Film

Egy vadász születése – Predator: Halálbolygó kritika

Amikor lehetőséget kap valaki, hogy egy nagy franchise valamelyik részén dolgozzon, az legalább annyira hálás, mint amennyire hálátlan feladat is egyben. Egyfelől mert a közönség részben valahol ugyanazt az alkotást szeretné visszakapni, mint annak idején, viszont ha teljesen ugyanazt kapja vissza, akkor pedig fel van háborodva. Másfelől pedig bár ugyan minden igényel valamiféle változtatást, azonban ha valamit mégis megváltoztatnak az adott franchise-on, akkor pedig azért általában megy a sopánkodás.

A legnehezebb dolga egy alkotónak pedig azokkal a franchise-sokkal van, amelyek több médiaformátumban is megjelentek például könyv és film, mert sok esetben ott már ahhoz is igazodni kell. Illetve a potenciális változtatásokat is már sokszor felhasználták. Valami ilyesmi helyzetben lehetett Dan Trachtenberg is, aki elhatározta, hogy újradolgozza a Predator franchise-t, aminek az első állomása a 2022-es Préda volt. Majd idén a Gyilkosok gyilkosa című animációs film, valamint most a Predator: Badlands avagy magyar címén Halálbolygó.

A Predator filmek története soha sem volt igazán túlgondolva. Kivéve talán a 2018-as Shane Black-es filmet, de azt szerintem mindenki igyekszik inkább elfelejteni. Szóval a Predator történetek cselekménye többnyire abból szokott állni, hogy van egy adott személy és vagy csapat, aki valahogyan összetalálkozik az éppen arra kóricáló Predatorral. Majd aztán csihi meg puhi és a végén mindig a Ragadozó veszít. Éppen ezért Trachtenberg-nek az az újszerű ötlete támadt, hogy ezúttal magát a Predator karakterét tette meg főszereplőnek. Ráadásul az előzetesek alapján azt lehet sejteni, hogy ezúttal ki fog diadalmaskodni.

Ugyan nem szeretnék spoilerezni, viszont annyit talán el lehet még mondani, hogy a Halálbolygó története sokkal összetettebb, mint azt az előzetesek alapján gondolná az ember. Noha bevallom, amikor megláttam, hogy a film játékideje alig másfél óra lesz, akkor egy kissé megijedtem, hogy esetleg ez is valami összecsapott fércmű lesz. De szerencsére nem. Sőt, konkrétan én kimerem jelenteni, hogy a Halálbolygó az eddigi legjobb Predator film valaha. De mint film is magasan az idei év egyik legjobbja, ha nem konkrétan a legjobb.

Ám ami ennek az alkotásnak a legnagyobb érdeme, hogy végre valahára egy sokkal mélyebb betekintést enged a Predatorok kultúrájába. Persze akik valamennyire ismerik a kapcsolódó irodalmat, azoknak bizonyos dolgok nem lesznek túl meglepőek. Viszont mostantól végre itt is egységbe lesznek rendezve a dolgok, ami által új lehetőségek nyílhatnak ki a franchise későbbi részei számára. Ehhez csak hozzá tesz az is, hogy a cselekmény egyfelől a jövőbe van áthelyezve. Másfelől pedig hogy megkezdődött az összekapcsolása az Alien szériával.

Ám az alkotás igazi erőssége a karakterekben rejlik. Ugye a főszereplő Predator, név szerint Dek, akinél az előzetesek alapján a kinézete miatt már sokan kiakadtak, azonban most kiderült hogy ennek bizony jelentősége is van a történetben. Mivel hogy Dek és akkor ennyi spoiler még talán belefér, egy kvázi alulfejlett Predator, akit a saját fajtársai is megvetnek. A film első tizenöt perce pedig… fú na az konkrétan a karakterépítés iskola példája. Egyszerűen olyan érzelmi töltetet ad, mind a főszereplőnek, mind pedig a nézőnek, hogy nem tudsz nem azonosulni Dekkel, és szurkolni neki hogy sikerrel járjon.

A másik főbb szereplő az Elle Fanning által megformált android, Thia egyfelől kvázi narrátor módjára bemutatja mind a főszereplőnek, mind a közönségnek ezt a bizonyos Halálbolygót. Másfelől ő egy afféle comic relief karakter is, aki szinte folyamatosan beszél és beszél és beszél és vicceskedik. Ez persze lehet hogy egyeseknek talán sok lesz olykor. Ám nagyon jó párost alkotnak az egyébként szófukar és sztoikus Dekkel. Valamint Thia karaktere is kapott egy olyan drámai szálat, amit nem szeretnék elmondani, de nagyon jól kiegészíti a főszálat.

És akkor ott van ugye maga a Halálbolygó, név szerint a Genna. Bevallom sokat szoktam ekézni a magyar fordításokat. Méghozzá teszem azt sokszor joggal. Ám ezúttal ez a cím tényleg sokkal jobban illik a filmhez, mint az eredeti címe. Ugyanis bakker, egy olyan helyről beszélünk, ahol konkrétan még a fű is azért van, hogy megöljön. Hogy a többi őshonos állatról már ne is beszéljünk. Különösen a kvázi főcélpontnak kijelölt lény, a Kaliszk, amihez szintén kötődik egy fontos csavar, amire mondjuk a tapasztaltabb filmnézők már idő előtt rájöhetnek. De határozottan működik.

Na és akkor ott vannak azok a harc jelenetek. Ugyan nem állítom, hogy mindegyik feltétlenül kimagasló és olykor azért meglátszódik a CGI is. Viszont némelyik olyan kreatív megoldásokkal bír, főleg a film végi nagy leszámolás, hogy az újfent tanítani való. Maga a film zenéje pedig ilyen törzsi misztikus techno-trance keverék, ami amellett hogy nagyon hangulatos, még nagyon magával ragadó is. Konkrétan a film megnézése után még sokáig a fülemben csengett.

Végszó

Felesleges lenne tovább ragozni az eddig elmondottakat. A Predator: Halálbolygó egy ízig-vérig minőségi akció sci-fi kalandfilm, aminek még ráadásul komoly mondanivalója is van. Dan Trachtenberg személyében pedig úgy tűnik a széria végre jó kezekben. Szóval jöhet az Alien vs Predator.