Guy Ritchie marihuánában utazó Úriemberei visszatértek a Netflixre a második évadukkal. Az első évadban az üzletbe belecsöppenő Eddie ambíciói a második szezonban természetesen csak nagyobbak lettek. Ez viszont természetesen több gonddal is jár.

A kezdés mindjárt nem túl biztató. Az első képsorokon Eddie éppen halálközeli állapotban csúszik-mászik a sárban. Ezután visszaugrunk egy kicsit az időben, ahol épp a marihuána legalizálása foglalkoztatja hősünket. Ennek érdekében Lord Hawthorne kapcsolatait kihasználva megpróbál örökletes főrendi képviselőként bejutni a Lordok Házába. De nem csak Hawthorne felé terjeszti ki kapcsolatait: például igen erős olasz szálak is előkerülnek majd az évad folyamán. A nagyfőnök Bobbie Glass viszont sajnos nem egészen ért egyet Eddie minden törekvésével.

A dolgok menete a fentiek alapján kissé kiszámítható. Spoiler sincs ebben, hiszen mindjárt kezdésként láttuk hová vezetnek a dolgok. Valamint a bűnszervezetekkel foglalkozó történetek alaplogikája is ez: minél magasabban vagy, annál nagyobbat tudsz onnan zuhanni. És ezzel párhuzamosan minél magasabban vagy, annál többet kell feladnod az elveidből.

A fenti sorokból már alighanem kitűnik némi tónusváltás az Úriemberek hangnemében. Az első évad is drámai volt, de kicsivel kisebb tétekkel és némileg hangsúlyosabb humorral. A második évad (ahogyan ez lenni szokott) emeli a téteket. A dolgok drámai súlya érezhetően nő, a morális dilemmák kicsit mélyebbek és helyenként jobban ki vannak fejtve. Ezzel egyidejűleg pedig a külföldi kapcsolatok jelentősége is felértékelődik. Az üzlet növekedésével a második szezonban mintha az Úriemberek világa is kitágulna.

Ez egyfelől persze tematikailag érdekes szálakhoz vezet. Előkerülnek itt versenysólymok, dél-amerikai terjeszkedés, valamint vallásos kötődésű párbeszédből és történelmi fejtegetésből is többet kapunk. Másfelől viszont a tematikai gazdagsággal együtt előkerülő sok új karakter nem különösebben emlékezetes. Félreértés ne essék: semmi gond velük, de a show-t továbbra is az eddig meglévő alapkarakterek viszik.

Ahogyan Eddie egyre mélyebbre merül a hatalmi játszmák mocsarában, mintha az őt játszó Theo James is egyre hitelesebb lenne ennek előadásában. Én az előző évadhoz képest erősebbnek éreztem az ő alakítását. A sorozat legerősebb jelenetei egyértelműen azok, ahol ő és a Kaya Scodelario által játszott Susie vannak a képernyőn. Az ő dinamikájuk a sorozat lelke, és ez remekül működik továbbra is. Az első évadhoz képest az ő kapcsolatuk is összetettebb, érdekesebb, kaotikusabb lett. Megemlítendő viszont, hogy bár Scodelario is sok jelenetben tudott bizonyítani, én kicsit továbbra is úgy érzem, hogy az ő karakteréből nem hoznak ki mindent. Picit még jobban az előtérbe lehetne hozni. Talán érdekesebb dinamikához vezetne, ha közel azonos képernyőidőt kapna Theo James-el.

Két kiemelkedő mellékszereplőről mindenképpen meg kell még emlékezni. Az egyik a Vinnie Jones által alakított Geoff vadőr. A többnyire (nagyon karizmatikus módon) verőembereket játszó Jones itt egy sokkal emberibb és visszafogottabb gesztusokkal operáló karaktert alakít, egészen színvonalas színészi munkával. Szerintem az ő esetében élete alakításáról beszélhetünk. Illetve nagyon jót tett a sorozatnak az is, hogy többet látjuk Bobbie Glass-t Ray Winstone erőteljes alakításában.

Az Úriemberek második évada komolyságában és a bemutatott dráma mélységében szintet lépett az első évadhoz képest. Emellett továbbra is egy nem hibátlan, de jól megrendezett, szerethető és szórakoztató sorozat maradt. Az évad egy nagyon érdekes szituációban ér végét, ami miatt külön öröm, hogy már biztosak lehetünk a harmadik etap érkezésében.