Amikor az első hírek megérkeztek arról, hogy Lindelof a fantasztikus A hátrahagyottak után a Watchmenből fog sorozatot csinálni, nagyon megörültem. A forgatókönyvíró korábbi sorozatait is szerettem, így egyértelmű volt, hogy az Alan Moore és Dave Gibbons képregényére épülő szériára is benevezek. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy a sorozat egyáltalán nem a képregényt meséli el, mint ahogy azt a 10 évvel ezelőtti film tette, hanem tovább viszi az alpmű cselekményét. Az első trailerek pedig még a legszkeptikusabb embereket is meggyőzték, hogy megéri belepillantani az HBO legújabb sorozatába.
Tessék? – kérdezhetik sokan magukban, miközben homlokráncolva nézik a címet. Mégis mi az összefüggés, hogyan jutunk el A pontból B-be? Természetesen ez olyan kérdés, aminek megválaszolásához magát a sorozatot kellene elmesélnem, amely jelen írás tárgyát képezi, így teljesen értelmetlen lenne. A számtalan jövőkép közül az Évek alatt egy olyan lehetséges forgatókönyv elmesélésére hivatott, amit jobb szeretnénk, ha nem rontaná ránk az ajtót az elkövetkezendő években.
Emlékszem, az Eufória pilotjának megtekintése után azt írtam, hogy hatalmas a potenciál a sorozatban, és jelenünk egyik legfontosabb sorozatává válhat. Ezt a kijelentésemet most is tartom, mivel többnyire lenyűgözött a sorozat, ugyanakkor kihagyott ziccerek is jellemezték. Aggodalomra semmi ok, a siker volt akkora, hogy a HBO berendelje a második etapot.
Joseph Heller szatirikus, második világháborús regényét méltán nevezik adaptálhatatlannak. A nem lineáris történetvezetés, a rengeteg komplikált karakter és a kemény, magvas mondanivaló a legtöbb filmkészítőt visszarettentette attól, hogy a 22-es csapdáját megpróbálja vászonra vinni. A 2019-es minisorozat tehát megkísérli a lehetetlent, de sikerrel jár-e?
Az élet írja a legjobb sztorikat. Sokszor hallani ezt a bölcselkedést, és ha végigtekintünk a véráztatta és háború sújtotta, szenvedésekkel teli 20. század történetén, el kell ismerni, hogy van neki alapja. A mögöttünk hagyott évszázad számtalan történetet hagyott ránk hősökről és gonoszokról, bukásról és önfeláldozásról. A csernobili atomerőmű-baleset is egy ilyen történet, ami egy magához méltó feldolgozásért kiáltott.
A nyolcadik évadot nézve nem gondoltam volna, hogy most ilyen nehéz lesz írnom a Trónok harcáról. Hiszen bár rengeteg hibája volt a lezárásnak, mégis egy közel tíz éves utazást kaptunk a HBO-tól. Együtt örültünk a zsarnokok, és sírtunk a kedvenc karaktereink halála miatt. Hiszen miről, ha nem erről híresek George R. R. Martin regényei, minthogy a lehető legváratlanabb módon vetett véget a szereplői életének. Nézzük hát, mi történt a nyolcadik szezonban! A továbbiakban spoileresen folytatom, csak ennek tudatában kattints!

Egy év kihagyás után visszatért mindenki kedvenc sorozata. Rengeteg találgatás, még több teória és 67 rész után elkezdődött a Trónok harca utolsó évada. Sokunkat pedig valószínűleg két kérdés foglalkoztat. Ki fog győztesként kikerülni a Mások ellen vívott csatából? És egyáltalán hogyan sikerül a készítőknek egy ilyen, grandiózus történettel rendelkező sorozatot lezárniuk? Sokat gondolkoztam azon, hogy megpróbáljak-e spoilerek nélkül írni, de akkor valószínűleg egy teljesen üres írást kapnátok. Így a továbbra csak az kattintson, aki már látta a 8. évad 1. epizódját, ugyanis a cikk spoilereket tartalmaz.
Az Aranyélet előző két évadával kimagasló teljesítményt nyújtott a hazai televíziózás történetében. De vajon méltó befejezéssel búcsúzik a nézőktől a Miklósi család a harmadik záróévadban?
„A szabadok földje és a bátrak hazája.” Így áll az USA himnuszának lelkesítő soraiban. Az amerikai öntudatosság pilléreit azóta számos tényező döntögette: a vietnami háborútól egészen a Donald Trump megválasztása okozta sokkig. Most pedig Sacha Baron Cohen igyekszik minden eddiginél torzabb tükörben láttatni az Egyesült Államok társadalmát és megválaszolni: kicsoda is Amerika valójában?