Véget ért a Sárkányok háza harmadik évadja, amit már sokan vártak, már csak azért is, mert két évvel ezelőtti második felvonás sokak számára lett komoly csalódás. A széria a Targaryen-ház legpusztítóbb polgárháborúját állítja a történetének a középpontjába, amely után az uralkodó dinasztia erős hanyatlásnak indul. A sorozat alapanyaga a Tűz és Vér című könyv, amelyet egy mester írt meg, kvázi a Targaryen-ház történetét vetette papírra többségében megbízható forrásokra támaszkodva, viszont bizonyos esetekben csak kétes információkkal rendelkezett. Ez utóbbi kétes információkat használják ki a készítők több-kevesebb sikerrel, mikor bizonyos momentumait a történéseknek átírják. Az első két rész a hírek szerint még a korábbi szezonra volt tervezve, így több fontosabb esemény onnan az idei szezonra tevődött át (ami érződik is). Így kíváncsi voltam, hogy a tényleges évad kezdés, ami a harmadik résszel jött ki, milyen irányt mutat majd a mostani felvonáshoz. Mondjuk úgy, hogy Martin nem igazán túlzott mikor azt nyilatkozta: ez már nem az ő története. 

A Sárkányok háza harmadik évadja ott folytatja a polgárháborút, ahol az előző etap félbehagyta azt: a seregek felálltak és egymásra lettek engedve a sárkányokkal egyetembe. Rhaenyra és Aegon immár nem egyszerűen a Vastrónért versengenek, hanem egyre több embert és egyre több sárkányt rántanak magukkal egy olyan háborúba, amelyből lassan senki sem került ki győztesen. A Feketék és a Zöldek oldalán egyaránt szétesnek a korábbi szövetségek, új játékosok emelkednek fel, miközben Aegon visszatérése, Aemond Harrenhalban megtett útja és a sárkánymagvak megjelenése új irányba terelik a sztorit. A harmadik szezon végére pedig már tényleg nincs visszaút: Rhaenyra egyre kevésbé hasonlít arra az uralkodóra, akinek korábban láttuk, Aegon és Aemond kapcsolata új alapokra kerül, Tumbleton pedig bebizonyítja, hogy a háborúban nemcsak a seregek, hanem a sárkányok és a saját embereid is ellened fordulhatnak.

Bár a könyv sajátossága, ahogy már fentebb is írtam, hogy történelmi krónikaként, több – gyakran egymásnak is ellentmondó – forrás alapján meséli el az eseményeket, így a sorozat alkotóinak eleve volt mozgásterük, az utóbbi két szezon több olyan változtatást is bevezetett, amely már nem csupán a történet részleteit, hanem annak későbbi következményeit is jelentősen befolyásolja. Maga George R. R. Martin is nyilvánosan aggodalmát fejezte ki, szerinte egyes döntések dominószerűen alakítják át a későbbi cselekményt. Ez pedig bőven bebizonyosodik a harmadik évadra. Ahogy korábbi etap úgy a mostani is végtelenül döcögősen építkezik, és sok helyen a logikának és az ésszerűségnek teljesen ellentmondó dolgok történnek, és immár nyilvánvaló, hogy ebben a történetben nem volt négy évadra elegendő történés.

Bármennyire is nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a Sárkányok háza harmadik szezonja mennyire döcögősen építkezett, a fináléban végre megérkeztünk oda, ahová Rhaenyra (Emma D’Arcy) karakterének már jó ideje el kellett volna jutnia. A korábbi két évad folyamatos szenteskedése, önigazolása és „én csak a békét akarom” hozzáállása után végre megjelent az a Rhaenyra, aki hajlandó ténylegesen hatalmat gyakorolni. És igen, ez már egy egészen más karakter. Ráadásul a sorozat nagyon szépen elkezdte leépíteni őt. Nem feltétlenül azért, mert egyik pillanatról a másikra gonosszá vált, hanem mert végre látjuk, hogy milyen könnyű egy olyan embert hatalommániás zsarnokká alakítani, aki hosszú időn keresztül saját magát győzködte arról, hogy ő erkölcsileg különb mindenkinél.

Ormund Hihgtower (James Norton) is felbukkant, akinek sokkal rétegeltebb karaktert sikerült adni a műsornak a könyvhöz képest, és a Daeronnal (Benjamin Evan Ainsworth) való viszonya is minimum érdekes. Cole (Fabien Frankel) szenvedése is eléggé átérezhetőre sikeredett, de aki kimondottan remekelt idén az Aegon (Tom Glynn-Carney) volt. A sorozat legjobb karakterévé nőtte ki magát a megégett király, akihez nem egy emlékezetes jelenet kapcsolódik, hovatovább az évad legjobb beszéde is hozzá köthető. És végre Aemond (Ewan Mitchell) is kilépett az aktuális Joffrey vagy Ramsay szerepből (hamár teljesen lemásolták a Daemonos második szezonos történetet vele). Baela végre nem egy szobanövény szintjén mozog, a sorozat eddig meglehetősen mostohán bánt vele, pedig a karakterében bőven lenne lehetőség. Most végre megkapta a maga jeleneteit. Corlys (Steve Toussaint) pedig továbbra is az egyik legjobb szereplője a történéseknek.

Alicent száznyolcvan fokos pálfordulása is tovább folytatódott, ami nemcsak a könyves karakterének mond ellent, hanem az előző másfél évadban megismert személyiségének is. A családja ellen forduló anyakirálynő minden fiáról lemondott, szegény Daeronról meg el is feledkezett, mert neki túl sok lett a háború, ezért már csak a lányát és annak gyermekét próbálja megmenteni. Abba meg már bele se megyek, hogy számomra továbbra is hiteltelen az Alicentet játszó Olivia Cooke, mint Aemondék anyja. Szegény Daemont (Matt Smith) továbbra is hol zseninek, hol pedig teljesen inkompetensnek állítják be a sorozat, ami már kezd zavaróvá válni. Annyira valaki nem lehet szélsőséges. Sákánymagvak pedig teljesen súlytalanok voltak, ahogy Helaena (Phia Saban) is. Többiek pedig hozták a kötelezőt, semmilyen kiemelkedő alakítás nem köthető hozzájuk.

A látvány továbbra is pazar, ahogy a sárkányok is, és a tengeri ütközet is kiválóra sikeredett, kár, hogy ez már tényleg nem az a sztori, amit annak idején George R. R. Martin kitalált, hanem a készítők fantázia adaptációja. Viszont a szárazföldi ütközetek egy jelentős része logikátlan és egyedül a Tél Farkasai és a látványos, véres összecsapások feledteti velünk ezeket. Szerencsére a zenére nem lehet panasz, azon a téren továbbra is remekel a sorozat.

A Sárkányok háza harmadik évada egyértelműen jobbra sikeredett mit az előző felvonás és végre ott vagyunk ahol a könyvben is kell, hogy legyünk. Azonban az idevezető út annyira unalmas és eltérő volt a Martin által leírtaktól, hogy sok esetben furcsán jöttek ki a lépések, amelyek miatt egyes karakterek és történeti fordulatok sutának tűnhetnek a nézők számára. És hiába vannak néha sárkányok, ha azok érdemben nem képesek kihúzni a történéseket a Mariana-árok szintű mélységből ahová süllyedt néha a sorozat. A negyedik, egyben utolsó szezonnak ezért már nincs sok választása. Nem lehet tovább toporogni. Nem lehet még egy évadnyi előkészítést prezentálni. A történetnek most már mennie kell előre. És ha a készítők tényleg meg akarják mutatni, miért lett a Targaryen-ház történetének egyik legvéresebb fejezete a Sárkányok tánca, akkor végre itt lesz az idő, hogy tényleg táncolni kezdjenek.