Film

Elfogadni az elfogadhatatlant – Pieces of a Woman kritika

Mundruczó Kornél 2020-as kritikailag elismert filmje, a Pieces of a Woman nemrég vált elérhetővé a Netflix kínálatában. A sajtó Vanessa Kirby alakításának dícséretétől hangos, de szerencsére más lényeges pozitívumai is vannak a filmnek.

A film központi karaktere a Kirby által játszott Martha, akinek a tragikusan alakuló szülését láthatjuk a film első részében, a továbbiakban pedig ennek a tragédiának az utóhatásait követhetjük nyomon. A téma komolyságának megfelelően igazi mély, emberi drámával van dolgunk, amit Mundruczó biztos rendezői kézzel, elegáns eszközökkel, leginkább színészeiben bízva mutat be. 

Ezen a ponton pedig mindenképp hangsúlyozni kell Vanessa Kirby alakításának nagyszerűséget. Érthető módon ő adja a filmélmény gerincét, nélküle egyértelműen gyengébb lenne a Pieces of a Woman. Ennek kapcsán érdemes talán elmerengeni a filmek szeszélyes világán. Ugyanis szinte hihetetlen, hogy ez a nő, akinek teljesítménye előtt jogosan emeli kalapját nagyjából az egész filmes véleményformáló közeg, 2019-ben még egy abszolút jellegtelen szerepben játszott a Halálos iramban-széria épp aktuális elágazásában. Rögzítsük tehát, hogy Kirby tehetsége és színészi kvalitásai kritikánk tárgyát látva vitathatatlanok, és reméljük, hogy innentől kezdve ehhez méltó szerepek találják majd meg. 

Kirby mellett viszont méltatlan lenne, ha nem említenénk meg röviden a párját, Sean-t játszó Shia LaBeouf alakításáról is. Ő is át tudja adni a karakterét ért megrázkódtatás nagyságát. Egy egyszerű férfi ő, akinek valahogy fel kellene dolgoznia azt, ami szinte feldolgozhatatlan. A történetben betöltött szerepét nézve tulajdonképpen az elejétől bukásra ítélt, gyarló ember ő, de pont ezért lesz mégis hiteles figura, akit a néző könnyen meg tud érteni, akkor is, ha egyes tetteit elfogadni esetleg nem képes. 

Mind Martha, mind Sean kapcsán jogosan említhetjük meg a film legnagyobb gyengeségét. Ez pedig az, hogy egyikőjük sem érződik érdekes, szervesen felépített karakternek. Egyikükről sem tudunk meg sokat a tragédiától függetlenül, alig van információnk a szülés előtti közös életükről. Ez pedig ahhoz az érzéshez vezet, hogy ők egyértelműen a cselekménynek alárendelt figurák, akiket nem saját jól megírt személyiségük határoz meg, pusztán azért lettek kitalálva, hogy a megrázó eseményekre legyen valaki, aki reagálni tud. 

Ezen felül a film lassú tempóját is joggal fel lehet hozni, viszont ez nem szükségképpen negatívum. A plázamozik iramát váró közönség kétségtelenül elégedetlen lehet a Pieces of a Woman-t nézve, de kicsit jobban felépített karakterekkel, kicsit jobban megalapozott belső harcokkal igazán zseniálisan működhetett volna Mundruczó filmje, a téma komolyságához illő méltóságteljesen lassú tempóval. Manapság ritkán van ilyen, de érzésem szerint ez a történet kicsit hosszabban elmesélve még jobb lehetett volna.

A Pieces of a Woman egy nagy odaadással és szakmai tudással, igényesen elkészített film. Nehéz témája és tempója miatt sokak számára nem könnyű befogadni, de minősége és okos zárása miatt mindenképp megéri tenni vele egy próbát.