Amerikában nem telhet el év új boxolós mozi nélkül, legyen az fikció vagy életrajzi film. Ebben bizonyosan a sport közérthetősége és képernyővel való kompatibilitása is közrejátszik. No meg tényszerűen sok sikeres film született a ring világából, olyan rendezők tolmácsolásában, mint Scorsese és Eastwood, akik már jócskán learatták a babérokat. Ebből, meg a sportfilm természetes műfaji korlátaiból adódóan nehéz új történetet elmesélni, ami képes megragadni a moziba járó közönség figyelmét. Ez a Christyvel sem sikerült, mely az egyik leghíresebb amerikai női bokszoló, Christy Martin életéről és sportkarrierjéről szól.

A film irtózatos anyagi bukta lett az Egyesült Államokban, amit egyesek a címszereplőt alakító Sydney Sweeney ellen indult internetes lejárató hadjáratnak tulajdonítanak be. Ez elég valószerűtlennek tűnik, tekintve, hogy Sweeney egy szűk kisebbséget leszámítva még mindig nagy népszerűségnek örvend. Kérdés, hogy ez mennyiben tudható be a külsejének, és mennyire a színészi kvalitásainak. Az Eufóriában nevet szerző színésznő eddigi karrierje során olyan szerepeket kapott, ahol a vonzereje fontos szempontja volt a szerződtetésének. A Christy ebből a szempontból más, nagyobb kihívást jelentő szerep, ahol Sweeney kénytelen volt eltűnni a keménykötésű boxolónő bőrében.

Az anyagi bukta sokkal inkább visszavezethező a hagyományos mozi általános válságára, és arra, amit már fentebb fejtegettem – a boxfilm egy igencsak lerágott műfaj, egy régen visszavonult, széles körben (kifejezetten Amerikán kívül) ismeretlen boxolónő élete pedig nem elég vonzó a mozibajáró közönség számára, hogy erre adjon ki pénzt. Az ehhez hasonló filmek sokszor nem jutnak már el a nagyszínpadra, helyette streaminges premier jut nekik, ezért sokaknak eszébe sem jutna egy ingerszegény életrajzi film kedvéért telefonmegvonásban koncentrálni bő két órán keresztül.

Maga a film 20 év történetét meséli el, a karrier kezdetétől egészen a dicstelen végkifejletig. Christy Salters egy nyugat-virginiai szénbányász lánya, és nem éppen a hagyományos női princípiumok megtestesítője: karakán, indulatos, imádja a sportokat és nem mellesleg meleg, ami a 80-as évek konzervatív kisvárosi miliőjében szinte blaszfémiának számít. Történik egyszer, hogy elmegy egy helyi bokszversenyre, és meg is nyeri. Ez felkelti egy helyi bokszedző, James Martin (Ben Foster) érdeklődését, aki meglátja benne a tehetséget, és szárnyai alá veszi. Christy eleinte vonakodik, de a sikerei miatt elköteleződik, hogy érdemes belevágni a profi bokszkarrierbe. Mindeközben a magánélete megsínyli a homofób anyját, aki miatt meg kell szakítania a kapcsolatát a barátnőjével. Évekkel később James számára is kristálytiszta lesz Christy orientációja, ezért megkéri a kezét, amit Christy el is fogad.

Műfajilag a Christy életrajzi film és sportfilm, de inkább előbbi dominál – a hangsúly nem a bokszon, nem is az élsportban való előrejutáson van, csupán a főszereplő életének hangsúlyos részét képezi. A nőként, kifejezetten meleg nőként való megküzdése a saját környezetével, beleértve a kékgalléros családját és a sikerein élősködő, bántalmazó férjét – ez az, amit a film boncasztalra tesz. Főleg, hogy a boksz egy férfiak által nézett és űzött, a szó hagyományos értelmében véve nem egy nőies sportág. A film azonban sem rendezés, sem a forgatókönyv esetében nem tudott valami kreatívat, valami újszerűt vinni a biopikek színtelen-szagtalan világába, így maradt a kötelező felmondása, végigzongorázva Christy életének kulcseseményeit. A leginkább zavaró a felületesség – sem az identitása elrejtésének lelki mélységeibe, sem a bokszolói életútjába, sem az életének fontos szereplőivel való kapcsolatába nem kapunk mély betekintést.

Egy műfajilag a one man show kategóriájába eső filmnél mégis a színészi játék átélhetőségén áll vagy bukik a történet. Sydney Sweeney színészi kvalitásai évek óta vita tárgyát képezik, elvégre egy olyan színésznőről beszélünk, aki a külsőségek miatt lett keresett Hollywoodban. Azt mégsem lehet egyöntetűen kijelenteni, hogy Sweeney nem értene a mesterségéhez, az viszont látszik, hogy a képességei behatároltak bizonyos típusú szerepekre. Az Imádlak utálniból kiderült, hogy a komédia nem fekszik neki, a labilis, útkereső fiatal nő szerepe ezzel szemben az ő asztala, és ezt a Christyben tudta is kamatoztatni.

Nem Sweeneyé az év alakítása, de egyértelműen átjön, hogy eddigi legnagyobb kihívást jelentő szerepére nagyon sokat készült, alakítása elmélyült volt és apólékos, és visszaadta a megjeleníteni kívánt érzelemvilágot. Azt azonban nem látom magam előtt, hogy úgy beindul neki a szekér, mint a korosztályából például Florence Pugh-nak vagy Anya Taylor-Joynak. Ami leginkább elviszi a filmet a hátán, az Christy Martin karaktere, és életének egyes sokkoló, máskor inspiráló fordulatai. A nézői érdektelenség kritikai szempontból nem indokolt. Minden középszerűség ellenére is érdekes film, és Christy egyértelműen megérdemelt egy életrajzi mozit. Annyi bizonyosan kijelenthető, hogy a díjátadó szezon nem erről a műről fog szólni.