Kuriózummal állunk szemben, elvégre nem gyakran adatik meg a magyar közönségnek, hogy egy jellemzően nagy költségvetésű zsáneren belül tekinthessen meg filmet magyar alkotóktól. Főleg egy klasszikus, zombi apokalipszis köré épülő mozit, márpedig a Silent Zone esetében erről beszélünk. Az angol cím sem véletlen, elvégre a film amerikai forrásokból valósult meg és angol nyelven lett leforgatva, főleg külföldi színészgárdával. A film tehát se nem műfajilag, se nem kulturálisan nem kötődik a Kárpát-medencéhez, emiatt annál figyelemre méltóbb, hogy minden sarkalatos fázisa a filmgyártásnak magyar kézen ment keresztül, a rendezéstől a vágásig. Erre érdemes büszkének lennünk, elvégre a gazdag múltra visszatekintő filmgyártásunk és mozgóképes kultúránk ettől csak sokoldalúbbá válik, ráadásul képes olyan művészek kitermelésére, akik innovatívak, és fiatalos frissességükkel felrázzák a hazai mozis kínálatot. És a külföldit, hiszen a filmet a hazai bemutató előtt számos országban láthatták a nézők (amerikai premierrel), és kifejezetten szépen termelt.

Nem is tudom ezt a filmet olyan szemmel nézni, mint ahogy egy amerikai kis költségvetésű horrort néznék – elvégre én is magyar vagyok, tisztában vagyok a hazai realitásokkal, és ilyenkor a „bennfentesség” érzülete miatt az ember hajlamos jobban belegondolni, mekkora befektetett munkával, milyen sok ember együttes erőfeszítésével jár egy két óra játékidejű nagyjátékfilm elkészítése. Éljen tehát a filmművészet, és éljenek a világ filmesei, akik nélkül ez a bolygó egy sokkal szürkébb és fantáziátlanabb hellyé válna. Ezzel csak arra szeretnék rávilágítani, hogy persze, senki ne számítson olyan szintű látványra, sminkre, filmes trükkökre, díszletekre, mint a jól ismert amerikai zsánerfilmekben. Ha más fénytörésben szemléljük a dolgokat, ez a film a maga szerény eszközeivel jóval többre ment, mint például pár éve Zack Snyder a teljes művészi szabadságával és hatalmas büdzséjével.

Maga a történet a zombizsáner klasszikus eszköztárából dolgozik, aki jól ismeri a műfajt, annak valószínűleg nem sok minden jelenthet újdonságot a látottakból. Adott egy világméretű járvány, mely a civilizáció nagy részét eltörli a Föld színéről, a maradék túlélő pedig egy évtized után is a járvány fertőzőttei (tehát a zombik) elől bújkál, menekül, illetve keresi azt a kevés emberi menedéket, ahol még működő közösségek vannak. A két főszereplőnk egy harcedzett, marcona veterán, Cassius (Matt Devere), illetve egy tinédzser lány (Papp Luca, aki egyébként Amerikában űzi a mesterséget), akit Cassius mentett kislánykorában a zombivá lett édesanyja és testvére vérszomja elől. Ők ketten róják az amerikai erdőket, magukra vadásznak, élik a maguk nomád életét a posztapokaliptikus Amerikában. Mindaddig, amíg összeakadnak egy házaspárral, ahol ráadásul a feleség várandós, és együtt egy emberi menedék nyomába erednek.

Ez a posztapokaliptikus mozi megszokott nyomvonala, de Deák Péter rendező tettestársaival, Csák Viktor és Illés Krisztián írókkal igyekezett egyszerre élménydússá tenni a filmjüket és megfűszerezni azt némi emberi drámával, illetve konyhafilozófiával az emberiségről, evolúcióról, egyéb könnyed témákról. Nem tudom, hány százalékban stúdiónyomás és mennyiben egy fiatal rendező buzgóságának eredménye, de összességében a Silent Zone sok mindenbe belekap, azonban kevés felvetülő kérdésnél illetve történetszálnál éreztem azt, hogy kiaknázták volna a benne rejlő lehetőségeket. Spoilerezni nem szeretnék, szóval ezekbe nem mennék be részletesebben, de a lelkesedés mellett éreztem némi kiforratlanságot rendezői oldalról. Az érezhető, hogy a koncepció, a történet váza megvolt, stabilan, áramvonalasan, még is, mintha az utolsó ecsetvonások hiányoztak volna (például a két főszereplő kapcsolatában, vagy a házaspár családi drámájában), hogy kiemelkedjen a sablonok közül. Ezentúl elviseltem volna több infomációt az apokalipszis hátteréről, de ez igazán semmiség.

A film világa beszippantja az embert, a feszültség, a tétek a helyükön vannak, a vágás is olyan színvonalú, hogy emeli az élvezeti értéket, illetve elfedi az alacsony költségvetésből adódó hiányosságokat. Akármennyire is igyekeztem ezzel nem foglalkozni, a akciójelenetek koreográfiája, illetve a zombik sminkje viszont néha hieltelennek tűnik, és emiatt megtöri a valóság illúzióját. Végeredményben a Silent Zone egy ígéretes műfaji film, ami bátor is, elvégre idehaza egyedülálló próbálkozásról van szó. Jól összerakott, jó sodrású; alkotóelemeiben, mint a pörgős akciók, feszültségteremtés, dialógusok, kis múltidézés, ezek közül egyik sem nyomja el a másikat, ami mindenképpen a rendező és az írók arányérzékét dicséri. Egyszer nézős mozi, de egyszeri megnézésre már csak patriótaként is ajánlott.