Nagyon sokáig a képregény adaptációk világa lekorlátozódott a különböző Marvel és DC alkotásokra, a műfaj egyéb képviselői pedig nemigen tudtak labdába rúgni mellettük. Ám egy idő után a két nagyágyú fénye megkopott és mélyrepülésbe kezdtek a mozik vásznain, illetve a tévék képernyőin. Ekkor lépett színre a Prime Video, amely ledöntötte a korlátokat, és merőben új irányba terelte a képregény adaptációk világát. Nemcsak friss életet lehelt a műfajba, hanem a Marvel és a DC egyeduralmát is megtörte. A streaming óriás a The Boys-szal az élőszereplős alkotások terén aratott sikert, míg animációs fronton Robert Kirkman Invincible című sorozatával szerzett hírnevet. A széria nemrég fejezte be negyedik évadát. Vajon képes volt-e megtartani a korábbi szezonok szórakoztató, illetve zseniális színvonalát, illetve javítani azok hibáit?

A negyedik évad a Conquesttel folytatott harc után veszi fel a fonalat, amiben ugye Mark, Oliver, illetve Eve majdnem belehaltak. Főszereplőink a brutális küzdelemből próbálnak felépülni, csakhogy ez nem olyan egyszerű, és nem csak a lelki sérüléseik miatt, hanem mert olyan korábbi ellenfelek bukkannak fel az évad első felében, mint a flaxanok, valamint a szekvidek. Ráadásul a Viltrumi Birodalom árnyéka is rávetül a Földre, hiszen Conquest csak egyike volt a Birodalom viltrumi zsarnokainak. Az évad második fele pedig pont ezzel a fenyegetéssel foglalkozik, amit összekapcsoltak a Bolygók Koalíciójának a szálával. Így az évad közepétől elkezdődik egy totális háború a két fél között, előbbiek a galaxis feletti uralmukat akarják megtartani, míg utóbbiak fel szeretnék szabadítani az univerzum népeit a zsarnoki uralom alól.

A Thaedeus, Nolan, Allen, Tech Jack, Battle Beast, és Space Racers hatoshoz ennek következtében csatlakozik Mark és Oliver, hogy egyszer és mindenkorra megtörjék a viltrumiak hatalmát és biztonságban tudhassák az otthonukat és szeretteiket. Ám, ahogy az  ilyenkor lenni szokott semmi sem úgy alakul, ahogy azt eltervezi az ember. A mostani évadnak kifejezetten jól állt, hogy fókuszáltabb történetvezetést kapott a tavalyinál a totális űr háború képében. A harmadik évad a rengeteg mellékszállal fókusz vesztetté vált a végére, míg az idei a szezon gyakorlatilag egy óriási csata volt,  aminek köszönhetően egy sokkal egységesebb és tömörebb narratívát kaptunk. A viltrumiak végre megkapták azt a játékidőt, ami már régóta járt nekik, sok mindent megtudtunk róluk és múltjukról, illetve a lehetséges jövőjükről is. Ez oly annyira jól sikerült, hogy a végére még egy kicsit meg is sajnáltam őket ( de csak egy kicsit).

Karakterek szempontjából Mark mellett Nolan és az új főgonoszunk, Thragg emelkedett ki. Címszereplőnk ismételten egy rakat traumán esett át, nem kevés PTSD-t szerezve ez által magának. Ezek ellenére Mark lelki válsága működött, Eve-vel való párkapcsolata pedig kellően feldobta és rétegelte annyira, hogy ne váljon egysíkúvá a karaktere, szemben az előző etaphoz képest. Ráadásul végre eljutottunk oda, hogyha kell, akkor bizony a rossz fiúk életét is kioltja lelkiismeret furdalás nélkül. Nolan pedig rálépett a megváltás útjára, már ha ez egyáltalán lehetséges a számára, hiszen nem kevés bűn és trauma kötődik a személyiségéhez.

Az mindenesetre érdekes vetülete a történéseknek, hogy betekintést nyerhetünk egy lelkileg sérült, csöppet pszichopata személy gondolkodásába, hogy miképpen próbálja jóvá tenni vagy éppen megmagyarázni korábbi tetteit. És akkor ott van Thragg, az újonnan felbukkant főgonoszunk, aki már a puszta jelenlétével képes magára vonni a néző figyelmét. Ő teljesen más szinten van, mint bárki más, aki korábban feltűnt a színen, példának okáért a szavainak is akkora súlya van, mint a tetteinek. Azon el lehetne vitatkozni, hogy milyen is a jó főgonosz, kell-e neki érthető indok, mitől is az, mint most már Thragg esetében, vagy elég, ha csak egy félelmetes őrült, mint Conquestt , akire nem lehet nem figyelni. Bár lehet, hogy a drámája hiába nem volt alaposan kifejtve, mégis az évadzáróra valahol meg lehetett érteni a motivációját a népével kapcsolatban.

Idén is látványos és ötletes harcjeleneteket láthattunk, amelyek brutalitásban sem fukarkodtak, a sorozat pedig továbbra sem riad vissza a véres, gore-ba hajló csonkolásoktól sem. Conquest ismételten az évad egyik legjobb összecsapását hozta, ahogy Thraggek is bőven eléggé odatették magukat zúzásban (Raining Bloodra aprítani ellent pedig zseniális ötlet volt). Viszont az továbbra is bosszantó, hogy a sorozatban szinte senki nem képes meghalni. Amikor már azt hisszük, hogy egy drámai halál bekövetkezett, az adott karakter valamilyen csodás esemény révén mégis életben marad. Hőseink a biztos halálból menekülnek meg és még a beleik elvesztése sem okoz problémát a számukra.

Az Invincible továbbra is hű maradt azokhoz az alapokhoz, amelyek miatt annak idején megszerettük: rengeteg akció, vér és pusztítás, miközben a fő fókusz a karaktereken és a humoron van. Négy évad után is képes remek egyensúlyt teremteni ezek között, anélkül, hogy egyik a másik rovására menne. Az idei évad messze felülmúlta az előző felvonásokat és valahol az első évad szintjét hozta történésekben, harcokban és főgonoszban, miközben mélyebben ismerhettünk meg pár karaktert, hovatovább újabb információkat tudhattunk meg erről a szerteágazó univerzumról. A félbehagyott szálak pedig izgalmas évadokat vetítenek előre a számunkra, csak győzzük ki várni őket.