Nagy várakozás előzte meg az Apple streaming szolgáltatásának egyik fő zászlóshajója, a For All Mankind ötödik évadának érkezését. Nem is csoda, hiszen minden rajongó meg szerette volna tudni, hogy mi lett az Ed, Dev és Miles nevével fémjelzett Marson történt munkás sztrájk/lázadás/puccs hosszú távú kimenetele. Az almás cég ki is tett magáért, hogy vagdoshassuk a centit, ugyanis az új évadra jóval többet kellett várnunk, mint korábban. De természetesen ezért cserébe minden korábbinál izgalmasabb folytatást ígért. Vajon mi lesz a Mars sorsa? Mi történik az erősen öregedő, de szívünkhöz közel nőtt karakterekkel? Milyen titkokat rejteget még a vörös bolygó felszíne? Hova tovább a Marsról? Nos, azt elárulom, hogy mindezen kérdésekre választ kapunk az új évadban. Ezen válaszok értékeléséhez néhány helyen kisebb spoilert kell alkalmazzak, így ennek fényében olvassátok a lenti bekezdéseket.

Szóval az ötödik évad ott veszi fel a fonalat, hogy Ed és Dev csapata a bázison történő lázongások, na meg Margo és Aledia földi közreműködése mellett elkötötte a Goldilocks névre keresztelt aszteroidát, aminek irídiumtartalma fejlődést és gazdagságot hozott volna vagy a földi munkásoknak, vagy a Mars becsapott dolgozóinak. Azóta eltelt kilenc év, Happy Valley hatalmasra duzzadt kolóniává, igazi várossá nőtte ki magát, ahol már nem csak a tudósok és melósok élik mindennapjaikat, hanem a bázist mindenféle szolgáltatásokkal kiszolgáló személyzet és családtagjaik is. Eközben a várost hivatalosan egy szovjet kormányzó vezeti az M-6 nevében, tekintve, hogy Észak-Korea időközben kilépett a koalícióból. Ettől függetlenül komoly befolyással rendelkezik a végleg Marsra költözött Dev és a kezdetek óta ott lakók elismert tagjaiból fejlődött nem hivatalos városi tanács is, élükön Eddel és Miles-szal természetesen.

Egyértelműen nem történhet az meg, hogy az emberi faj egy új bolygóra lépve tanuljon a Földön elkövetett hibáiból és nyugodtan, békésen, együttműködve éljen együtt. És persze, hogy ez lesz a fő mozgatórugója az ötödik évad cselekményeinek is. Az egész kalamajka onnan indul, hogy előkerül egy hulla a Mars felszínén, ami meglepő módon, komoly hullámokat vet a közösségben. A bázis rendfenntartóiként üzemelő fakopáncsnak gúnyolt alakulat először is kijárási tilalmat vezet be, majd egyre keményebb eszközökkel próbálja meg fenntartani a rendet, ami nyilván nem fekszik túl jól a civilek körében. A puskaporos hordó akkor robban fel, amikor a gyilkossággal a kolónia egyik megbecsült és szeretett tagját vádolják meg, aki nem mellesleg Ed régi barátja is.

Szerintem innentől mindenki sejti, hogy a már eleve “háziőrizetben” lévő, egyébként betegségtől gyötört, nyolcvan feletti Ed, újabb kérdéses akcióra szánja el magát. Az akció következtében azonban sajnos a szervezete feladja a harcot és egy megható jelenetsorozat keretein belül csatlakozik barátjához, Gordóhoz, ezzel végleg lezárva Ed Baldwin történetét. Esküszöm, olyan gyönyörű lezárást kapott a karakter, hogy már-már megkönnyeztem. Viszont itt el is érkeztünk az ötödik évad legnagyobb problémájának a gyökeréhez: Sajnos úgy fest, hogy Ed karaktere és Joel Kinnaman játéka nélkül nem működik a sorozat. Nincsen meg az a kohéziós erő, amit Ed karaktere adott a különböző frakciók között és az a karizma, amit Kinnaman játéka adott. A tragikus esemény után az évad belezuhan önmaga keresésébe, a kapkodásba.

És bár továbbra is ott vannak a korábbi nagy nevek: Aleida, Margo, Kelly, Dev, Lee, Miles, Ilya, Dr. Mayakovsyk és társaik…de ők egyrészt háttérbe szorulnak az újonnan behozott karakterek által gerjesztett új konfliktusokba és/vagy az ő történetszálaik is annyira lehamarkodottak lesznek, hogy mi csak nézünk, hogy most mi is van. Kicsit az az érzésem, hogy az évad túl sok dolgot akart egyszerre: Felépíteni új főszereplőket, még eggyel nagyobb léptékű konfliktust generálni a Föld és a Mars között, valamint egy újabb, még komolyabb tudományos versenyt és felfedezést bemutatni. Egyszerűen ennyi mindenre nem volt lehetőség tíz rész alatt. Ráadásul konkrétan olybá hatott, hogy az írok csak újrahasznosították a harmadik és negyedik évad konfliktusait, más ruhába öltöztették őket, más emberekkel, és odadobták nekünk, hogy nesztek. De mindjárt ki is fejtem részletesen.

Maradjunk a marsi konfliktusnál először. Ed akciója katalizátorként hat és a rendőrállammá vált kolónia rendszerével elégedetlen lakosok, ismét kezükbe veszik a sorsukat és elfoglalják a a kolónia vezérléséért felelős és az űrben folyó missziókat irányító vezérlőközpontot, aminek eredménye az, hogy a Föld terroristáknak titulálja őket és egy M-6 közös szervezésű katonai egységet küld ellenük. A kialakuló konfliktusban három, vagy két és fél frakció, Dev és a Helioshoz hű rendőrség, a helyi lakosság, valamint az M-6 katonái feszülnek egymásnak, a sorozatban eddig soha nem látott vérontás és kegyetlenség közepette, ami csak tovább mélyíti a személyes tragédiákat. Nyilván nincs is okosabb megoldás, mint egy olyan bolygón, aminek a felszíne ki akar nyírni, szarrá-fossá lőni egymást halálos fegyverekkel. Ahh, war…war never changes…

Ebben a konfliktusban próbál meg érvényesülni a legtöbb új karakter, akik többsége valamilyen úton-módon rokoni kapcsolatban áll a régi nagyokkal. És értem, hogy a sztori azt kívánja sugallni nekünk, hogy ez mekkora teher, de sajnos nem igazán éreztem át, mert sem a karakterek dimenziói, sem az őket alakító színészek játéka nem tudott meggyőzni. Nagyon nagy kár, mert a háttérbe szoruló, vagy kiírt karakterek helyére nagyon kellenének a “helyettesek” de egyelőre senki, konkrétan senki nem tudott úgy bevonzani, mint az első évad bármelyik szereplője kábé két epizód után. Sokkal, de sokkal lassabban kellett volna ezeket a cseréket behozni és az öregek fokozatos kivezetése mellett építeni fel az újoncokat. Így csak annyit értek el, hogy senkivel nem tudunk azonosulni.

A másik fő történeti szálnak szánt, élet keresése a Szaturnusz holdján, a Titánon című felvonás lehetett volna az igazán izgalmas történet ebben az évadban, amit egyértelműen egy Baldwin, ezúttal Kelly visz, vagyis inkább vihetett volna a hátán. Nos, ebből egy olyan mellékjegyzet lett, hogy az utolsó részig nagyjából le sincs szarva a dolog, majd ott próbál a sorozat egy hatalmas csattanóval és tragédiával érdeklődést kicsikarni belőlünk. Ami megjegyzem sikerül is, mert az évad legjobb epizódja lett. Kár, hogy kilenc részig kellett rá várni, hogy a szappanoperán túl, kapjunk valami tudományos fantasztikumot is. Egyébként ez is egy újrahasznosított ötlet, mert az egész arról szól, hogy a Helios és a szovjet Kuragin versenyeznek a Titanra jutásért, ami egyértelműen a harmadik évadra való visszatekintés. De könyörgőm, ezt legalább izgalmas lett volna látni. Na mindegy, elmúlt…

Sajnos a rossz írás magával ránt minden mást is. Mint említettem, a színészi játék sem remekel, ez kiváltképp az újoncoknál figyelhető meg. Bár meggyőződésem, hogy nem feltétlenül a színészek képességeivel van a baj, hiszen ezzel soha nem volt probléma a sorozatban. Ráadásul azért akad ellenpélda is, mint például a a kiégett rendőr, Celia Boyd szerepébe érkező Mireille Enos, aki akár a sorozat egyik új húzóereje is lehet majd, vagy az Alex szerepébe beugró Sean Kaufman. De ennél is beszédesebb, hogy itt írói gikszer történt, hogy a régi, kimondottan erős karakterek sem tudnak igazán brillírozni, legyen szó a Margót alakító Wrenn Schmidt-ről, Edi Gathegi Dev szerepében, vagy akár az előző évad egyik vezéregyéniségévé előlépett Coral Peña (Aleida). Talán az egyetlen ember aki tudja hozni a szintet az Toby Kebbell Miles szerepében.

A megbotlások sora nem csak itt érhető tetten, hanem a technológiai és tudományos kérdésekben. A For All Mankind egyik nagy pozitívuma mindig a megjelenítés volt. Nyilván nem lehetett egy blockbuster AAA film látványvilágával összehasonlítani soha, de az űr, a Mars és általánosságban a különleges effektek megjelenítése általában elégedett csettintésre adott okot. Nem úgy ebben az évadban, ahol a kép legjobb esetben is vegyes. Nem kívánok mindent lehúzni, mert nem erről van szó. De sajnos igenis voltak jelenetek, ahol nagyon kilógott a lóláb. Tudományos kérdésekben ez úgy érhető tetten, hogy, ahogy említettem is, erősen elvitték az irányt a személyes drámák, a szappanosság irányába, a valódi űrkutatás helyett. Pedig elvileg a büdzsé nem csökkent. Szóval számomra érthetetlen a dolog.

Úgy tűnhet, hogy nagyon lehúzom a For All Mankind új évadát, pedig nem ez a célom, tekintve, hogy hosszú évek óta a legnagyobb kedvencem. És még mindig ez a sorozat az AppleTV+ platform legerősebb terméke szerintem. Sajnos azonban egyértelműen látszik, hogy a készítők valamiért nem tudtak olyan hatásfokon dolgozni, mint korábban. Az évad valahogy összecsapottnak, átgondolatlannak tűnik. De még így is sikerül megbirizgálnia azt a részét az agyunknak, amivel a többi évad a képernyő elé szegezett minket és minden hibája ellenére élvezetes tud maradni. És ha abból indulunk ki, hogy a harmadik évadban is volt egy ilyen megbicsaklás, amt a negyedikkel sikerült kompenzálni, akkor minden esély megvan arra, hogy a már berendelt hatodik évad ismét visszaállítsa a sorozat fényét. A lezárás alapján a potenciál adott. Bízzunk benne, hogy nem jut azon sorozatok sorsára, amik nem tudják fenntartani a momentumot huzamosabb ideig és érdektelenségbe fulladnak.