Film

Hogyan rúgjuk seggbe a szuperhősös zsánerfilmeket? – Deadpool

Igen, mélyen tisztelt elvtársak, végre elérkezett a pillanat, amiért roppant hálásak lehetünk. Hosszú évek után önálló filmet kapott az egyik legellentmondásosabb, legdurvább és legviccesebb Marvel figura, ennek eredménye pedig egy elborult akcióvígjáték és paródia egyvelege. Nyáladzó geekek és más témákra gerjedő pasik milliói rohamozták meg a jegypénztárakat, akik a tavalyi Valentin-napi moziért akartak bosszút állni barátnőiken. A számok önmagukért beszélnek, úgyhogy lássuk, miről is szól pontosan a hullamedence!

deadpool-gallery-03.jpg

A nagydumás ex-zsoldos, Wade Wilson élete gyökerestül felfordul, miután megismerkedik élete szerelmével, Vanessával. Ám mielőtt túl sokáig tudnák élvezni egymást… vagyis az együtt töltött időt és a Nemzetközi Nőnapokat, Wade-nél súlyos agy-, tüdő- és prosztatarákot diagnosztizálnak. A gyógymódot keresve Wade részt vesz egy kísérleti projektben, melynek során mutáns génjei felerősödnek és szuperképességekkel ruházzák fel. Persze van hátulütője is a dolognak: bőre olyannyira eltorzult, hogy profilképével a Szottyadt Herék Szépségversenyén is minden bizonnyal utolsó helyezést érne el. Emberünk ezután maszkot húz és Deadpool néven bosszúhadjáratot indít „alkotói” ellen. A történet tehát adott és nem hangzik valami nagy durranásnak. Akkor mégis mitől olyan különleges ez a film?

deadpool-gallery-05.jpg

Attól, hogy Deadpool nem kimondottan hőstípus: egy hibbant, két lábon járó gyilkológép, aki előbb rúg kapura a levágott fejeddel két káromkodás között, aztán kérdez. Fantasztikus pontossággal mutatják be a karaktert, jelenleg talán ő a legjobban megformált képregényhős a vásznon. A meta-narráció, a popkulturális utalások, a trágár és önreflektáló beszólások, valamint az X-Ment és a franchise-építést érintő fricskák mind-mind remekül működnek, a címszereplőt alakító Ryan Reynolds pedig élete alakítását nyújtja. Hatalmas tisztelettel és odaadással bújt a szerepbe, emellett megőrizte hitelességét is, ettől igazán élvezetes amit csinál. Mellékszereplők terén sincs okunk panaszra: a Vanessát megformáló Morena Baccarin méltó párja Reynoldsnak (nem mellesleg jól néz ki ruha nélkül), T.J. Miller pedig testhezálló szerepet kapott Cserkészként. Mr. Proper ellenlábasa, Ajax sem volt kimondottan gyenge ellenfél, bár nem is emelkedik ki a tucat rosszfiúk közül. Éééés akkor jöhet a film mélypontja, ami nem más, mint…

colossus-deadpool-movie-image.jpg

Kolosszus. Fájó kimondani, de egyszerűen csapnivalóan semmitmondó és felesleges karakter, nem mellesleg Deadpoolhoz képest már-már trehányul adaptálták szegény vasgyúrót. Alapvetően igazi jófiú és csupa szív melák, a filmben viszont túúúúlságosan erőltetett volt a hősiessége, no meg azok a szónoklatok… Könyörgöm, a pali már ölt embert a képregényben! Bónusz öröm volt az erőltetett orosz akcentusos szinkront hallgatni, ezek után nyugodt szívvel kivághatták volna az összes jelenetét, még Negaszonikus Tini Torpedó is érdekesebb és árnyaltabb figurára sikeredett.

deadpool-2016-movie.jpg

Mindent összevetve azonban remek Deadpool filmet toltak az arcunkba, új szintre emelve ezzel a képregény adaptációk világát. Mocskos, véres és obszcén, mégis szórakoztató és mielőbbi újrázásért kiált. Ha jót akarsz magadnak, még ma elmész a legközelebbi vetítésre és közben a teremben magadhoz nyúlsz. Éljen a chimichanga!