Az embervadászattal foglalkozó filmek felszültségkeltő eleme az, amikor mi magunk vagyunk a préda. Ez az, ami képes visszarántani a nézőt az alapvető, nyers túlélési ösztönök világába. Gondoljunk csak a klasszikus Ragadozó fojtogató dzsungelére, ami vegyíti a sci-fi és az akció elemeit, vagy az eredeti The Most Dangerous Game koncepciójára, ami az egész zsánert elindította. Ezek a filmek zsigeri feszültséget keltenek és kendőzetlenül megmutatják, milyen érzés hirtelen lecsúszni a tápláléklánc abszolút csúcsáról, és kiszolgáltatott célponttá válni. A Csúcsragadozó is egy vérbeli túlélőthriller akar lenni, kiterítve az asztalra a jól bejáratott, vadonban rekedt, traumatizált nő és az őrült embervadász kártyákat.

A film története annyira tankönyvbe illő, hogy nem nehéz róla spoilermentesen beszélni. Főszereplőnk, a profi extrém sziklamászó Sasha (Charlize Theron), épp egy rendkívül súlyos személyes tragédiát és veszteséget próbál feldolgozni. A civilizáció zajából elvonulva a világ végére, a perzselő, kíméletlen ugyanakkor vadregényes ausztrál tájakon igyekszik lelki békét találni. Itt találkozik Bennel (Taron Egerton), a túrázóval, és a dolgok brutális fordulatot vesznek. A túlélés immár nem a természet, hanem egy pszichopata ellen zajlik. A sztori mindössze ennyi: kőkemény menekülés a bozótosban.

Lassú víz hangulatot mos

Szerencsére a cselekmény nem valós eseményeken alapul, de a filmen dolgozó stáb munkássága már teljesen egybeforrt a „kis ember küzd a gigantikus természettel” témájával. A filmet az az izlandi Baltasar Kormákur rendezte, akinek nevéhez számos hasonló mű fűződik. Az ő dirigálása alatt készült az Adrift, valamint a fagyos hangulatú Everest is. Ha valaki, ő igazán tudja, hogyan ábrázolja az elemek dühét és a fizikai kitettséget, bár a Csúcsragadozóban néha túlságosan is a saját, már jól bevált módszereire támaszkodik.

Ha a film tempóját és dramaturgiai felépítését nézzük, akkor pár problémával azért szembesülünk. Bár az első jelenet izgalma egy nagyon érdekes filmet és feszült történetet ígér, a folytatás korántsem túl kielégítő. Konkrétan annyira lassú és érdektelen az, amit a felvezető szakasz után látunk, hogy majd egy órán keresztül semmi olyan nem esik meg a képernyőn, amire igazán felkapnánk a fejünket. A történet vánszorog előre, és csak a végső harminc-negyven percben igyekszik magát kétségbeesetten felpörgetni, de ez inkább kevesebb, mint több sikerrel jön össze neki.

A cselekmény feszültségét alapvetően egy folyamatos menekülésnek kellene megadnia. A film ráadásul végig olyan érzést kelt a nézőben, hogy valami hatalmas nagy csavar lesz a végén. A néző csak vár és vár, hogy na, mikor lesz a nagy csattanó, ami mindent a feje tetejére állít. De plot twist bácsi csak nem gyütt. Helyette egy abszolút lineáris, kiszámítható befejezést kapunk, ami utólag még frusztrálóbbá teszi az azt megelőző, sejtelmeskedő lassúságot.

A vadonban pattogtatott popcorn biztonsága

A film abszolút nem mondható különlegesnek, de mentségére legyen mondva, szerencsére nem is akar az lenni. Ez egy egyszerű pop-corn mozi. Nincsenek mély, elgondolkodtató üzenetei az emberi kiszolgáltatottságról, sem torokszorító pillanatai. Bepörgetjük, vizuálisan leköt, de a stáblista legördülése után már megy is a felejtés süllyesztőjébe.

A karakterek megírásánál a „faék egyszerű” a legtalálóbb kifejezés, itt mindenki filmes standardok tömkelegéből épül fel. Az extrém hegymászó a tragédia után próbál túllépni saját fájdalmán, de ez nem egyszerű feladat; megnyugvást csak korábbi életmódja adhat, amit épp ezért nem is adott fel. Ez az alapvetés kimeríti Sasha teljes személyiségét. Az antagonista figurája még ennél is több kívánni valót hagy maga után. Egerton karaktere túl szokványos: kezdetben kedves és segítőkész, majd kiderül róla, hogy ő az üldöző, egy kis anyakomplexussal megáldva. E tipikus, ezerszer látott thriller sablon semmi újat nem hoz a műfajba. Zavaróbb tényező, hogy a motivációja nagyon kusza, szinte értelmezhetetlen és teljesen összeegyeztethetetlen a történésekkel. Az állati ösztönök uralta, kíméletlen ragadozó sokkal inkább tűnik egy rosszul nevelt, hiperaktív kisgyereknek, mintsem egy hátborzongató, veszedelmes gyilkosnak.

Két főszereplőnk, Theron és Egerton ugyan hozzák a kötelezőt, de a forgatókönyv kevés teret ad a csillogásra. Profi rutin, kevés mélység. Theron jelenléte az alkotásban kifogástalan, ahogy azt az akciófilmjeiben már megszokhattuk tőle, Egerton pedig próbálkozik megteremteni a megírhatatlan pszichopata személyiségét. A legnagyobb probléma azonban a köztük lévő interakciókkal van. A két színész, a vadász és a préda kapcsolata teljesen megfoghatatlan. A dialógusok sokszor üresek, emiatt a menekülés sosem válik igazán feszültté vagy személyessé.

Csúcsragadozó helyett csúcs-látvány

Ami viszont egyértelműen erőssége a filmnek, az a fényképezés. A film látványvilága egészen egyszerűen gyönyörű. Az operatőrök maximálisan kihasználták a helyszínek adottságait: a kamerakezelés lehengerlő, a nagytotálok remekül megmutatják a vadregényes norvég és ausztrál tájak lélegzetelállító szépségét, minden kíméletlenségükkel együtt. A meredek sziklafalak, a végtelen horizont, és a kietlen vidék rendkívül erősen megtámogatják a magány érzését. Egy-egy beállítás simán megállná a helyét egy természetfotós magazin címlapján is.

Nem csoda, hogy ezek a szép nagytotálok remekül vannak beállítva. Baltasar Kormákur rendező nagyon otthon van az ilyen vizualizációban. Az izlandi rendezőnek származását tekintve volt bőven miből ihletet merítenie. Hazájának tájai az egyik, ha nem legszebb részei Földünknek. Kormákur ezért rendkívül jó vizuális szemlélettel tekint műveiben a természetre, és annak minden kis részletét a hangulat megteremtésére fordítja.

Összegzés

A Csúcsragadozó a faék egyszerű karakterek, a megfoghatatlan interakcióik, valamint a fájdalmasan lassú és a figyelmet csak nagyon gyengén fenntartó történet miatt, a futószalagon gyártott filmek tankönyvi iskolapéldája. A pazar képi világ és a két főszereplő neve ugyan bevonzza a nézőt, de maga az élmény hamar prédává válik. A másfél órás játékidő ebből pont elég, abszolút nem volt szükségem többet látni belőle! Egy unalmas vasárnap délutánra, háttérzajnak, vagy a gyönyörű tájak megcsodálására elmegy, de aki egy izzadós, csavaros embervadászatra vágyik, az rossz erdőben jár.