlandó visszatérni Jaxonhoz és a Hét Pecséthez, hanem megpróbálta kezébe venni az életét és tervezgette a rephaita uralom megdöntését. Sajnos rá kellett jönnie, hogy Jaxon és a Hét Pecsét támogatása nélkül nem fogja túlélni az elkövetkező pár hetet, hiszen gyorsan apadtak az anyagi tartalékai és a mímeslordja nélkül a biztonsága sem volt szavatolva. Így lassan rá kellett döbbennie, hogy egyedül nemhogy nem tud lázadást szervezni, de a másnapot sem biztos, hogy megéri.
A magyar filmipar az utóbbi időkben mondhatni kissé termékenyebbé vált, legalábbis két év távlatából szemlélve, hiszen 2013-ban tekinthettük meg a Fehér Isten című filmet, és 2014-ben az általunk is bemutatott Liza, a rókatündér fenomenális jelenetein ámulhattunk. 2015-ben pedig megérkezett a Saul fia című alkotás, melyet nézők és kritikusok is elismeréssel fogadtak. Most ősszel egy újabb film került a magyar alkotók kezéből a vászonra, ebben a posztban pedig megnézzük, vajon hozza-e az elvártakat. Íme a Víkend (2015).
A népvándorlás és a migráció napjaink egyik legkényesebb és leginkább sürgető problémája, melyet politikusok, szakemberek és civilek egyaránt vegyesen értékelnek, más és más szempontok alapján. Egyesek az embertársaink iránti megértést és türelmet helyezik előtérbe, mások a rideg realitást és az óvatosságot, de sajnos sokszor szélsőséges vélemények is akadnak, mind bal, mind jobb oldalról. Miközben a migránsok az életveszély elől és/vagy a jobb élet reményében indulnak Nyugat-Európa felé, addig a kormányok is különböző hatékonyságú és vitatott módszerekkel igyekeznek szűrni vagy feltartani a hatalmas tömegeket, mint határzár, kerítés, határvadászok stb. Nem tisztem, hogy a migrációt, mint biztonságpolitikai szakértő értékeljem, ezt meghagyom a nálam milliószor képzettebb Nógrádi Györgynek.
Van azonban egy film, ami folyamatosan kattogott az agyamban valahányszor a híradásokat néztem, illetve valahányszor a Keleti pályaudvar környékén jártam. Ez a film ugyanis most aktuálisabb, mint valaha…egy film, amely bemutatja, mi van, ha már a határzár sem működik…Igaz, itt a migránsok nem valamely távoli országból jönnek…Annál sokkal, sokkal messzebbről!
