Sorozat

Magnum P.I. – Magnum újratöltve

Azt hiszem, a legtöbb kávé fogyasztó nevében beszélek, ha azt mondom, hogy egy jó eszpresszó elfogyasztása sokkal többről szól, mint a napi kávéadag beviteléről. Ott van a lefőzés, a csésze melegítés, jó időben a nyugalmas terasz. Egy rituálé az egész. És persze ez mellett ott vannak azok az instant vackok, amikhez vizet adsz, és már iszod is a koffeint alig tartalmazó, kávét csak kémiai labor falai közt látott löttyöt. Persze az utóbbi is jó, ha nincs más. Így voltam a Magnum P.I. pilotjával is.

Nem fogok hazudni, az eredeti sorozat – mint sokunk számára –, hatalmas nosztalgia faktorral bír. Imádtam, és az igazat megvallva a mai napig újra nézhetőnek tartom. Oké, nincs benne mobiltelefon, meg modern kütyük, de ettől függetlenül még mindig működik. A Vissza a jövőbe se tartalmaz ilyeneket, mégis. Mindegy, hogy ne térjek el a tárgytól, az eredeti széria működött, nem véletlen élt meg annyi évadot. Igaz, akkoriban konkurencia sem volt, és biztos vagyok benne, hogy abban az időben ez sem volt jobb, mint egy átlag instant sorozat. Pedig de! Baromi nehéz dolgom van, ha megakarnám mondani mitől működött a régi Magnum. Nem, nem a bajusz miatt, hagyjatok lógva. A legfontosabb eleme, az egyetlen és elmozdíthatatlan Tom Selleck. Az öreg Tom jó színész, és volt egy olyan erős karizmája, ami átitatta az egész sorozatot. És számomra itt bukik az új verzió a legnagyobbat. Na, nem mintha Jay Hernandez annyira csapnivaló színész lenne, talán inkább a forgatókönyv, vagy Justin Lin hagyott neki túl kevés teret. A Halálos Iramban rendezője amúgy azt tette, amihez ért. Összedobott egy pörgős akció sorit, amivel alapjáraton nem is lenne baj, az akciók működnek is. Persze azért találunk itt olyat, mint a Halálos Iramban filmeknél is, hogy semmibe veszik a fizikát. Nincs is baj amúgy, hisz létjogosultsága van a tévében a sorozatnak. És persze, vonatkoztassunk most el a nagy öregtől, nézzük az egészet úgy, mintha új sorozatot kapnánk. Mondhatnánk is, ha nem szólna lépten-nyomon ránk a pilot, hogy „ugye emlékeztek erre”? És dobják be folyamatosan az utalásokat a régi nézőknek. Az egész rész alatt azt éreztem, hogy mindent gyorsan akarnak és azonnal. Megismerjük az összes fő és mellék karaktert, A-tól Z-ig, és ez kevés teret hagy arra, hogy bárkit is megkedveljünk. Sőt, Thomas Magnum az első öt percben ledarálja, hogy ki kicsoda, ne is legyen gondunk a karakterek bevezetésével. Csak a kontraszt kedvéért, érdemes megnézni a klasszikus sorozat első öt percét, és azt, hogyan alapozzák meg a két fő karaktert.

Ha már a két fő karakter, Higgins nőiesített változata meglepően működőképes. Én nem csináltam volna belőle egy karate bajnokot így az első epizódban, de működik. Perdita Weeks értette a karaktert, és tette is a dolgát. Kár, hogy Jay Hernandez meg olyan volt mellette, mint valami férfi modell, akinek ez az első filmszerepe. Persze, Tom Selleck is egy jóképű kópé volt, aki a sorozat felében félmeztelenül rohangált, de pont itt van a lényeg, benne volt az a bizonyos kópéság. Jay meg csak néz, olyan csajozós tekintettel, mintha felakarna csípni valakit a bárban. A többi mellékszereplőre nem lehet sok jót vagy rosszat mondani, nagyon generikusak. Mert igazából az alapfelállás ugyanaz. Thomas Magnum, magánnyomozó, Robin Masters híres ponyvaszerző biztonsági fickója a csilli-villi birtokon. Két haverja a tengerészettől ott őgyeleg mellette, mikor az egyik haverjuk bajba kerül. Az alapsztorit akár egy interneten bárhol fellelhető sztori generátorral is meglehetett volna írni, meg igazából belesűríteni két részbe, hogy az ember átérezze az egyébként nem létező drámát. Oké, egy ivócimbora komoly bajba kerül. Na és?Igazából az egész sorozat nem bűn rossz, sőt! Jay Hernandez sem rossz, csak nem éppen egy Tom Selleck. A sorozat egy sablonos epizodikus krimi, de nem éppen egy eredeti Magnum. Egynek elmegy persze, ha éppen nincs más (persze tudjuk, hogy manapság mindig van más).