Ha van ország, ahol fokozottan lehet észlelni az emberiség okozta klímaváltozás letaglózó hatásait, akkor az éppen kis hazánk a Kárpát-medence közepén. Tágabb metszetben egész Európa gyorsabban melegszik a világátlagnál – a kontinensek közül az első helyen foglal helyet. A kontinentális éghajlat felborulni látszik; az átlaghőmérséklet növekedésével a négy évszak egyensúlya eltolódik, a meleg nyarak egyre hosszabbak és perzselőbbek lesznek, míg a hideg telek rövidülnek, havat pedig elvétve lát csak az ember. Magyarország problémái azonban nemcsak a globális problémákból, hanem az őshonos táj radikális megváltoztatásából is fakadnak.

Az ország iparosítása és modernizációs törekvései az őshonos erdeink és gazdag vizes élőhelyeink eltűnéséhez vezettek. Magyarország erdősültsége ma hiába van 22% körül, a százhúsz évnél idősebb erdők aránya 2% körül mozog. Erdőink túlnyomó többsége telepítés eredménye, hatalmas monokultúrákkal, melyek a természetes erdők biodiverzitásának töredékét képesek befogadni. A folyószabályozások miatt a természetes ártéri erdők jórészt eltűntek, a mocsarakat, lápokat lecsapolták, ami megteremtette a lehetőséget a mezőgazdaság számára. Eltűntek ezenkívül a nagy fajgazdagsággal bíró, mozaikos mezőgazdasági területek, ahol rétek, gyümölcsösök, legelők váltották egymást, a helyüket pedig átvették a hatalmas nagyüzemi gazdaságok, melyek a földeket ökológiai sivataggá változtatták.

Mindebből következik, hogy mindaz, ami ma Magyarországon a természeté, az ember adta vissza a természet számára. A kétszáz évnél idősebb erdeink körülbelül két Margit-szigetet tesznek ki. Őshonos vadonjaink nincsenek, még a legnagyobb összefüggő erdőterületeinken keresztül is aszfaltozott utak vezetnek keresztül. Egy ilyen radikálisan változó világban nemcsak, hogy meg kell őriznünk őshonos élővilágunk maradékait, hanem fel is kell támasztanunk, rekonstruálnunk kell eredeti formájukban ezeket az élőhelyeket, hogy időtálló módon képesek legyenek maguktól fennmaradni. Hazánk még mindig számtalan természeti kincs otthona (sok endemikus fajjal), melyekért érdemes küzdeni, nem annyiban hagyni az Alföld kiszáradását, a bükkösök, a tölgyesek, a tavak, a folyók eltűnését.

Gyöngyvirágtól lombhullásig (1953)

Ha létezik A magyar természetfilm, akkor bizonyára ez az. Homoki Nagy István, a rendezője pedig sokáig A természetfilmesként volt számon tartva a szocialista Magyarországon. Ebben az időszakban a bolsevik ideológiának köszönhetően a természetet afféle legyőzendő akadálynak tekintették, ami útját állja az emberi teljesítmény kibontakozásának. A XIX. században megkezdett tájátalakítás még egy hatalmas lökést kapott az erőltetett iparosításnak köszönhetően. Ebben az időszakban gyakorlatilag nem léteztek természetvédelmi szempontok.

A Gyöngyvirágtól lombhullásig főszereplője a Gemenci-erdő, az ország legnagyobb megmaradt ártéri erdeje, amit a Duna időszakosan eláraszt. A film keretét a vadőr adja, aki rövid szőrű magyar vizslájával és szirti sasával járja az erdőt, hogy vigyázzon az erdő élővilágára. Az évszakok múlásával, rövid intermezzók keretében ismerkedünk meg az erdő lakóival, úgy, mint a rókával, az őzzel, az erdei siklóval és a ősz kezdetét jelző, üzekedő gímszarvasokkal. Az idő múlását a jellegzetes, szoci narráláson, a fanfárokon, és egy dúvadnak minősített farkas kilövésén érzi az ember – ami ma már védett állat, és a kiirtását követően útja megtelepedett az Északi-középhegységben.

Vad Magyarország – A vizek birodalma (2011)

Török Zoltán filmje a jelenkorunk leghíresebb és legelismertebb magyar természetfilmje, a megjelenés évében ez volt a legnézettebb magyar film a hazai mozikban. Külföldi természetfilm-fesztiválokon számos díjat kapott: maga a film, az operatőri munka és a vágás is zsebelt be elismeréseket. Azt le lehet tehát szögezni, hogy a Vad Magyarország hazai viszonylatban kiemelkedő minőségű dokumentumfilm. Nevéből is következően elsősorban a vizes élőhelyekre fókuszál, és ahogy a mérsékelt övben illik, ez a film is az évszakok váltakozása köré szerveződik – hisz hazai élővilágunk ehhez az örök körforgáshoz alkalmazkodott. Segít megérteni, miért és hogyan változtatják meg az évszakok a tájat, ami annak a megértéséhez is hozzásegít, hogy miért nagy tragédia a gleccserek olvadása Magyarország számára.

Megjelenik újfent Gemenc, valamint a Hortobágy, a Balaton és számos magyar folyó élővilága, olyan állatok főszereplésével, mint a réti sas, a vidra, a gímszarvas vagy a mocsári teknős. A film sajátossága, hogy nem hazudja el a tényt, hogy a természet és az emberi civilizáció fizikailag milyen közel vannak egymáshoz. A filmben a régi magyar kultúra és néphagyományok, a hagyományos állattartás ugyanúgy szerepet kapnak, aminek fontos üzenete, hogy egykoron is képesek voltunk a természeti adottságainkkal harmóniában, az évszakok váltakozását tisztelve élni, ez most sem lehet akadály.

Vadlovak – Hortobágyi mese (2021)

Török Zoltán tíz évvel később rendezte következő, idehaza játszódó természetfilmjét (a kettő között külföldön is rendezett). A Vadlovak – Hortobágyi mese a Hortobágyi Nemzeti Park területén található Pentezugi Vadlórezervátum egy évébe enged betekintést, ahol a világ utolsó igazi vadlovainak egyik legnagyobb állománya található. A Przsevalszkij-ló az utolsó élő vadló-alfaj, eredetileg Mongóliában őshonos, ahonnan a hatvanas évek folyamán teljesen kipusztult.

Két állatkerti populációnak köszönhetően a faj megmenekülhetett, és ma már számos országban található állománya vad és félvad körülmények között. Hortobágy élen jár a vadlovak megmentésében, kiindulópontja volt több visszavadítási programban Európában és Ázsiában. Török Zoltán filmje közelebb hoz ahhoz az egykori európai vadonhoz, ahol a vadlovak még szabadon szelték az erdőket és a pusztákat, kölcsönhatásban a többi állat- és növényfajunkkal. A hortobágyi puszta romantikája pedig rabul ejti a magyar szíveket. Ha minden jól megy, még az életünk során láthatunk vadlovakat szabadon nyargalni a magyar pusztában.