Film

„Kérek a szívedből” – Anyáim története kritika

Haragonics Sára és Dér Asia öt éven keresztül követte nyomon a korábbi politikus Virág és párja, a zenész Nóra családdá válásának elkeserítően rögös útját. Több éven keresztül zajló, többnyire kilátástalannak tűnő örökbefogadási kísérletük végül – részben – sikerrel járt. Történetükről fontos, hogy film készült, és fontos, hogy ezt mások is lássák, még ha fájó is látni, gombóc nélkül a torokban pedig szinte lehetetlen. 

Anyáim története

Nóra és Virág 2015 óta rendíthetetlenül azon fáradoztak, hogy örökbe fogadjanak, mert úgy gondolják, a család és a gyerek az élet értelme. Mivel a jelenlegi törvények ellehetetlenítik számukra a törvényes családdá válás lehetőségét, külön-külön, egyedülállókként kísérelték meg az örökbefogadást (a filmből viszont megtudjuk azt is, hogy újabban folyamatos törekvés irányul arra is, hogy már ne csak a melegek, de az egyedülállók se fogadhassanak örökbe). Az Anyáim története a kislány érkezése előtti időszakot is bemutatja a pár életében, amíg várnak bármiféle visszajelzésre az üggyel kapcsolatban, ennek során pedig rengeteg akadályba ütköznek. Mint mondják, nem tudják eldönteni, hogy azért megy ennyire nehezen a folyamat, mert melegek, vagy azért, mert ekkora káosz van adminisztrációs fronton.

Másfél év után azonban végre hírt kapnak egy örökbefogadásra váró cigány kislányról, Melisszáról, akire Virág és Nóra gondolkodás nélkül igent mond, és akiről még azt sem tudták az orvosok eldönteni, hogy értelmi fogyatékos, vagy „csak” az elhanyagoltság miatt elmaradottabb kortársainál. Mindössze pár hónap elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, a válasz egyértelműen az utóbbi. Lélekemelő és egyszerre torokszorító látni, ahogyan a Nóra és Virág által teremtett szerető légkörben Melisszát mintha kicserélték volna. A kezdetekben csöndes, zárkózott és riadt gyerek egy vidám, tisztelettudó, cserfes, igazi hálás és boldog kisgyerekké változott ár.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a két nő megmentette a kislány életét.

Az Anyáim története ugyanakkor nem propagandafilm. Természetesen elkerülhetetlenül fontos szerepet kap a történetben a politika, hiszen Nóra és Virág helyzetéről nem lehet anélkül beszélni. Mégsem érezni rajta azt, hogy a melegek örökbefogadását ellenzők meggyőzése lenne a célja – a film ugyanis éppúgy bemutatja a család születésének nehézségeit, és azon belül is Nóra személyes problémáját, mivel úgy érzi, a kislány jobban kötődik Virághoz, mint hozzá, akit pedig kissé kívülállónak tart (erre példa a filmből, hogy Nórának nem engedte, hogy elaltassa, és megállás nélkül Virágot követelte). Ezen keresztül betekintést kapunk abba is, hogy Nóra nem tudja megélni anyai érzéseit, mivel Melissza nem tartja őt (pontosabban nem őt tartja) az anyjának.

A film tehát a szülői szerepkörök kapcsán felmerülő problémákat és dilemmákat ugyanúgy felvállalja, mint a családalapításra vágyó azonos nemű párok politika által megnehezített, sőt egyre inkább ellehetetlenítő helyzetét.

Ilyen szempontból az Anyáim története egyszerre olyan, mint egy pártatlan, őszinte kívülálló; miközben mégis nagyon intim és személyes.

A film több olyan jelenetet emel be finoman, cseppet sem didaktikusan, amik nézőként gyakran felfoghatatlanok és kiábrándítónak tartunk, míg azt látjuk, hogy Virág és Nóra már meg sem lepődik – immunissá váltak a boldogságukat mindenáron megakadályozni kívánó hazai körülményekkel szemben. Tipikusan ilyen jelenet az is, amelyben Nóra a konyhában főzöget, és a rádióból épp egy magyar politikus melegekről alkotott véleménye hangzik el: „Erkölcsi értelemben semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, és aközött, aki ezt {az örökbefogadást} követeli. Mindkét esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk (…). Bizonyított tény, hogy az egynemű párok örökbefogadásánál sem a gyerek szempontjai érvényesülnek”. Tessék? A legmegrendítőbb ebben a jelenetben (az elhangzottak tartalma mellett) az, hogy míg a jóérzésű nézőnek ettől a kijelentéstől felforr az agyvize és a homlokáig szalad a szemöldöke, addig Nórának még csak fel sem gyorsul a légzése. Ő már mindenbe beletörődött.

És egy kis kitérő, hiszen az Anyáim története kapcsán természetesen számos kérdés merül fel a család, a melegek örökbefogadása és Magyarország jelenlegi családpolitikája kapcsán. Borítékolható volt – és így is lett –, hogy sokan leragadnak majd annál a pontnál, hogy milyen aberrált egy helyzet az, amelyben az egyik szülőt ’anya 1’-nek, a másikat pedig ’anya 2’-nek kell hívni. De egy család kapcsán tényleg ez a legfontosabb kérdés? Nem inkább annak kellene lennie, hogy erőszaktól mentes, támogató és gondoskodó közegben nőhessen fel a gyerek? Tényleg minden esetben, automatikusan szeretőbb, “jobb” egy család pusztán attól, ha az anya nő, az apa férfi?

És ha a rengeteg, örökbefogadásra váró gyerekre gondolunk; vajon tényleg az ő érdekük volt szem előtt tartva akkor, amikor meghozták a döntést, miszerint nem fogadhatják őket egynemű párok örökbe? Valóban jobb a szeretetre és szülőkre (mindegy, mennyire vagy milyen neműekre, csak szeressék) váró gyerekeknek az, ha inkább ott maradnak, mintsem hogy szerető közegben nőhessenek fel? Költői kérdés, a válasz nyilvánvaló (ha mégsem az, vessünk még egy pillantást Melissza fejlődésére). Épp ezért annyira végtelenül szomorú ennek ellehetetlenítése.

Haragonics Sára és Dér Asia filmje, mint említettem, nagyon fontos, hogy megszületett, ennél már csak az lenne fontosabb, hogy hatása is legyen. A gond az, hogy az érzékenyítés, a tolerancia, az empátia azoknál működik, akik vevők rá, akikben eleve megvan erre a képesség. Ezzel együtt szívesen elbeszélgetnék olyasvalakivel, aki másképp gondolkodik a téma kapcsán (a film megtekintése után is). Rettentő kíváncsi lennék, milyen észérvekkel tud előállni.

Az Anyáim története az HBO GO-n megtekinthető.