Film

Életek múlnak rajta-Rohammentő filmkritika

Gyakran ismétlődő jelenség a különböző alkotásoknál a hányattatott sorsú kisember motívuma, aki vagy egy általa előidézett vagy egy éppenséggel rajta kívül álló okból valamilyen szorult élethelyzetbe kerül és emiatt valami erkölcsileg megkérdőjelezhető dolgot kényszerül csinálni. Természetesen ennek az a célja, hogy a közönség minél jobban azonosulni tudjon az adott karakterrel vagy helyzettel és igazság szerint, hogyha megfelelően kidolgozzák az egészet, akkor az egy kellően erős drámai szállal tudja felruházni az adott alkotást. Ugyanakkor az sem számít ritkának, hogy bizonyos alkotók ezzel a módszerrel kívánják elfedni az egyes alkotásaik hibáit a közönség elől. Persze olykor nem könnyű megállapítani, hogy mi tesz jót vagy rosszat egy adott alkotásnak. Így van ez a Rohammentő esetében is.

A történet nagyjából annyi, amennyi az előzetesben is látható, miszerint adott a felesége egészségi állapota miatt szorult helyzetbe került Will (Yahya Abdul-Mateen), aki végső elkeseredésében csatlakozik egy a mostohatestvére Danny (Jake Gyllenhaal) által szervezett bankrabláshoz. Az akció természetesen félresiklik és a testvérek az egyik helyszínen lévő mentőautóval kényszerülnek elmenekülni, amiben éppenséggel egy az akció során korábban megsérült rendőr és egy a munkáját lelkiismeretesen végző ápolónő Cam (Eiza Gonzáles) tartózkodik, Miután pedig az őket üldöző hatóság csakis addig nem lövi ki őket, ameddig a rendőr életben van, így a helyzet fokozatosan egyre kényesebbé válik.

Az mindenképpen a film javára írható, hogy külön-külön is felvezeti az egyes karaktereket és módszeresen bemutatja, hogy miként kerültek abba a helyzetbe, amibe. Illetve a cselekmény során is többször váltogatja az egyes nézőpontokat. Emellett a rendőrség oldaláról is bemutatja az eseményeket. Így a közönségnek kellő rálátása van arra, hogy ki, mit és miért csinál. Habár vannak bizonyos drámai elemek, amelyek ugyan kapnak valami felvezetést, ám végül a film inkább nem kezd velük semmit. Valamint szerintem a film vége is kihagyott egy igen komoly ziccert, ami ugyancsak szerintem remekül keretbe foglalta volna az egész alkotást.

Maga a cselekmény meglehetősen feszes és nagyrészt kifejezetten izgalmas is, habár olyan különösebben váratlan fordulatokat nem tartalmaz. Valamint helyenként egy kissé talán vontatottnak is érződik. Vagy legalábbis vannak olyan részek, amelyeket bőven ki lehetett volna vágni. Azonban az akció jelenetek, főleg maga a konkrét bankrablás az nagyon ott van és az egész filmnek úgy általában véve is jót tesz az R, vagyis a 18+-os besorolás. Ugyan a rendező, Michael Bay bizonyos stílusjegyei sokak számára zavaróak lehet, például a túlzott szexizmus vagy az olykor teljesen indokolatlannak és öncélúnak tűnő pusztítás.

Emellett azt is muszáj kiemelni, hogy a film sajnos helyenként meglehetősen buta és olykor kifejezetten logikátlan is. Például az egyik életmentő orvosi beavatkozáshoz használt laptop természetesen a kritikus pillanatban lemerül, ám ugyanakkor az egyszer sem merül fel probléma gyanánt, hogy a mentőautóból esetleg kifogyhat a benzin. Illetve a közönség egészségügyben jártasabb tagjai is valószínűleg sokszor fogni tudnák a fejüket a filmben látottak miatt. Meg persze az egyes karakterek olykor meglehetősen ostoba és értelmetlen döntéseket hoznak.

https://www.youtube.com/watch?v=TZufvPtdnH0

VÉGSZÓ

Összességében véve a Rohammentő egy amolyan régivágású tipikus egyszernézős akciófilm, ami amíg tart addig ugyan szórakoztató, viszont nem egy kifejezetten maradandó alkotás.