Animáció

Út a nagyság felé – Miyazaki művei #4

Lassan végéhez érünk Miyazaki életművét átdolgozó cikksorozatunknak. Sorra vettük munkásságának vélhetően legnagyobb mérföldköveit, mint a Totoro, a Nauszika és A vadon hercegnője. Ahogy egyszer minden szépnek véget kell érnie úgy mesterünk munkássága is befejeződött 2013-as visszavonulásával. Ma megnézzük, mely művével búcsúzott el tőlünk neves alkotónk. Jöjjön hát a Szél támad (Kaze tachinu, 2013)!

poster_wind_rises.jpg

Történet és kidolgozás

Horikoshi Jiro gyermekként mindig arról álmodik, hogy egyszer majd a fellegekbe fog jutni saját repülőgépével. Szüntelen álmai egy napon arra ösztökélik, hogy repülőgép tervező mérnökként erősítse Japán tanult embereinek táborát és megépítse a legkorszerűbb masinákat országának. Ám közeleg egy mindent felemésztő, világméretű égés amely alapjaiban rengeti majd meg univerzumunkat. Jiro álma, hogy majd csakis a közjót fogja szolgálni szépen lassan felemésztődik.

kaze1.jpg

Ennyit nagy vonalakban a történetről. Mondanom sem kell remek lezárása ez Miyazaki pályájának, megadva minden tiszteletet életének főbb szereplői előtt. Mitől lesz ez az alkotás mesterünk munkásságának csúcspontja és méltó befejezése életművének?

Korábban nem győztük kivesézni, hogy Miyazaki stílusa a pontos realizmusban rejlik és itt ér ez a tetőfokára. Az egész mű ugyanis egy történelmi film valós szereplőkkel, valós életutakkal. Jiro karaktere áll a legközelebb alkotónkhoz az eddigi művek közül. A történetek nagy része egy meseszerű világba kalauzolt el minket ám a rendező ezen szokásával utolsó filmjében teljes mértékben szakít. Horikoshi Jiro személye ugyan is egy valóságban is élő ember volt, akit a szerző maga is jól ismerhetett még gyermekkorából. Emlékezzünk csak vissza, mit írtunk első cikkünkben! Miyazaki Katsuji volt az igazgatója annak a gyárnak, amely kormányműveket gyártott vadászgépek számára, de nem is akármelyiknek. A maga Horikoshi mester által tervezett és az addigi legkorszerűbb katonai gépeknek, az A6M Zero fightereknek. Mondhatni a két alkotó neve szorosan összefügg. Miyazaki részéről egy méltó tiszteletadást láthatunk a Szél támad személyében a 1982-ben elhunyt mérnök előtt. De helyet foglal még a történetben Giovanni Battista Caproni, Jiro álmainak szereplője, aki az 1900-as években tervezett repülőket Olaszországban és a francia költő, Paul Valéry idézete is sokszor felcsendül, mint egy önreflexiós eszköz a sztori során. Hogy is épül fel ez a remek történet?

kaze2.jpg

kaze3.jpg

Jiro, mint főszereplőnk életútját gyakorlatilag a kezdetektől végigkísérhetjük. Gyermekkori álomtól vezérelve eljutunk az álom teljesüléséig. A legfontosabb jelenetek kronológiailag a 30-as évek elején járnak, ahol a világ még mindig nyögi a válság hatásait. A rendező remekül bemutatja az addig még igen csak szegény és elmaradott Japánt, mely a történet vége felé szépen lassan iparosodni látszódik és beéri a maga 20 éves lemaradását. Ebben a filmben a valós történelem kerül a vászonra, ahol nem tapasztalhatunk semmilyen elferdítést, túlmagyarázást. Éppen annyi információt kapunk a karakterekről, helyzetükről amennyi elegendő ahhoz, hogy megértsük. Hangulatában az egész mű nyugodtságot sugároz, közvetíti főszereplőnk lelki állapotának minden egyes részét. Jiro személyisége álmodozó, hóbortos ember, akit nem a karriere, hanem az álmai vezérlik és ezt a kedélyállapotot a film is felveszi. A nyugodt és ábrándos atmoszférában azonban ott „fúj a változás szele”, szüntelenül érezhetően közeleg a háború, amely mindet felemészt majd. Mérnökünk álma, hogy majd csak is szép gépeket fog építeni a világégés közeledtével szertefoszlik, mivel terveire a hadseregnek nagyobb szüksége van. Mesterien keveri a különféle érzeteket a műben, keltve ezzel a megfelelő érdeklődést a történet iránt. Szó szerint odaragasztja nézője szemét és ezek az érdekfeszítő elemek mind jelen vannak a jeleneteknél, akár legyen az egy tervezési folyamat, egy utazás, vagy éppen a maradéktalanul kidolgozott szerelmi szál. Ez a motívum teljesen megállja a helyét a történetben, hiszen az egészet folyamatában láthatjuk, tanúi lehetünk kialakulásának és letisztult körülményeinek. Filmünk ugyanakkor nem mellőzi a drámát sem, amelynek formája letisztult és vele teljesen lezárja a történetet.

kaze4.jpg

kaze5.jpg

Megjelenés és összegzés

A Szél támad technológiája már az új generációs Ghibli filmek kategóriájába tartozik. Látványilag minden igény kielégít élénk és mély színeivel és realista, élethű ábrázolásával. A szokásos karakterdesign mellett a mozgások simábbak és folyamatosabbak. Ezt köszönheti az új évezred technikájának.

A zene lassú zenekari ritmusokat nyújt, ahol időnként megszólal olasz hangzású tánczene, mely utal a olasz mellékszálra hősünk álmaiban.

Hayao Miyazaki elköszönő alkotását tekinthetjük tiszteletadásnak és önvallomásnak is. Filmjében elővette gyermekkora egyik meghatározó alakját, aki valószínűleg példaképe is lehetett. Ahogy hősünk, úgy Miyazaki is követte álmait és terveit és kitartása nélkül öröksége nem jött volna létre. Végső üzenetként közvetíti felénk, hogy a közös álmok összekötik az embereket, legyen bármilyen nagy is a távolság köztük. Érdemes a szilárd talajon maradni, hisz a társadalom ezt várja tőlünk, ám a valóság mellett ott leledzik a misztikum is, a saját álomvilág, amely építő szolgája is lehet környezetünknek.

Cikksorozatunk utolsó része hamarosan megjelenik!

kaze6.jpg

kaze7.jpg