Nem volt könnyű dolgunk a 2025-ös kedvenceinkkel
A korábbi évekhez hasonlóan, csakúgy mint tavaly, idén is megnéztük hogy miket szerettünk az előző esztendőben. Ez egy olyan hagyomány már nálunk 2017 óta, ami mindig arra sarkallja a szerkesztőséget, hogy páran felcsapják az adott időszakban megnézett, olvasott, játszott alkotásokat és kiválasszák közülük a kedvenceiket. Idén ez kicsit nehezebben ment, de így is kilencen engedünk betekintést a listáinkba. Mielőtt viszont belekezdenénk mesélnék egy kicsit a Kritizátor 2025-ös évéről. A blogra ugyanis ekkor került fel a kétezredik bejegyzés. Bár kezdetben a híreket is ide és nem a Facebook oldalunkra töltöttük fel, ez így is közel ezerötszáz kritikát jelent. A YouTube csatornánkra már kétszázhárman iratkoztatok fel, ezt pedig hat podcast adással háláltuk meg, amiből idén valószínűleg többet készítünk. Na, de csapjunk is bele, nézzük meg mik voltak a 2025-ös kedvenceink!
Aerons
Az idei év mozis és sorozatos felhozatala egyszerre kínált izgalmas akciókat, feszült thrillereket, mély, elgondolkodtató témákat és kreatív animációkat. A filmek között a drámai sodrás és a könnyedebb szórakoztatás is helyet kapott: „Egyik csata a másik után” -tól a humorral és mély filozófiával teli „Áradás” -ig, valamint a várt folytatás „Zootropolis 2” -ig. Az előbb említett „Egyik csata a másik után”, illetve a „Bűnösök” is bebizonyították, hogy a mozi ereje miben is áll és miért is járunk alkalomadtán filmszínházakba. Az „Ébredj fel, halott ember” képében pedig egy igazán szép történetet kaptunk hitről és annak megértéséről.
A sorozatok is magasra tették a lécet: a politikai játszmáktól a sci-fi thrillerig, az „Andor” és az „It: Welcome to Derry”, valamint „A megbízás” izgalmai mellett a „The Mighty Nein ” kreatív világépítése is lenyűgözött. Seth Rogen pedig ismételten bebizonyította „A stúdió” képében, hogyha akar, akkor zseniálisát is képes alkotni.
Társasjáték terén most annyi mindent nem tudtam kipróbálni, mint amennyit szerettem volna, ám így is pár idei megjelenés becsúszott, amelyek hatalmas élményeket kínáltak.
Top 2025-ös film:
- Egyik csata a másik után
- Bűnösök
- Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember
- Áradás
- Zootropolis 2
Top 2025 sorozatok:
- A megbízás (1. évad)
- Andor (2. évad)
- A stúdió (1.évad)
- It: Welcome to Derry (1. évad)
- The Mighty Nein (1. évad)
Top 2025 társasjátékok:
- Csodálatos teremtmények
- A hobbit – Oda és vissza
- A Gyűrűk Ura: A Szövetség útja
katonaanita
Off-Campus sorozat
A sorozat létezését nagyon régóta tudtam, sokan dicsérték, talán túlságosan is, és pont ezért nem akartam nekiállni, csak toltam és toltam magam előtt. Aztán tavaly év elején, szóval körülbelül pont egy éve, végül rávettem magam. Nagyon nem bántam meg.
Négy történet van, mindegyik egy-egy fiú története, akik csapattársak az egyetemi jégkorong csapatban. Ezenkívül van egy ötödik, lezáró kötet, ami mondhatni, elvarrja a szálakat és keretet ad az egésznek. Meg vannak a spin-off kötetek, de arra már így külön nem akarok kitérni, aki az alap sorozatot elolvassa, azt is el fogja.
Nem meglepő módon az alapsztorik sport románcok, de nem az üresfejű, izomagyú sportoló fajtából. Sokkal többet adnak a kötetek, ha az ember ad nekik egy esélyt. Ami pedig még inkább motiváló az olvasásra, hogy a tervek szerint idén érkezik a Prime-ra a sorozat belőle.
Az Örökláng szikrája
Igazából semmit nem tudtam a sorozatról, csak megláttam a könyvtár “Új könyvek” polcán, megnéztem, hogy jaj de jó, fantasy, akkor jön. Így került hozzám egy olyan könyv, amit pár nap alatt sikerült úgy elolvasni, hogy teljesen ráfüggtem. Aztán alig győztem kivárni, hogy ősszel megjelenjen a folytatása… Amit persze azóta sem olvastam el. De ez nem a történet miatt van, hanem egyszerűen annyi az olvasatlan könyv, hogy majd egyszer lesz mindenből. Pedig a történet nagyon jó, a karakterek szuperek, és a világa is szépen kidolgozott. Bár első ránézésre egy kisebb tégla méreteivel vetekszik már az első rész is – a második már inkább egy nagyobb tégla -, ettől függetlenül nem érződik soknak.
V Lovegood
A Star Wars, pontosabban a Zsivány Egyes spin-off sorozata az, amit ebből az évből leginkább ajánlanám mindenkinek megtekintésre, melynek 2025-ben debütált a – második, és egyben záróévada. A Tony Gilroy megalkotott széria George Lucas két trilógiája között foglal helyet időben, és beletorkollik a Zsivány egyes eseményeibe. Középpontjában a Birodalom utáni kémkedés áll. Amellett, hogy sokat gazdagodik miatta a Star Wars amúgy sem szűkös univerzuma, egy olyan kiválóan megírt kémthrilllerről beszélünk, melynek mögöttes tartalma és gondolatisága a világ minden pontján tanulsággal szolgál, már csak a jelen korunk megértése szempontjából is.
A Marvel univerzuma az utóbbi években a kifulladás jeleit mutatta, a Végtelen Saga utáni világot nem sikerült több okból kifolyólag sem olyan izgalmas történetfolyammal megtölteni, ami visszacsalogatta volna a népes rajongótábort a moziképernyők elé. Ez amiatt szomorú, mert olyan filmekre se szánnak már az emberek figyelmet, amik érdemesek lennének rá. A Mennydörgők* pedig éppen ilyen, a szokásos futószalagon gyártott Marvel-filmekhez képest egy jóval érettebb alkotás, a megszokotthoz képest sötétebb hangulattal és olyan témák pedzegetésével, mint a magány és a gyerekkori traumák messze gyűrűző hatásai. Vannak még jó szuperhősmozik, habár nehéz már ilyet találni.
Ari Aster negyedik filmje távolabb kerül a rendező eddigi fő csapásirányától, a különféle szekták és horrorok világától, de az Eddington egy hamisíthatatlan Aster-mozi, ami magán viseli a rendezőre jellemző kézjegyeket, kiváltképp a fanyar, abszurd humorát, ami egy társadalmi szatíra esetében kifejezetten jól működött. Az Eddington egy amerikai kisváros közösségén keresztül mutatja be, hogyan befolyásolják a média, techszektor, a nagyváros eseményei az addigi harmonikus együttélést egy olyan világban, ahol instant érzelmek és identitások terjednek elektronikus úton a nap minden órájában, és valójában ki profitál egy ilyen szorongást keltő világból.
A másik kedvenc abszurd rendezőm, Yorgos Lanthimos sem lassít, az utóbbi időben évente jelentkezik egy-egy új remekművel, no persze, amíg ez olyan minőséget jelent, mint a Bugonia, addig egy szavam se lehet. Jelen film szintén szatíra, középpontjában két összeesküvés-hívő fiatal férfival, akik elrabolják egy nagy hatalmú multicég vezetőjét, hogy rábizonyítsák, valójában egy földönkívüli faj tagja, akiknek feltett szándéka a földi civilizáció elpusztítása. Az Eddingtonhoz hasonlóan egy fájdalmasan aktuális húrokat pengető műről van szó, aminek hátterét ugyanaz a kifáradó, mélyen igazságtalan globális világgazdasági rendszer adja, melynek sokkal több a vesztese, mint a nyertese.
Kondi_HUN
Habár 2025 is bővelkedett filmes és sorozatos megjelenésekben, magam részéről kifejezetten kedvelt alkotást nem tudnék felhozni. Részben azért, mert sajnos kevés alkalmam volt megnézni az új debütálókat, viszont voltak olyan művek, amelyek pozitívan emlékezetesek voltak számomra. Ezekből szemezgettem párat. A lista pusztán felsorolás jellegű, szubjektív rangsorolást nem képvisel:
A Netflix animációs filmje az egyik ilyen pozitív élményem volt, függetlenül attól, hogy nyilván nem én voltam a célközönsége az alkotásnak. A film látványban és animációs technikában is nagyon szép és élvezetes, a betétdalok erős dallamtapadást okozhatnak bárkinek, aki hallja őket. A történet önmagában ugyan nem egy erős jellemvonása a K-pop démonvadászoknak, de technikailag tényleg nagyon látványos. Az izgalmas akciójelenetek a lehengerlő kameramozgással párosulva a műfajtól idegenkedők számára is egy élvezetes élményt nyújthatnak. Remek családi film lett.
A norvég Emilie Blichfeldt rendezőnő kifordított Hamupipőke története az európai testhorror filmek egyik jeles képviselője lett idén. A történet Hamupipőke helyett az egyik csúnya mostohatestvérén keresztül mutatja be a klasszikus sztorit úgy, ahogyan még nem láttuk. A hiteles és erős színészi játék jól át tudja adni a karakterek érzelmeit és motivációját. Az operatőri munka, a díszletek és kosztümök igényesek és elérik a kívánt hangulatot. A klasszikusan gyomorforgató testhorrori elemek helyet inkább az atmoszférájával ivódik bele a néző emlékezetébe.
Mary Shelley angol írónő klasszikus története szerintem régóta kiáltott egy modern verzióért, amit idén meg is kapott. Guillermo del Toronak ismét sikerült elkapnia azt a hangulatot és a gótikus atmoszférát, amelyet a regény képvisel. Külön nyomot hagyott a két főszereplő, Oscar Isaac és Jacob Elrodi kifejezetten erős alakítása. A film látványvilága igényes és remek hangulatot kelt és az aprólékos díszlet is rásegít erre a tulajdonságára. Szerintem túlzás nélkül állíthatom, hogy a Frankenstein 2025 legjobb szörnyfilmje lett, amely korántsem a félelmetességével tarol, hanem a tudatos és lényegre törő történetépítéssel, valamint légkörrel.
Dexter: Feltámadás
A Sötét Utazó történetének idei folytatása szerintem egy nagyon jól sikerült sorozat lett. Az alkotók meghagyták Dexter Morgan örökségét és ezúttal ismét a nagyvárosba költöztették a sorozatgyilkos igazságosztó sztoriját. Az új évadban minden megvan, amiért az eredeti szériát megszerettük: pengeélen táncolás, változatos és jól elültetett csavarok, és a néző személyes igazságérzetének próbatétele. Ezt tetőzi a remek szereplőválogatás: Uma Thurman, Peter Dinklage és Neil Patrick Harris hírnevükhöz méltón viszik a hátukon a rájuk szabott szerepet.
Kamaszok
A szintén a Netflixen debütált Kamaszok című négy részes minisorozat brutálisan mély nyomot képes hagyni az emberben. A karakterek erős érzelmi megnyilvánulásai olyan szinten átjönnek a sorozat láttán, hogy állítom a legedzettebb lelkűeket is könnyre fakasztja. A sorozat nagy előnye, hogy abszolút nem hosszú és minden lényegi tartalom belefér a játékidőbe úgy, hogy a történet teljesen kerek és érthető lesz. Technikailag az egysnittes felvételi mechanika piszok jó választás volt a sorozathoz, és nemcsak jól néz ki, hanem még megfelelően feszíti is a hangulatot. 2025 toplistájában nálam mindenképp helyet nyert a Kamaszok.
Molnár Roland
Ez a sorozat azért lett nálam az év legjobbja, mert kíméletlen őszinteséggel mutatja meg, mennyire magukra vannak hagyva a mai fiatalok a társadalomban. Nem akar tanítani vagy felmenteni senkit, egyszerűen szembesít a valósággal. A történet végig nyomasztó, de pont ettől hiteles. Folyamatosan azt éreztem, hogy nincs igazán kiút ezekből a helyzetekből. Tetszett, hogy nem kínál könnyű válaszokat, hanem a nézőre hagyja a kérdések megválaszolását. Az atmoszféra végig feszültséggel teli, mégis nagyon emberi. Emiatt maradt bennem jóval a befejezés után is.
A Chainsaw Man azért vált nálam kiemelkedő filmmé, mert teljesen szembemegy az átlagos akció-anime elvárásokkal. A brutális felszín alatt meglepően sok fájdalom és érzelem van. Denji figurája számomra végtelenül emberi. Az abszurd humor és az erőszak kellő egyensúlyban működik. A látvány energikus és kreatív, de sosem öncélú. Mindig azt szolgálja, amit a történet mondani akar. Reze és Denji romantikus szála nem válik giccsessé, inkább tragikus. Szeretem, hogy a film meri vállalni a káoszt és a túlzásokat megtestesítő identitását. Ettől sokkal őszintébbnek érzem, mint rengeteg steril, biztonsági játékot játszó alkotást.
Legjobb videojáték – Silent Hill f
A Silent Hill f azért lett nálam az év legjobb játéka, mert nem az olcsó ijesztgetésre épít. A világa egyszerre gyönyörű és taszító, ami végig nyugtalanít. Különösen közel áll hozzám ez a fajta horror történetmesélés. Tetszik, hogy a játék lassú tempót diktál, és hagyja, hogy a játékos felfedezze magának Ebisugaokat. A történet sejtelmes, nem magyaráz túl mindent és több végigjátszást igényel. Érződik benne a klasszikus Silent Hill szellemiség, de mégis újszerűnek hat Shimizu Hinako kálváriája.
Gueth Ádám
A tavalyi esztendő sajnos nem volt éppen a legcombosabb a filmek terén, azonban egy nagy és méltatlanul mellőzött kedvencemről mindenképpen szeretnék szót ejteni.
Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise
A film költőzseni, József Attila és pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit terápiás kapcsolatán keresztül enged betekintést egy sötétséggel és kreativitással teli elme gondolataiba. A Reménytelenül helyenként a Joker eszköztárának segítségével idézi meg a tébolyt, egy veszedelmes, de mégis esendő ember gyötrődéseit. József Attila a legtöbbünk számára talán a magyar irodalom egyik legékesebb csillaga, akinek barátságos szobra mellé bárki odatelepedhet a Duna-parton. A film azonban brutális őszinteséggel tárja fel mi is rejtőzik igazából a Mama című vers megható soraiban, és miként élte meg a költői meg nem élt szexuális vágyait, frusztrációit. A borderline személyiségzavarral küzdő József Attila ábrázolása azonban nem silányodik le egy egyszerű, karikaturisztikus elmebeteg bemutatásába. Sütő András és Michl Juli alakításában minden apró mozzanatnak, elejtett megjegyzésnek súlya van, és két igazi intellektuális titán csap össze a terápiás szobában. A nyomasztó atmoszférájú darab után egészen biztosan másként tekintünk majd a költőre. Rózsa Gábor rendezése vékony cérnán egyensúlyoz, de mégis képes egyszerre felidézni a mentálisan beteg, traumákkal teli férfit és a korszakos poétagéniuszt.
Lord_Tiru
2025-ben, a tavalyi évhez hasonlóan is folyamatosan harcot vívtam az idővel és komoly lemaradással igyekeztem ledolgozni az egyre csak gyarapodó backlogomat. Így a tavalyi évem kedvencei, már-már hagyományosan új megjelenések és rég letudandó alkotások körül kerültek ki.
Ready or Not
Hosszú-hosszú elmaradásomat pótoltam el idén és a konzolos megjelenés mellett végül fejest ugrottam ebbe a játékba (bár PC-n). Nagyon aggódtam, hiszen a téma kedvelőjeként, valamint az egykori taktikai lövöldék (SWAT 3-4, klasszikus Rainbow 6 és Ghost Recon játékok, stb.) vaskalapos rajongójaként a Ready or Not-nak igen komoly űrt kellett betöltenie és ennek megfelelően nem kevésbé komoly elvárásokat kellett megugrania részemről. És de még hogy megugrotta. Nem félek azt kimondani, hogy egy új etalont teremtett a taktikai szimulációs játékok piacán, ami minden egyes pálya betöltésénél képes még a képzettebb játékost is megizzasztani. Kötelező darab és biztos, hogy még hosszú évekre le fog kötni.
Jajj, tavaly is ezt írtam, mi? Nos, nincs mit tenni, a Cyberpunk teljesen beszippantott. Már ezerszer meséltem róla, hogy az eredeti asztali szerepjátéknak is nagy rajongója voltam és habár a játéknak kellett kis idő, hogy meggyőzzön, de mostanra konkrétan nem tudok mit tenni, mint folyamatosan visszatérni hozzá. A CDPR olyan Night City-t teremtett, amihez hasonló élményt kevés másik játék világa tud nyújtani. És ki tudom jelenteni, hogy 6 végigjátszás után még mindig tud újat mutatni. Legyen szó rejtett történetekről/poénokról, újabb, még ki nem próbált befejezésekről, build lehetőségekről, stb-stb. Zseni!
Őszinte leszek, ezt a játékot csak amolyan unaloműzőként próbáltam ki a vonatos ingázás kellemesebb eltöltése miatt. És milyen hülye voltam, hogy korábban nem telepítettem fel. Imádtam minden egyes pillanatát, az egyedi látványvilágot és hangulatot, a zenét, a régimódi harcművészfilmeket idéző verekedéseket, a az öregedéssel egybekötött filozófiai témát, mely beépül a játékmechanikába… a mindent, na. Nem beszélünk egy hosszú játékról, de annyira szórakoztató, hogy magam is egymás utánban kétszer végigvittem és még bőven van benne lehetőség, szóval tuti vissza fogok térni hozzá.
Predator: Halálbolygó
Bár nem néztem meg sok új filmet idén, de volt egy amit egyébként nagyon vártam, mégpedig az új Predator. Fiatalabb koromban hatalmas rajongója voltam az univerzumnak. Ki ne szerette volna az Aliens vs Predator videojátékokat, az eredeti filmeket? De jómagam nagy mennyiségben fogyasztottam a kisregényeket és a könyveket is. Az utóbbi pár filmes utazás csalódása után az univerzumban azért szkeptikusan ültem le a film elé, de a végére azt kellett, hogy mondjam, hogy teljesen megérte. Bár a film nem volt tökéletes, én kifejezetten élveztem a történetet, az akciót és külön tetszett, hogy végre betekintést nyerhettünk a yautja kultúrába. És ha jól értem jön a folytatás, szóval nagyon várom.
Vad természet
Itt némileg csalok, mert még nem fejeztem be a Netflix nyári sorozatának egész – nem túl hosszú – évadát, de amit eddig láttam is már meggyőzött. Engem kilóra megvettek a settinggel, a nhol misztikumba hajló nyomozós történettel és a relatív lassan építkező, infócsöpögtetős cselekménnyel. Eric Bana szokásához híven remekül hozza a lényegében rá írt karaktert, Sam Neillt látni pedig mindig öröm. Szerintem egy szórakoztatóipari terméknek nem kell mindig megváltania a világot, elég csak jól csinálnia azt, amit csinál és a képernyő elé szegez. A Vad természet pedig ezt csinálja. Kíváncsian várom hogyan zárul. Ráadásul jön a második évad is.
Kolev Ádám
Őszintén szólva ilyenkor mindig is nehezemre szokott felidézni, hogy adott évben miket is láttam. Vagy hogy amit láttam az egyáltalán idei-e? Ez az év pedig olyan szempontból is necces, hogy bevallom nem igazán tudok felidézni semmi olyan alkotást, ami olyan különösebb hatással volt rám. Kivéve talán a Bambi horror filmet, de azt meg inkább senkinek sem ajánlom. Vagyis épphogy de, nézze csak meg mindenki, hogy a közös trauma összekössön. Persze voltak olyan alkotások, amik úgy ahogy tetszettek, ám nem feltétlenül mondanám őket kedvencnek. Az olyan közhelyeket, mint a Hunyadi vagy az Andor pedig nem szeretném felhozni. Bár mondjuk én speciel az Andor-tól nem vagyok annyira elájulva.
Ha valamit mégis mondanom kéne, akkor az talán a két új Predator film, név szerint a Gyilkosok gyilkosa és a Halálbolygó. Amik bár tudom, hogy megosztóak, azonban én mégis leginkább ezt a két alkotást emelném ki az idei évből. Illetve még Jason Momoa történelmi témájú sorozatát, a Chief of War-t, ami magyarul azt hiszem Hadvezér címen érhető el. Valamint még Genndy Tartakovsky idei Netflixes agymenését a Fixed-et, aminek az Utolsó nagy kaland a címe. Bevallom az elején nagyon ódzkodtam ettől az alkotástól, ám végül úgy alakult, hogy fárasztó nap után afféle agyzsibbasztás gyanánt mégis megnéztem és bevallom rég nem szórakoztam ilyen jól egy alkotáson sem.
Ik4r0s
A 2025-ös filmes és sorozatos termés messze nem bővelkedett annyira érdekes alkotásokban, mint a korábbi esztendők. Abban mondjuk kiemelkedett, hogy sokkal több filmet láttam, konkrétan 2021 óta tavaly néztem meg a legtöbbet a mozikba szánt művek közül. Új sorozatok közül viszont tényleg alig sikerült friss szériákat megnéznem, és itt lesz is egy apró csalás nálam. A 2026-os idény várólistája több olyan művet tartogat, amik elég nagy valószínűséggel többünknél fel fognak tűnni és sokkal könnyebb lesz összeállítani a kedvenceinket felvonultató listát, mint idén.
Nagyon szerettem volna megnézni, de valamiért majdnem lecsúsztam róla és csak az egyik barátomnak köszönhettem, hogy meg tudtam nézni. Sopronba kellett utaznom érte, de nagyon megérte. Még most is gyakran hallgatom Ludwig Göransson zenéit, amik tökéletes egységet alkotnak Ryan Coogler történetével. A sztori szerint egy ikerpár tér vissza szülővárosukba, ahol egy malom épületét megvásárolva egy zenés szórakozóhelyet nyitnak. A környéken feltűnő vámpírok viszont alaposan felkavarják az állóvizet és brutálisan tönkreteszik az esti mulatságot. Kiemelném azt a jelenetet a filmből, amikor az afroamerikai közösség által szeretett zenei stílusok és korok keverednek, mert az annyira briliáns lett, hogy szerintem lazán megérdemli azt, hogy bekerüljön a filmtörténelembe. Azért is a Bűnösök lett a kedvenc 2025-ös alkotásom, mert ez egy teljesen eredeti ötlet alapján készült, amit nagyon kevés Hollywoodban készített alkotás mondhat el magáról. Az pedig, hogy mennyire szerették a kritikusok és a nézők, a különböző neves oldalakon kapott pontszámok, és a majdnem háromszázhatvannyolc milliós bevétel is hűen tükrözi.
A futottak még kategóriába a Predator: Halálbolygó is felkerült a kedvenceim közé. Elképesztően látványos és érdekes film volt, az pedig különösen tetszett, hogy a főszereplő Dek milyen ügyesen használta ki a Genna csöppet sem kedves élővilágát az egyik film végi csatában. Ilyen kreatív megoldásokat is ritkán láthatunk. Az F1 pedig főleg azért nyerte el a bizalmamat, mert nem gondoltam volna hogy születik egy olyan film, ami ennyire érdekesen ragadja meg az autós versenyzés témáját. A történet fantasztikus, a zenék pedig Zimmer papának köszönhetően remekül illenek a filmbe.
Kritikánk és egy podcast adásunk is született, a nálunk Disney+-on elérhető sorozatról. Bár kollégáim nem rajongtak Noah Hawley sorozatáért, nekem az utolsó két epizód kivételével ez volt az a széria, aminek alig vártam hogy megnézhessem a legújabb részét. Az eleje nagyon ügyesen rántja be a nézőt, hogy az ötödik résznél aztán kicsit elengedje a kezét, majd sajnos magára hagyva elégedetlenkedjen a záráson. Hiába hagyott maga után keserű szájízt, nekem mégis elnyerte a tetszésemet és türelmetlenül várom hogy a készítők hogyan bontják tovább a cselekményt, mert bőven van benne potenciál. Némileg aggódva, de érdeklődve várom a második évadot, ami már zöld utat kapott. A teljesen új lények, a horroba hajló jelenetek, a baljós zene pedig elérte nálam azt, hogy az Alien: Föld felkerüljön a listámra.
Itt is van nálam egy széria ami azért sem került fel 2025 legjobbjai közé, mert a harmadik szezon már 2023 májusában véget ért. Ez pedig az AppleTV+ Ted Lasso-ja, amit bő két hét alatt daráltam le. Egy vígjátékra készültem, ami ügyesen hajlott drámába. Nagyon szerethető karaktereket vonultat fel a Jason Sudeikis nevével fémjelzett sorozat, amin bevallom pár könnycseppet el is morzsoltam. Közvetlenül azután, hogy megnéztem pedig jött a hír, hogy a stáb még egy negyedik évaddal visszatér, ami nem kis meglepetés volt számomra.
