Film

Maradj csendben és élj túl!

Hogyan működhet egy thriller-horror hibrid hang nélkül? – tettük fel magunkban a kérdést a film kezdete előtt. Mert, bár természetesen nem némafilmről van szó, a Hang nélkülből tényleg hiányzik valami, amit ebben a műfajban elengedhetetlennek hittünk, ám éppen ez a hiányosság adja hozzá a pluszt.

Olyannyira előnyére formálja ezt a hiányosságot a film, hogy a történet, a cím, sőt az izgalmak forrása is erre épül. Nagyon jó lépésnek tartom ezt, mivel a horror és a thriller műfajában talán már mindent bevetettek, amitől megriadhat a néző. A rendező, John Krasinksi (aki egyébként a film forgatókönyvírója és főszereplője is egyben) ráérzett arra, hogy talán egyvalami van, amit még be lehet vetni egy feszültségre épülő filmben; az pedig a némaság. A jó thriller egyik alapja a hanggal való játék – ez a „szabály” itt is érvényesül, azzal a különbséggel, hogy beszédet alig hallunk. Nem találkozunk ebben a filmben sikítozásokkal, kiabálásokkal, segélykérő ordítozásokkal – csupán kétszer, amivel aztán meg is pecsételik a sorsukat a hangok kiadói. A normál hangerejű beszéd is kimarad a filmből; ezt suttogás és jelelés váltja fel. A neszek kapják a főszerepet, ezek alkotják a film legnagyobb részét, amelyeket nagyon ritkán egy-egy hirtelen zaj szakít meg. A film nem áll meg ott, hogy thriller létére szinte teljesen emberi hang nélkül működik; az egyik főszereplő süketnéma. Mikor tehát az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, hatványozódik a stresszfaktor; nem halljuk, sem a kislány, sem mi, ahogy a háta mögé kerül a szörny, sem azt, amikor épp menekülni kéne, mert valami megcsörrent mellette. Mindehhez a hangokban erőteljesen visszafogott világhoz kötelező, hogy olyan színészeket lássunk, akik szavak nélkül is el tudják mondani, mi van. Emily Blunt és a már említett John Krasinski tökéletes választás tehát a feladatra, de a gyerekeik (Millicent Simmonds és Noah Jupe) sem maradnak el mögöttük színészi teljesítmény terén. Az arcuk, mimikájuk minden kimondatlan szóért kárpótol.De mégis miért nem adhat ki zajt senki ebben a filmben? Valójában az előzmény nincs az orrunkra kötve. Az események közepébe cseppenve megtudjuk, hogy a világot ellepték bizonyos ismeretlen eredetű lények, akik vakok ugyan, de a hallásuk kifinomult. Egy hangosabb lépés, egy véletlenül megszólaló elemes játék, egy tányér csörrenése már a vesztedet okozza. Minden részlet alaposan ki van dolgozva a filmben, amitől élesen elkülöníthetővé tette magát a sorozatban legyártott klisés horror -és thriller sztoriktól. A lények felépítését sem a véletlenre bízták; nem elégedtek meg azzal, hogy ijesztő legyen és hörögjön (láttunk már erre példát bőven, az is rémisztő volt, de elég is volt), hanem a fülszerkezetét is részletesen kidolgozták, ügyelve arra, hogy még vizuálisan is megjelenjen a hang iránti kifinomult képességük. Emellett az olyan apróbb részletek is sokat adtak hozzá a film értékéhez, mint például hogy leveleken ettek tányér helyett – a felismerés, hogy miért, újabb hátborzongató érzést keltett bennem.A filmben emellett van egy pluszcsavar is; az anya, Emily Blunt terhes. Míg a gyerek meg nem születik, folyamatos „ráadás izgalmat” kapunk az egyébként is nagyon feszült helyzethez, tudjuk ugyanis, hogy egy születés nem éppen zajmentes. Ahogy a család együttesen, minden erejét bevetve igyekszik a szülést a lehető legcsendesebben és a szörnyek félrevezetésével lebonyolítani, az egy olyan mindenestül tökéletesen összevágott jelenet, amelyet minden horror és thriller megirigyelhet. Naturális volt, de nem túlzóan, tökéletesen összevágott, de nem szájbarágós, és igen, a hangvágás: a neszek, a visszafojtott kiáltások, a félrevezetésül beállított óra csengése és a szintén átverésül szolgáló tűzijáték… mind-mind olyan elem és úgy összerakva, hogy elérje az összhatást: hogy ne merj odanézni, de kénytelen legyél.