Van egy pont egy író pályáján, ahol a következő könyv már nem csak „következő könyv”, hanem egyfajta túlélési kísérlet. V.E. Schwab esetében a Viszály pontosan ez a pont volt – csak nem abba az irányba fordult, amerre az ilyen helyzetek általában szoktak. Nem lett a könyvéből egy kétségbeesett bizonyítási vágy, vagy egy öncélú intellektuális erőfitogtatás. Inkább egy tudatos hátralépés: „mi van akkor, ha egyszer tényleg azt írom meg, amit én olvasnék”. A személyes jelleg nagyon meghatározó a könyvben – az író még a két főszereplő nevét is magától kölcsönözte: Victor a Victoriából, Eli az Elizabeth-ből. 

V.E. Schwab mára már több, mint tíz regény szerzője, és folyamatosan valami újon dolgozik. Többször volt már a New York Times bestsellerlistáin az első, könyvei szinte mindig valamilyen sikerlista tetején állnak. Legfrissebb magyar megjelenésű könyve az Éjféli földbe temesd csontjainkat című fantasy.

Halálközeli élmények, nagyon is élő következményekkel 

A Viszály kiindulópontja nagyon egyszerű: két egyetemi barát, a már említett Victor Vale és Eli Ever, az orvosi egyetemen a beadandójukon dolgoznak. A hangulatos akadémiai idill viszont gyorsan átfordul először iskolai rivalizálásba, majd valami sokkal mélyebbé. Eli kutatása a RendKívüliek köré épül – ők olyan emberek, akik szuper képességekkel rendelkeznek. A bonyodalom ott kezdődik, hogy a főszereplők rájönnek arra, hogyan birtokolhatnak ők is ilyen erőket. Az ára ennek viszont elég magas, egy extrém halálközeli élmény. Aztán, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a tudományos kíváncsiság átcsúszik valamibe, amit már nehezebb nevén nevezni. Megszállottságba. Kontrollmániába. Istent játszó emberekbe. 

Jó vs. Rossz? 

A regény egyik legnagyobb erőssége az, hogy nem rág az olvasók szájába semmit – Victor nem akar jó lenni, mégis ott találjuk magunkat, hogy drukkolunk neki. Eli motivációi a végletekig szélsőségesek, de tökéletesen érthetőek. Nem próbálja meg eladni magát a kötet egy klasszikus hősmeseként, ahol a jó diadalmaskodik a rossz felett és az elnyeri méltó büntetését. 

A kettejük dinamikája marad végig a fókuszban, ami tulajdonképpen nem fejlődik, hanem torzul. A cselekmény keretet ad ahhoz, hogy végigkövessük a karakterek reakcióit és személyiségváltozását – egyértelműen egy karakter fókuszált könyv a Viszály. A két főszereplő maga mellé továbbá egy rendkívüli (vagy RendKívüli) csapatot alkot, Victor oldalán ott van Mitch, a klasszikus „nem ide való” figura, aki minden különlegesség nélkül is stabilabb morális pont, mint bárki más a történetben, és Sydney, aki a trauma és a bizalomvesztés nagyon is emberi ívét hozza bele ebbe az egész, alapvetően embertelen közegbe. Eli mellett Serena áll, akinek az az ereje hogy manipulálni tudja a körülötte lévők érzéseit. A puszta szavai befolyásolnak egy helyzetet – természetesen ez is egy kétélű fegyver, hiszen akkor mi lehet számára a valóság? 

Schwab az alapvető hőskérdés mellett még olyan kérdéseket is belesző a történetbe, mint a vallás, a lojalitás, a hatalomvágy. A szereplők így nem csak egymással vetekednek, de a saját belső harcaikat is kénytelenek folyamatosan vívni.

A káosz koncepciója 

A természetfeletti rendszer – ha lehet ezzel a szóval élni ebben a kontextusban – természetes. A szuper erők megszerzése logikusan van elmagyarázva, valamint maguk az erők is kapcsolódnak ahhoz a helyzethez, ahogy a szereplő a halálközeli élményét átélte. Ezek nem csupán csak „menő képességek” a semmiből, hanem traumák lenyomatai – ahhoz, hogy újra egészek legyenek a RendKívüliek, valaminek el kellett törnie bennük. Tehát a világuk azért működik ilyen jól, mert ilyen egyszerű. 

A szerkezetbe viszont kerül egy kis bonyodalom. Két szálon mozgunk végig, két különböző évtizedben. Valamikor pont akkor van egy időbeli ugrás, amikor a feszültség már a tetőfokán van, de számomra ez csak letehetetlenné tette a kötetet, nem zavart meg az olvasásban. 

Aki olvasott már V.E. Schwab könyveket, az tudja hogy gyakran rétegezi a történeteit klasszikus tematikákkal, akár konkrét párhuzamot is húz egy-egy klasszikussal. A Viszályban sincs ez máshogy, nagyon egyszerűen lehetne nevezni egy Frankenstein-adaptációnak, az embereken való kísérletezés, őrült és mániákus tudósok, az empátia kérdésének jelenléte, és hát a legegyértelműbb, a főszereplőt Victornak hívják. Ez utóbbi miatt még akár tenyérbemászó is lehetne a hasonlóság, de mégsem az. Nincs túldramatizálva semmi, Schwab csak hagyja, hogy a káosz a világ legtermészetesebb módján végigsöpörjön a világon. 

Nem teszünk pontot a végére 

A Viszálynak van folytatása, Visszavágó címmel, ami évekkel később jelent meg. Lehet az első részt, mint egykötetes könyv értelmezni, van lezárása neki, de muszáj megjegyezni, hogy a szokásos Schwab-könyv vége van – nyitott, lehetőség a folytatásra, illetve mindenképpen adott a lehetőség a túlgondolásra. Szerintem illő vége lett a Viszálynak, bár megértem azokat is, akik kritikával illetik. Nem egy egyszerűen kitalálható finálét kapott, de talán pont ezért cseng még az olvasó fejében jóval a kiolvasás után is a történet. Október hatodikán pedig érkezik az amerikai piacra a harmadik könyv, ami lezárja majd a trilógiát „Victorious” címmel. Reméljük mi is minél hamarabb megkapjuk a diadalmas lezárását Az elvetemültek trilógiának. 

Schwab sokszor él azzal a leírással, hogy a Viszály egy illusztráció nélküli képregény. Kezdetben emiatt azt gondolta, hogy ezért nem lesz közönsége a könyvnek, hiszen a legfontosabb dolog hiányzik belőle – az illusztrációk –, de végülis ez lett neki az erőssége. Emiatt a képregény kedvelőknek is mindenképpen ajánlom a fantasy és sci-fi rajongók mellett. Azoknak, akik szeretik R.F. Kuang, Leigh Bardugo, vagy Maggie Stiefvater könyveit, pedig egyenesen kötelező olvasmány.