Gyerekként sokszor eszünkbe jut, hogy vajon milyen lehet a másik testében eltölteni egy kis időt. Két éve a Demi Moore és Margaret Qualley főszereplésével készült A szer ezt egy elég durva, horrorban már be is mutatta, hogy milyen önmagunk fiatalabb verziójába bújni. Ha leveszem a felnőtteknek, és az Egymás bőrében esetében a gyerekeknek szánt körítést, akkor bármennyire is szokatlan, de a két film a testcsere kapcsán fellelhető egy kis hasonlóság. Viszont kritikám tárgya a korábban említett történettel ellentétben, egy sokkal szélesebb közönséghez szól. Ugyan mit kapunk egy félig állat, félig növény élőlényekkel teletűzdelt mesétől? Sokkal többet, mint azt elsőre gondolnánk!

A békéhez vezető varázsgubó

Történetünk helyszíne a Völgy, ahol temérdek furcsa állat található. A készítők szó szerint értelmezték az erdei lények megnevezést, mert a levél fejű madaraktól, a nyírfa testű őzektől, a kő testű medvékig mindenféle különös szerzettel találkozunk. A főszereplő Ollie egy puku, egy vidrához nagyon hasonló rágcsáló, aki származása miatt valóban látja a szagokat. Szorosan összetartó, zárkózott világ az övék, ahol minden az élelem megszerzése köré épül. Ne beszélgess senkivel! Ne legyél kíváncsi! Ne csatangolj el! Csak, és kizárólag a táplálék megszerzése a feladatod.

Társa ezzel szemben Ivy, egy javan, azaz egy kígyászkeselyű-papagáj hibrid, akinek a tolla a fák lomkoronájára is hasonlít. Ők sziklákon a magasban élnek, és szintén a pukukhoz hasonló, rendkívül összetartó társadalom az övék. Viszont mindkét fajnak megvan a saját drámája, amit a rövid játékidő ellenére, nagyon alaposan kifejtenek. Ahogy halad előre a cselekmény, találkozunk a főgonosznak számító tűzfarkassal, Bubiccal a hínár fejű hallal, toboz sünökkel, gyökérsiklókkal és még sorolhatnám.

Mindegyik állat-növény hibrid mellett azonban a sztori fő mozgatórugói

a dzók, akik konkrétan a Gyűrűk Urából is ismert entek megfelelői,

csak itt nem emberi formát, hanem egy mamut békés természetét kapták. Nem véletlen, hogy Ollie mamája sétáló gyümölcsöskertként mesél róluk unokájának, mivel a dzók valóban ilyen óriási és érdekes állatok. Jogos a kérdés, hogy oké-oké értjük hogy ilyen fura izék vannak a mesében, de akkor miért az a címe, hogy Egymás bőrében. A történet elején a már említett nagyi, részletesen elmeséli, hogy a dzók a Völgybe érkezésük során, az ott élő állatoknak adták az általuk termelt (na, most ez valóban érdekes kérdés, hogy termés vagy pontosan mi is ez) varázsgubót. Ez lehetővé tette, hogy ahogy a cím mutatja tényleg egymás bőrébe bújjanak és jobban megértsék a másik fajt. Így pedig egy káprázatos világ jött létre, ahol mindenki megértette a másik problémáját, élethelyzetét, világlátását.

A klisékben rejlő igazi erő

Nem nehéz kitalálni, hogy mitől is egyedi az eddigiek alapján az Egymás bőrében. Az animáció ugyan szép, de tartalmaz sok újdonságot, ami magával rántaná a nézőt. Ezeket a formákat, színeket, grafikát már több hasonló filmben láthattuk.

A Netflix meséjének igazi ereje a tökéletesen megírt forgatókönyvében keresendő, ami teljesen érthető, elvégre öt ember munkájának gyümölcsét láthatjuk.

Ez a csapat egy olyan sztorit hozott össze, hogy attól nem csak a gyerekek, hanem a hozzám hasonló gyermek lelkű felnőttek álla is leesik. Ezek a témák a már unalomig ismételt klisék, mint a barátságban és összefogásban rejlő erő, a kíváncsiság által a társadalom előre mozdítása és végső soron az ábrázolt állatok kapcsán, a természet szeretete. Igen, tudom. Ezeknek a témáknak a nagy része csöpög a cukormáztól, és a különféle tündi-bündi mesék, több száz tucatnyi elcsépelt fércmunka kötődik hozzájuk. De álljunk meg egy kicsit! Nem ettől működik igazán minden mese, hogy ezeket a klasszikus értékeket hordozzák?

Olyan univerzális igazság mindegyik, amik már az emberiség hajnala óta velünk vannak. Az Ollie apja által diktált elavult, bezárkózó társadalom és a másiktól való rettegés pont olyan dolgok, amik még inkább elszigetelik az embereket egymástól. Erre próbál ráerősíteni a tűzfarkas általi rettegés és a hatalom iránti, foggal-körömmel történő ragaszkodás. Ezek mind olyan érzések, gondolatok amiket a mai világban alaposan át kell gondolni és a megoldásukra törekedni.

Ivy és Ollie kalandja is azt bizonyítja, hogy az empátia, a másik megértése olyan kapukat nyit ki, amik igenis egy sokkal élhetőbb, mindenki számára élhetőbb jövőt eredményez.

De ez az idei évben nem újdonság, elvégre ott van A Hail Mary-küldetés, ami a barátság elszakíthatatlan erejét ténylegesen kozmikus szintre emelte.

Összegzés

Szerintem már kitaláltátok, hogy nagyon szerettem az Egymás bőrébent. Ugyan az animációtól nem dobtam hátast, de a történettel karöltve mégis egy olyan egyedülálló keveréket kaptam, amihez hasonló nem sűrűn jön velem szembe. Az ember gyerekként imádja a meséket. A Kritizátornál ez még most, felnőttként is megvan bennünk. Sokszor azon kapjuk magunkat, hogy a legkomolyabb alkotások mellett, rendszerint fogyasztunk olyan tartalmakat is, amik melengetik a belső gyermeki énünket. De kanyarodjunk még vissza kicsit a filmhez!

Az Egymás bőrében ezek mellett a természetről is sokat elmond, és a film igazi sikerének kulcsa – nálam legalábbis – ezekben a szokatlan hibridekben keresendő.

Az AI-k, algoritmusok és villódzó képernyők korában elvesztettük kapcsolatunk az Anyatermészettel.

Ami valahol bármennyire is szomorú, de érthető, elvégre az érdekesebbnél érdekesebb tartalmak valóban könnyen kialakítják a függőséget. Viszont ahol percenként több száz AI születik, ott az ember egy idő után besokall és inkább kirándul egyet a szabadba, hogy kitisztuljon. Amikor pedig a túra után visszatér az otthonába, akkor remélhetőleg megnézi a Netflixen ezt a filmet, hogy egy igazán egyedülálló történetnek legyen szem és fül tanúja.