Könyv

Ragadozónak született – Jeff Vandermeer: A vadászok szigete (Predator) kritika

A Predator szintén az egyike a legikonikusabb földönkívüli karaktereknek. Noha alapvetően szinte ugyanolyan az egész, mint az Alien csak azzal a különbséggel, hogy itt egy technológiailag is fejlett intelligens fajt kapunk, ami kvázi szórakozásból gyilkolja az embereket. Illetve minden más egyéb fajt is. Természetesen a Predatoroknak is elég kiterjedt a Lore-ja, vagyis a háttérvilága. Emellett valamilyen szinten összekapcsolódik az Alien-nekkel is. Viszont én bevallom valamiért mindig is úgy gondoltam, hogy a Predatorok inkább a filmes közegbe valók vagy legalábbis nehezen tudtam elképzelni, hogy miként működhet ez az egész koncepció egy könyves formátumban. Azonban a Szukits kiadó jóvoltából nem régiben számos régebbi Predator könyv újra forgalomba került. Ráadásul, aki szerencsés az még kifejezetten olcsón is hozzájuthat. Szóval találomra kiválasztottam az egyik könyvet én is, amiben bevallom nagy szerepe volt a borítónak is, hogy megtudjam milyen is egy vérbeli Predator könyv.

A történetről olyan különösebben nem nagyon van mit mondani. Gyakorlatilag egy teljesen sablonos szörnyes, gyilkosos, űrlényes horrorszerű hentelős történet, amiben nincsen semmi különösebb csavar és/vagy mondanivaló. Nagyjából annyiról szól az egész, hogy adott egy a világtól elszigetelt hely, nevezetesen az a címben is szereplő bizonyos sziget, ahol van egy csomó különböző karakter, akiket azután módszeresen ritkítani kezd a Ragadozó. Egy pár kisebb nagyobb összecsapás, majd azután a finálé és igazából ennyi.

Azonban ez is, mármint a Vadászok szigete tipikusan egy olyan jellegű alkotás, ahol nem is annyira a történet az, ami számít, hanem az, ahogyan az meg van valósítva. Illetve az egyes karakterek és a közöttük lévő különböző interakciók. Ilyen szempontból pedig azt kell mondjam, hogy a regény elég vegyes érzéseket képes kelteni. Egy felől mert az egyes karakterek és a háttértörténetük valóban érdekesek. Másfelől viszont, mivel mindegyikük egy kvázi bűnöző, vagy legalábbis valami olyan szereplő, akivel nem igazán lehet azonosulni és nem hogy nem tud érdekelni a sorsa, de helyenként olykor még kifejezetten inkább az adott karakter halálát is kívánod.

Persze a könyvnek megvannak a maga pillanatai. Valamint az egyes karakterek közötti interakciók is szórakoztatóak. Például amikor a sziget tulajdonosának számító meglehetősen kétes múltú és romlott lelkű hadúr annyira odavan a Húsvétért, hogy a legalkalmatlanabb pillanatban is képes csak emiatt az ünnepnek megfelelően kidekorálni a házát. Meg az akció jelnetek nagyrésze is olyan, különösen a kvázi tetőpontnak számító templomi összecsapásos rész, ami azért úgy oda… szóval jól össze van rakva.

Ám természetesen feltehetően erre a könyvre is a legtöbben leginkább a címszereplő Predatorra kíváncsiak. Nos talán annyi spoilert elárulhatok, hogy itt éppenséggel csak egy Predator van. Mint egyébként általában szinte mindig. Ez pedig eredményez egy olyan problémát, hogy ugye ennek az egy Predatornak a könyv végéig vagy legalábbis a nagy összecsapásig valahogyan életben kell maradnia. Bár itt ez kevésbé bugyutább módon van megoldva, mint egyes hasonló jellegű Alien könyvekben. Ugyanis a Predatoroknak a fejlett technológiájuknak köszönhetően lényegesen több mozgásterük van ilyen tekintetben.

Habár azért itt szeretném hozzátenni azt is, hogy ugyan a Közönség jóval több betekintést kap a könyv által a Predatorok világába, mivel van egy csomó olyan fejezet, ami a Ragadozó szemszögéből mutatja be az egyes dolgokat és ezáltal kvázi halljuk a gondolatait is. Azonban vannak bizonyos dolgok, különösen egy valami, ami… hát fogalmazzunk úgy, hogy az egy kicsit ki tudja vetni az Olvasót az élményből.

Emellett azt is érdemes megjegyezni, hogy a könyv véres. De így helyenként már gyomorforgatóan és némileg talán öncélúan is az. Persze az ilyesmit írott formában sokkal kevésbé látványos módon lehet ábrázolni, mint vizuálisan. Meg persze az ilyesmi valahol mindig is a Predator alkotások egyik védjegyének számított. De azért néha már egy kissé túlzásnak tűnt. Legalábbis számomra. Illetve van egy olyan dolog is a könyvben, amire egyszerűen nem tudok mást mondani, minthogy úgy baromság ahogy van. Főleg ha ezt csak úgy annyiban hagyták, ahogy van és más alkotásokban sem foglalkoztak vele.

VÉGSZÓ

Őszintén szólva elég vegyes érzéseim per élményeim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Olyan különösebben rossznak nem mondanám, mivel amúgy a könyv olvastatja magát. Viszont sokszor voltam úgy vele, hogy olvashatnék inkább mást is. Például Nicholas Binge Felemelkedés című regényét, amiről a vonatkozó kritikát megtalálhatjátok itt az oldalon. Illetve egy a szerzővel készült interjút is