Film

Zombik és hentelés Las Vegasban – Army of the Dead kritika

Zombifilmes debütálása óta forgatott a legendás thermopülai csatáról, majd több, mint 2000 évet utazva az időben először kóstolt bele a szuperhősök világába, a hidegháború legsötétebb időszakában. A látnoki erejű Zack Snyder már első három filmjével kialakította a saját kultuszát, hogy azután minden erejével azon legyen, hogy rozsda kerüljön a glóriájára. Következő filmje már baglyok közti háborúról mesélt, hogy egy évre rá az álmok világába révedjen – ez utóbbi munkája finoman szólva nem aratott osztatlan sikert sem a nézők, sem a szakma részéről. Az elmúlt, közel tíz évben a DC újdonsült szuperhős univerzumának útjait egyengette, három és fél filmmel megörvendeztetve fanatikus rajongótáborát. Mivel a vállalkozása kudarcba fulladt, végül úgy döntött, visszatér a gyökereihez, és a Netflix égisze alatt elkészítette második zombis filmjét, ami stílusosan az Army of the Dead címet kapta.

Snyder sosem tartozott a kritikusok kedvencei közé – ha a filmjei minőségét nézzük, no persze könnyen lehet, hogy egy rosszmájú zsurnaliszta számára vérpezsdítő időtöltést jelent darabokta szedni a műveit. Azonban kétségtelen, hogy hibái és hiányosságai ellenére Snyder filmjei remek szórakozást tudnak nyújtani. Ennek két feltetéle van: először is, legyen egy megfelelő alapanyag, amit át lehet ültetni forgatókönyvre. Másodszor, vizionárius barátunk ne vállalja túl magát azzal, hogy egyedül veselkedik neki az írásnak, hanem kapjon maga mellé valakit, aki le tud tenni azt asztalra egy épkézláb szkriptet – még azzal a hátráltatással együtt is, hogy ott van mellette Snyder.

Ezúttal próbált nagyot markolni: a rendezői krediten túl az operatőr szerepét is magára vállalta, és részt vett az írói, valamint a produceri munkában is. Azzal együtt sajnos, hogy az Army of the Dead egy régóta dédelgetett szerelemprojektje, semmi váratlant nem sikerült meghúznia Snydernek. Ez pedig egy olyan szűkös mozgástérrel rendelkező, csúcsra járatott – so called – műfajban, mint a zombis akciófilm (ezúttal egy heist movie-ba csomagolva), elég nagy probléma. A film felsoroltatja a filmtípushoz tartozó klisék igen nagy százalékát, és emellett nem is pörög annyira, mint kellene.

Az Army of the Dead szenved a Snyder-filmekre általánosságban jellemző hibáktól. A játékidő ugyanúgy feleslegesen túlnyújtott, mint legutóbb a Zack Snyder’s Justice League esetében. Köszönhetően az ügyetlen karakter-expozicióknak (így is volt olyan szereplő, akinek a nevét nem sikerült megjegyeznem a film végéig), a szirupos családi drámának (hamis és közhelyes, de legalább megpróbálta közel hozni a nézőkhöz a főszereplőket – szintén nem sikerült) és a humorosnak szánt, inkább kínosra sikerült töltelékjeleneteknek. Ha viszont az volt a cél, hogy már-már szatirikusan alpárira vegyék a figurát, akkor meg nem volt elég abszurd ahhoz a film, hogy totálisan ne vegyem komolyan az egész hercehurcát. Guilty pleasure-nek szimplán nem elég elborult. Ha hentelésre kerül sor, akkor legalább hentelnek, a vér és az erőszak nem lett megspórolva, még az is hármas fejlövéssel terítette le a vánszorgókat, aki életében először fogott lőfegyvert a kezében. Ekkora hatásfoka talán még a Hobbit-trilógia törpkompániájának sem volt annó, pedig ők sem a finomkodásukról voltak hírhedtek.

A színészi játékról e film kapcsán teljesen felesleges beszélni. Annyit megjegyeznék, hogy Dave Bautista hozta azt a minimálisat, amit a filmbeli papírvékony karaktere megkövetelt tőle. Kár, hogy ilyen későn fedezték fel, mert remek akcióhős lehetett volna belőle, azonban a korát tekintve már nem sokáig lesz alkalmas hasonló, a fizikumára nagyban támaszkodó szerepek eljátszására. Ennél nagyobb szerepre viszont aligha vannak meg a színészi kvalitásai. Megemlíthető még a Hollywoodban ismeretlen, osztrák-egyiptomi származású francia színésznő, Nora Arnezeder neve is (a plakátokon Mackenzie Davisre retusált jócsaj), aki igazi badass bestia lehetett volna, ha nem felejtik el rendesen megírni a szerepét. A karizmája mindenesetre meg van ahhoz, hogy a mostaninál nagyobb karriert fusson be az álomgyárban.

Emellett a feszültségfaktor is szinte teljesen hiányzik – leszámítva talán egy-két jelenetet. A dialógusok esetében újfent kiütközik a rendező írói inkompetenciája, amellett hogy az érzelmes és a humorosra hangszerelt jelenetek jó szövegkönyv híján elég vérszegények voltak. Snyder nem tudta megállni, hogy ne csempéssze bele némileg a filozófiai értelmezését, színezetét a történéseknek – és ezt beleadta egy random karaktere szájába, ami így rettentő módon kilógott a filmből. Pedig amikor a festői képein, beállításain keresztül próbál szimbolikát belevinni a filmjeibe, az még működni is szokott, ezek ezúttal is megvoltak. Ezzel együtt azoktól a jól megjegyezhető, egyedi stílusjegyektől, a “snyderes” képi megoldásoktól és kompozícióktól nem hemzsegett a film. Talán a Las Vegas zombik általi elestét prezentáló, pazar videóklipszerű főcím volt az egyetlen, ami markánsan magán hordozta a Snydertől megszokott vizualitást. A költségvetés nem volt a produktum barátja, ez meglátszott a CGI minőségén is.

Leginkább negatívumokat soroltam, de az Army of the Dead egyáltalán nem olyan rossz, inkább csak nyugodt szívvel mellőzhető, langyos középszer, mert sem a zombifilmek, sem a heist movie-k között nem nyújt semmi forradalmit vagy maradandót, de még a Snyder-filmek között is kopárnak és vérszegénynek tűnik, amellett, hogy bőven találni benne logikai bukfenceket. A rendező elkötelezett rajongói úgyis megnézik, és minden bizonnyal sokáig népszerű is lesz a Netflixen. Ez azonban inkább lesz köszönhető a húzónévnek a mindenesi székben, mint a film minőségének.