Netflix, Sorozat

Ismét görbülne az a bizonyos tükör – Black Mirror 6. évad kritika

Vannak olyan alkotások, amelyek ilyen vagy olyan okból, de annyira jellegzetesek és hatásosak, hogy azok maradandó nyomot hagynak a társadalom kollektív tudatában. Így adott esetben akár azok is ismerhetik vagy legalábbis tudhatják, hogy miről van szó, akik soha egyetlen részt vagy jelenetet nem láttak az egész alkotásból. Ilyen alkotás a Netflix-es Black Mirror is, avagy magyar címén a Fekete tükör, aminek nem régiben debütált a hatodik évadda.

Bevallom kissé gondban vagyok, ugyanis a Black Mirror tipikusan az a sorozat, aminek minden részéről akár egy-egy különálló cikket is lehetne írni, mert olykor annyi tartalom és elgondolkodtató dolog van benne. Ugyanakkor nem szeretnék senkit sem megfosztani a felfedezés örömétől, hiszen ezzel a sorozat esszenciája veszne el. Úgy hogy most az egyes részeket inkább csak külön külön fogom bemutatni egy afféle rövid összegzés keretében.

Azonban előbb a rendkedvéért jöjjön egy rövid ismertető magáról a Black Mirror-ról. A Black Mirror egy disztópikus jellegű scifi antológia sorozat, amely a különböző technológia vívmányok és azok esetleges társadalmi jellegű felhasználási módjait hivatott bemutatni. Antológia jellege okán pedig a sorozat nem kronologikus felépítésű, tehát bárki bármelyik részt nyugodtan megnézheti vagy éppenséggel kihagyhatja bármikor, mert nem igazán vannak összefüggések vagy kapcsolódási pontok az egyes részek között.

Habár amit azért sokan ki szoktak emelni, hogy ezt a sorozatot kifejezetten célszerű NEM az első évad első részével kezdeni. Ugyanis az egy meglehetősen téves képet ad arról, hogy miről is szól ez a sorozat. Illetve személyes véleményen szerint messze nem is annyira érdekes vagy sokkoló, mint pár további rész. Inkább csak amolyan visszataszító polgárpukkasztó jellege van. Ám akkor most térjünk is rá hatodik évad egyes részeire, amikből összesen 5 darab van, viszont azok legalább jó hosszúak.

ELSŐ RÉSZJOAN SZÖRNYŰ

Bizonyára sokan szokták azt érezni, mintha nem ők irányítanák a saját életüket. Valamint hiába tűnik úgy, mintha idilli életük lenne, vagy legalábbis látszólag minden rendben menne. Na most képzeld el, hogy mi lenne, ha esténként képes lennél egy sorozat rész formájában visszanézni az egész addigi napodat, annak nyers valójában, mindenféle sallangoktól mentesen, drámai hatásokkal felerősítve? Ebbe a helyzetbe kerül itt a főszereplő Joan is, aki emiatt szembesülni kényszerül a valódi természetével és azzal, hogy az életét igenis ő alakítja olyanra, amilyen.

Természtesen az egész részben van egy nagy adag technofóbia, ami egyébként a scifi módszereivel egész jól meg is van magyarázva. Valamint meglepő módon a Netflix egy afféle önreflexiót is tanúsít magával szemben. Hiszen a Joan szörnyű című sorozat egy a Netflixhez nagyon hasonló jellegű platformon, a Streamberry-n jelenik meg. Egyébként ezen a dolgon keresztül az alkotók egyfajta easter egg-ként feltüntetik ennek a Black Mirror évadnak az összes többi epizódját is. Legalábbis a következőét mindenképpen.

MÁSODIK RÉSZLOCH HENRY

Bevallom ezt a részt elsőre nem igazán tudtam hova tenni, merthogy összességében véve nem igazán egy érződik úgy mintha a Black Mirror-ban lenne a helye. A történet röviden annyi, hogy egy világtól elzárt idilli kisváros, ahová fiatal pár érkezik és egy helyi rejtélyből akarnak dokumentumfilmet forgatni. Azonban végül kiderül az egész mögött sokkal több van, mint azt elsőre gondolták. Valamint a pár egyik tagja személyes szálon kötődik ahhoz az esethez. Maga a rész amúgy tökre érdekes és a végső csavar is egész meglepő. Ám ahogy mondtam nem igazán lehet érteni, hogy ez miként kerülhetett egy Black Mirror részbe.

Habár ha nagyon ráakarja fogni az ember, akkor talán azzal lehetne magyarázni, hogy a Netflix így kívánja bemutatni a közönségnek, hogy milyen nehéz egyes dokumentumfilmeket elkészíteni. Illetve, hogy az ezzel együttjáró háttérmunka következtében olykor akár olyan dolgok is előkerülhetnek, amelyek teljesen más megvilágítási helyezik az egész ügyet. Egyébként kvázi átkötő elemként ez az úgynevezett dokumentumfilm is a helyi Netflixnek megfelelő Streamberry szolgáltatóra kerül fel végül.

HARMADIK RÉSZBEYOND THE SEA

Talán erre a részre lehet még azt mondani, hogy olyan igazán Black Mirror-os jellegű. Habár tény, hogy elég sok minden nincs igazán tisztázva ezzel a résszel kapcsolatban. Például, hogy pontosan mikor is játszódik. A történet röviden abból áll, hogy adott két űrhajós, akik valahol kint az űrben valamilyen küldtetésen vannak. Noha nincs igazán kifejtve, hogy miért. Azonban mindketten kapnak egy-egy robot testet, hogy egy afféle Avatar-os megoldással együtt lehessenek közben a hátrahagyott családjukkal. Ennél jobban nem szeretnék ebbe a részbe belemenni, mert az már súlyosan spoileres lenne.

NEGYEDIK RÉSZMAZEY DAY

Szintén egy újabb fura rész, amit az ember nem igazán tud majd hova tenni. Pedig maga a történet alapvetően érdekesen indul és jócskán van benne misztikum is. Viszont, ami kifejezetten jó ebben a részben, hogy bemutatja milyen idegesítőek és kártékonyak tudnak lenni a különböző lesifotósok, akik csak azért, hogy jó képeket csináljanak akár még a sztárokat is képesek konkrétan inzultálni. Valamint olyan gusztustalan módokon és módszerekkel készítenek bizonyos képeket, hogy az akár ártatlan életeket is képes tönkretenni.

ÖTÖDIK RÉSZDEMON 79

Hát gyerekek, ha van olyan epizód, ami egyáltalán nem illik bele a Black Mirror portfóliójába, akkor ez az. Pedig egyébként maga a rész van annyira jó és izgalmas, hogyha kapna mondjuk plusz fél óra játékidőt és beküldenék a moziba konkrétan akár kultikus alkotás is válhatna belőle. Maga a történet alapvetően ahogyan azt a címe is mutatja egy afféle túlvilági ördögűzős, démonos thriller-horror szerű valami akar lenni. Ami nem csakhogy a maga módján és a címszereplő démon miatt szórakoztató, hanem egyben komoly morális kérdéseket is feszeget.

VÉGSZÓ

Ugyan nem tudni, hogy mennyi van még ebben a sorozatban, mármint a Black Mirror-ban. Hiszen jellegéből adódóan konkrétan szinte bármeddig és bármivel folytatható. A kérdés már csak az, hogy meddig van ennek értelme. Mert ahogy az alkotók is egyszer fogalmaztak, „A valóság sokszor sokkal durvább, mint bármelyik Black mirror epizód.”