Sorozat

Farkasokkal álmodó

Ridley Scott újra visszatér egy ambiciózus, sötét és kifacsart Sci-fi sorozattal, ami szándékait tekintve minden bizonnyal egyenesen a klasszikusok közé akarna bevonulni. A farkas gyermekei azonban végérvényben nem más, mint egy fáradt, pszeudo-mély próbálkozás Scott részéről, hogy ma is releváns maradhasson, miközben alig képes bármit hozzátenni az alapjáraton agyonhasznált koncepciójához. A farkas gyermekei nem esik szét a szemünk előtt; jóval inkább hosszan, több liter fehér android-vér kicsöppenése után kecsesen a földre roskad. De azért vagyunk ma itt, hogy megnézhessük, hogyan is jutott el egy alapból ígéretesnek tűnő sorozat idáig.

Érdemes a legelején kezdeni. A farkas gyermekei legtöbb problémája ott kezdődik, hogy semmi joga sci-fi franchise-á válnia. Lehetséges hogy az HBO akarta így, talán Scott vagy Guzikowski küzdött érte, nem tudhatjuk – de a sorozat története és koncepciója nem elég komplex vagy érdekes ahhoz, hogy az 10 részen keresztül legyen elmesélve.

A sztori két fő szálon fut – egyrészt láthatjuk Anya, az érzelmekkel megáldott android küzdelmét a családjaért; másrészt pedig nyomon követjük Marcust, aki feleségével az ellenség soraiba próbál olvadni, miközben egyre több dolgot fedez fel magában, amire nem gondolt hogy valaha képes fog megtenni. A két szál már a legelejtől fogva összefügg, és a sorozat sosem engedi a nézőnek rendesen eldöntenie melyiknek is kéne éppen “drukkolnia”. A farkas gyermekeinek világa is két ellentétből épül fel, egyik oldalon a Sol-ban hívő fanatikus zélóták, szemben velük pedig a militarista ateisták állnak – kettejük végeláthatatlan harcába megy tönkre végül a Föld is. A sorozat főleg ezután veszi fel a fonalat; és valóban mintha érdekesen is kezdené kibontani ezeket a szálakat, ám az ötödik résztől végképp nyilvánvalóvá válik, hogy a koncepció ki van nyújtva, mint a rétesztészra – a nézőnek aligha van szüksége közel 8 órára a történet és témák megértésére. De menjünk sorban végig hidegen-melegen, hogy egy komplett képet tudjunk lefesetni erről a sci-fi “eposzról”.

Diszfunkcionális család a Kepleren

A farkas gyermekei erősségei között nehezen tudna válogatni az ember – a sorozat készítői tudták melyik részre kell erősen odafigyelniük, és ezúttal pedig minden tekintetben a karaktereket választották. Így tehát az, hogy a sorozatot élvezni tudod-e leginkább azon múlik, mennyire tudsz azosulni annak szereplőivel. És ez néhány esetben könnyebben megy, néhol igazán nem. Amanda Collin remekül játssza a folyamatosan morális dillemákba ütköző anyukát, aki titokban egy szörnyű tömegpusztító fegyver is. Nélküle aligha működhetne ez a sorozat, a temérdek érzés és állapot amin keresztülmegy igazán magas színészi képességeket igényel (legyen az egy közönséges android, egy megállíthatatlan gyilkolókép, egy törődő anya, egy kegyetlen számító vagy valaki aki most tapasztalja meg az érzelmek folyamatosan táguló skáláját). Szintén remek az alakítása Apának is, aki bár kicsiben, de hasonló érzelmi hullámokon megy keresztül mint “párja”. A másik oldalon itt a Vikingekből ismerős Travis Fimmel is, aki szintén nem kap egyszerű feladatot: az ellenség soraiba olvadt ateista egyre inkább azon veszi észre magát hogy maga is kezdi felvenni a Mithraicok legrosszabb tulajdonságait. Vele jóval kevesebb időt töltünk és a sorozat nem is ad nekünk vele kapcsolatban semmilyen konklúziót, de neki is drasztikus érzelmi változásokon kell keresztülmennie, és nem csak egy magabiztos, macsó férfiként követjük végig sorsát. 

Gyerekszínészeket viszont nem könnyű találni, és ahhoz képest, hogy A farkas gyermekei szereplőgárdájának a fele belőlük áll, nem végeztek igazán rossz munkát. De mégis, néhány ponton amatőr hatásúvá válik a sorozat, amikor a temérdek remekül alakítás között feltűnik a szerepét folyamatosan túljátsszó Campion vagy az egyetlen érzelmi állapottal megáldott Tempest. A többiek nagyrészt szolid teljesítményt nyújtanak, ám a sorozat nem is igazán oszt nekik különösebben sok lapot, a Pault többnyire jól alakító színészen kívül.
Minden más kiegészítő karakterről azonban csak jókat tudnék mondani. Marcus felesége, Sue gondolataiba is bepillanhatunk egy kicsit, Campion Sturgesen keresztül láthatjuk hogy is került Anya el idáig ahol most van, valamint a Luciust alakító férfi is remekül szemlélteti a kissé elvakult, de végsőkig becsületes nézőpontját a hívőknek.

Na de most hogyan tovább?

A karakterekbe tehát játékuk vagy komplexitásuk végett nehezen tudnék belekötni, az hogy azonosulni tudsz-e velük erősen szubjektív alapokra épül. A történet azonban már egy kicsit más tészta. Mint már korábban említettem, a sztori két szálon fut: miközben Anya és családja túlélését figyeljük az idegen bolygón, Marcus által betekintés nyerhetünk a saját múltjába valamint a világuk apokalipszisébe is. Ugyanis Ridley Scottól megszokott módon a sorozat eseményei nem szépen sorban egymás után vannak lefektetve, hanem az alapvetően lineáris történetmesélést rengeteg flashbackkel és eltérő nézőponttal egészíti ki. Az apokalipszis eredetéről, a status quo létrejöttéről vagy a Mithraic vallás létrejöttéről sajnos igen kevés információt kapunk, mégis az elhintett egy-egy morzsa legtöbbször aranyrögnek érződik. Ezekre ugyanis a sorozatnak szüksége van mint egy falat kenyérre (avagy mohára), ugyanis többnyire minden más esemény egy területen, Anyáék farmján játszódik. És míg úgy tűnik hogy az idegen bolygón végbemenő történet csak szimplán levegős, hamar kiderül hogy az itt töltött időnk jó része csak (idegen szóval nezezve) filler, ami csak kitölti a teret addig, amíg a két szál össze nem fut. Rengeteg erőltetett morális dilemma és oda-vissza harc megy, aminek a konlúziójaként nem kapunk semmit sem.

Mégis ez inkább az értékes része a sorozatnak, mivel az érezhető elnyújtottsága ellenére tényleg érezni, hogy valami felé épít A farkas gyermekei: ám a hetedik rész körül teljesen összeesik az. Valamilyen érthetetlen oknál fogva hirtelen besűrűsödnek az események, lényegesnek tűnő dolgokon süvít át a sorozat; mintha maga az író is észbekapott volna hogy nemsokára véget kell vetni az évednak. És az egyik legrosszabb mai sorozatos trendnek köszönhetően még egy normális lezárást se kapunk, sőt, az utolsó részben vagy 5 új eseményszál nyílik meg előttünk. Ahogy már említettem, a sorozat aligha várja el ezt a fajta történetmesélést, ugyanis ha a készítők törődtek volna a sztori integritásával, lezárták volna legalább az évadot; sőt, hogyha tényleg érdekelte volna őket ez az egész, egy minisorozattá alakíthatták volna a koncepciót – lényegesebben jobban is működött volna ez mindenkinek.

Miért létezik ez a sorozat?

Itt érkezünk el az elefánthoz a szobában – vagy teszemazt az óriási dodekaéderhez a sivatagban – azaz hogy mit is akar nekünk A farkas gyermekei elmondani? Talán valamit a vallásról és a hitről? Nehezen hiszem. Ridley Scott és az írógárda érezhetően görbe tükröt próbál állítani a vallási fanatizmusnak, de úgy, hogy közben azt egyáltalán nem képes megérteni. A szinte karikatúraszerűen egyszerű Mithraic vallás egy elég erős párhuzam próbál lenni a középkori keresztény hódítók hitére (ebből adódik a hívők ruházatának ihletése is), ám az erőltetett szimbolizmuson túl kevés dolgot próbál mondani a sorozat a vallásról magáról. A végleges konklúzió amire jut az nem más, mint hogy a dogmatikus vallásosság néha eltereli a figyelmed az igazán fontos dolgok elől, ám a hit egy feljebbvalóban segíteni tud téged. Ez azonban alapvető igazsága ellenére nem valami különösebben mély vagy megrázó gondolat, ezért a sorozat e téren sok újat nem fog tudni elmesélni neked.

A másik lényeges körbejárt téma az androidokkal kapcsolatos. Vajon tud-e egy robot szeretetet érezni, családjának tekinteni más embereket vagy robotokat? Nem tudom mások hogy vannak vele, de nekem személy szerintem már ténylegesen elegem van ebből a témából. ’82-ben (A szárnyas fejvadásszal) még újítónak számított, talán az utána következő harminc alkalommal is érdekes volt még, de 2020-ra elérve ez a téma nem csak lerágott csont, de szinte enyv már. Ez a dilemma ezúttal a “tud-e egy robot anya lenni” kérdéssel egészül ki, de sajnos már rég túljutottunk azon a ponton hogy ettől a néző leessen a székről. Persze szintén szubjektív, hogy ezt a részt élvezhetőnek vagy újítónak találod-e, de különösen Scott munkásságát tekintve igazán fájó, hogy nem tudott sosem továbbjutni ezen a ponton.
A farkas gyermekei ezen a két elemen kívül meglehetősen közönséges család és karakterdráma, amivel különösebb bajom nincsen a már említett erőltetett ellentétek szükségszerű kierőszakolásán túl. Rengeteg súlyt fektet a sorozat a karaktereire, és ez nagyon sok helyen szépen ki is jön, ám az alapvető “empátia”, “család”, “megbocsátás” témakörein kívül nem kapunk semmi drasztikusat. 

Végül pedig

Kicsit sajnálom hogy végül nagy részben negatív dolgokat írtam A farkas gyermekeiről, hisz megannyi elem van benne, amit igazán dicséretreméltónak tartok. A klasszikus és modern sci-fit vegyítő kosztümök, a különböző futurisztikus berendezések, helyszínek és járművek kinézete igazán megmelengette a szívemet, mivel olyannyira sok azonos műfajű film vagy sorozat van ellátva alulinspirált látványvilággal. A már felmagasztalt színészi játékot sem lehet eleget dicsérni, valamint az alapvetően nem csak akcióorientált történet és a kibontakozó témák is ígéretesnek tűntek; az intro pedig kifejezetten zseniális.

Kicsit sajnálom hogy Guzowski többévados eposzt akart belőle csinálni ahelyett, hogy jobban koncentrált volna a kisebb, de jól működő elemeire. Ennek ellenére érdemes elmondani, hogy minden amit itt leírtam csak a szubjektív véleményem, ki tudja, lehet számodra A farkas gyermekei minden eleme frissnek és érdekesnek hat. Mindenesetre mindenképp megérdemli hogy belenézz, és eldönthesd neked való-e Ridley Scott korszalakotó művei által megihletett sorozata.

A farkas gyermekei első évadját megtaláljátok a HBO GO kínálatában.

Szeretnénk jobban megismerni olvasóinkat, ezért kérünk Titeket, hogy az alábbi kérdőívre adott válaszaitokkal segítsétek további munkánkat. A kitöltés névtelenül zajlik és mindössze néhány percet vesz igénybe.