Sorozat

Drága italok ingyen Saul Goodman módra

A Better Call Saul pilotjában semmi érdemi dolog nem történt, ami előre vitte volna a történetet. Ez noha teljes mértékben nem igaz, mégis, kis igazság van benne. A másik kérdés az, hogy ez a belezökkentés a sztori folytatásába még így is hogyan sikerülhetett ilyen jól? Anno a Breaking Badet is a sztori mellett a karakterek vitték a hátukon, és ez itt sincs másképp. A Saul első évada meggyőzött minket, hogy Vince Gilligan és Peter Gould nagyszerűen értenek figuráikhoz, azok megalkotásához és használatához. A Saul megtanult önálló lenni, ez a trend pedig a második évaddal se fog feledésbe merülni.

saul1.jpg

Őszintén bevallom, az epizód elején kellett egy kis idő, mire mindent sikerült felelevenítenem a tavaly történtekből. Nem tudom, más is így volt-e ezzel, de ilyen szempontból ez a lassabb, ám szórakoztató bevezetés tökéletesen szuperál: megadja az időt, hogy visszarázódjunk. Jimmy McGill (Bob Odenkirk) üzletet köt, aztán mégsem, aztán majd az epizódból kiderülnek a továbbiak. Röviden ennyi, ezt pedig Mike (Jonathan Banks) üzleti partnere, Jimmy és Kim (Rhea Seehorn) interakciói fűszerezik meg.

Mike nélkül tud üzletet kötni a Far Cry 3-ból szökött Vaas-szal ügyetlen és ripacs munkaadója? Hogy lehet jó drága italt fogyasztani költekezés nélkül? A Better Call Saul nyitánya nagyjából ennyiről szól, de ezekről úgy, hogy azt végig érdekes legyen nézni. Olyannyira, hogy talán a sorozat eddigi egyik legjobb része is volt. Az előző pilothoz képest viszont mindenképp nagy előrelépés. Az említett italos jelenet egyébként nagyszerű kritikaként funkcionál a pénzügyi szektorban mozgó kapzsi (fontos ez a szó: akinek nem inge, ne vegye magára) emberekre.

saul_2.jpg

Az ilyesfajta kreativitás úgy általában az egész pilotra jellemző. Pár idézhető szöveg, sztereotípiák kifigurázása és kis fekete humor. Pont az, ami miatt a Saul előző etapja is jó volt, és ami Heisenbergéket is emlékezetessé tette a dráma és a történet mellett.

Technikai dolgokra is jó lenne pár mondatot szánni, viszont csupán önismétlés lenne a vége. Aki látott valaha egy Breaking Bad vagy Better Call Saul epizódot, pontosan tudja, mit várhat el, és azt maradéktalanul meg is fogja kapni. Zeneileg, képileg, szerkezetileg tulajdonképpen minden szempontból. Az első évadhoz hasonlatosan itt is kapunk egy fekete-fehér nyitányt, ami szépen prezentálja mit fogunk látni idén.

saul3.jpg

Walter White ügyvédjének spin-offja a látottak alapján ismét be fogja bizonyítani, hogy nem pusztán bevételi szempontok miatt kapott saját sorozatot. Ezek mellett duplán örülhetünk, hisz eme nyakatekert ügyvédi karrier vélhetően egyre inkább terelődik a nagytestvér állapotainak irányába. Úgy érzem, csak koptatom a billentyűzetet: akit érdekel, valószínűleg látta, aki még nem, az kezdjen neki vagy ássa bele magát a Breaking Bad világába! A minőség mindkét esetben garantált.