2011-as megjelenése utána a Ready Player One hatalmas siker lett mind a könyves, mind a filmes világban. Ernest Cline ezt talán annak is köszönheti, hogy egy nem túl távoli, már ma is valóságosnak érezhető világba helyezte a történetet, illetve hogy egy olyan ikonikus korhoz nyúlt hozzá, ami a mai videójátékok alapját is adta. A történetet most nem mesélem el, aki viszont nem ismerné, annak egy korábbi cikkünket tudom ajánlani, ami egy kis gyorstalpaló Cline világához. Ugyanis ebben az évben, egész pontosan június 8-án végre megérkezett hazánkba is a várva várt folytatás, a Ready Player Two. Ezúton is szeretném megköszönni az Agave Könyvek kiadónak, hogy recenzív példány formájában, az elsők között vehettem kézbe a könyvet, és merülhettem el Parzival legújabb kalandjaiban az OASIS világán belül.

Ernest Cline 1972-ben született, így a könyv alaptörténetéül szolgáló 1980-as évek második fele igazából az ő kamaszkorának évei voltak. Ettől függetlenül érezhetően hatalmas kutatómunka áll a regénye mögött, mivel ennyire pontosan nehéz lenne emlékezni a könyvekre, filmekre, zenékre és videójátékokra egyaránt – ha csak nem szupermemóriája van. A Ready Player One és Two között jelent meg egy másik, ettől a világtól független könyve Armada címmel. Ez a kötete azonban nem aratott akkora sikert, mint első regénye, pedig ebben is ugyanarra, a ’80-as évek popkultúrájára építette a világot.

Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk

Magyarul frissen megjelent könyvéhez visszatérve már az elején leszögezhetjük, hogy az igazi történések az első rész után 3 évvel játszódnak. Igaz, egy rövidebb bevezetéssel azért megtudjuk, mi történt a Tökös Ötössel ebben az időben. Láthatjuk, hogy átvették a vállalat irányítását, elrendezik az új életüket; megvannak a céljaik és a terveik, amiket véghez is akarnak vinni az ölükbe hullott hatalom és vagyon segítségével. Egészen addig sikerül harmóniában lenniük egymással, amíg Wade meg nem találja az ONI (OASIS Neurális Interfész) fejpántot.

Halliday a piacra dobását az új vezetőre – vagy jelen esetben vezetőkre – bízta, mivel ez egy olyan szerkezet, ami alapjaiban változtatja meg az emberek és a társadalom életét azzal, hogy a tudatukat is áthelyezi az OASIS-ba. A szavazás során nem volt teljes egyetértés, Samantha elvetette volna ezt a technikát. Viszont a többség akarta szerint piacra dobták, aminek a következménye az lett, hogy megjelent egy új kincsvadászat. Ennek az első rejtvényét 3 évig nem sikerült megfejteni, mígnem egy emailt követően előkerül az első szilánk – most a Szirén Lélkének Hét Szilánkját kell megkeresni, nem a húsvéti tojásokat. Ezzel pedig a tét is emelkedik, a kaland pedig kezdetét veszi.

Mikor először olvastam az ONI-ról, az fogalmazódott meg bennem, hogy de jó lenne, ha ez a technika már elérhető lenne. Igaz, még közel sem áll olyan szinten a virtuális élet, mint 2048-ban, de ez akár már most is egy használható, bevethető eszköz lenne. Aztán jöttek Samantha érvei, és azért elgondolkodtam, hogy lehet igaza van. Nem erre lenne szüksége a világnak, hanem több olyanra, akik a valóságot szeretnék megmenteni, az emberiség jövőjét biztosítani. Végül pedig az igazi, nagybetűs Szupergonosz színre lépett, akkor tettem le róla végképp. De nem csak erről, hanem bármiről, amivel átvehetik felettünk az irányítást. Viszont tagadhatatlanul van előnye is, mégpedig hogy a virtuális világban teljes életet élhet ezáltal az is, akinek bárminemű testi fogyatékossága van, mint mondjuk egy balesetben elvesztett látás.

Tényleg gonosz az a Gonosz?

Alapvetően egy gonosz személyiségről beszélhetünk, mivel több mind fél milliárd ember életével játszik, köztük az OASIS vezetőivel, alkalmazottjaival is. Viszont a történet alakulása során, a meséjét követően valahogy nem lehet tényleg gonosznak tekinteni. Bár belekényszeríti Wade-éket a kincsvadászatba, mégis az első sokk után már egyre kevésbé lehet rá haragudni. Tény és való, ez egy olyan küldetés lesz, aminek magasabb a tétje. Már nincsenek rá éveik – sőt, egész konkrétan csak pár óra áll a rendelkezésükre, hogy megtalálják a szilánkokat.

Tehát a történések az elnyújtott, körülbelül 150 oldalnyi felvezető után hirtelen kapcsolnak a legmagasabb pörgésre, és azt a kevés időt további közel 300 oldalon mesélik el. Viszont egyáltalán nem érezhetjük túlzsúfoltnak, hiába a dupla akkora terjedelem. Rengeteg a leíró rész, ami segít elképzelni a világot azoknak is, akik nem ismerik az adott videójátékot. Közben pedig még jobban megismerhetjük az ’80-as éveket, bár most a videójátékok helyett nagyobb hangsúlyt kapnak a filmek és a zenék, James Halliday helyett pedig Kira Morrow – vagy lánykori nevén Kira Underwood –, vagyis a Szirén életét látjuk.

Egy kis társadalomkritika

Több olyan pontot is érint a könyv, ami igazából nem a történet része, sőt, semmilyen formában nem befolyásolja az eseményeket, inkább csak az első körülbelül 150 oldal meséjében van benne. Viszont a jelen eseményei mellé állítva érdekes párhuzamot lehet látni. Az egyik, és legtöbbször emlegetett dolog, az a virtuális és a vele szemben álló valóságos életünk. A kulcs kérdés, hogy mennyire teszi tönkre az emberi kapcsolatokat, vagy éppen nyit meg új lehetőségeket. Ehhez nem kell a jövőbe utaznunk, már most is láthatjuk a hatásait.

Wade a virtuális pszichológusa tanácsára hanyagolja a közösségi média felületeit, sőt, több helyen el is mondja, mennyire káros a hatásuk. Ezt már a mai világban is észlelhetjük. Sajnos elég gyakran hallani, hogy az ott zajló kihívások, vagy éppen a kamaszok egymást terrorizáló viselkedése miatt hányan halnak meg. Hiába vannak előnyei – például a kapcsolattartás lehetősége azokkal a szeretteinkkel, akik munka vagy család miatt elköltöztek a világ másik felére –, mégis beárnyékolja a sok negatív vonzata.

A másik társadalmat érintő nagyobb probléma az elfogadás. Mindenféle politikától mentesen, aktuálisan is láthatjuk, mennyire megosztott a társadalom, ha azokról van szó, akik mások, mint az átlag. Ez érinti a bőrszínt, a származást, a vallást és a szexualitást is. Az ONI-fejpántnak köszönhetően ez a probléma már csak a múlt nagy gondja. Mivel mindenki belebújhat a másik bőrébe, bármit megélhetnek, amit a többi emberek feltöltenek az adatbázisba, sokkal jobban átérzik a másik problémáját is a megkülönböztetés miatt. Ebből a szempontból igenis egy nagyon jó dolog tud lenni a virtuális élet, illetve a tudatunkat kihelyező szerkezetek létezése.

Az MI-k kora

A főgonosz megjelenésével még egy kérdés, vagy akár problémának is tekinthető fejlődés kerül előtérbe, mégpedig a mesterséges intelligencia (MI). Rengeteg film foglalkozik vele, mi lenne, ha a szó szerint vett mesterséges intelligencia valóban létezne. A legtöbbnek az a végkifejlete, hogy öntudatra ébrednek, felsőbbrendűnek érzik magukat, és ezért el akarnak pusztítani minket, vagy legalábbis rabszolgasorba hajtanák az emberi fajt. Mivel Wade-ék is ezekből a filmekből tanultak, így nekik is az az első gondolatuk, hogy ezt meg kell akadályozni. Viszont az MI már ebben is előttük jár – ami nekünk, embereknek soha nem jutott eszünkbe a mozik vásznán. Pont ezért jó volt olyat olvasni, ahol nem a sablon forgatókönyv volt, és nem akarta az MI kiirtani a fajunkat.

Összességében véve sok újat nem adott a könyv, csak egy újabb izgalmas kalandot, felpörgetett kincsvadászatot láthattunk a sorok között. Aki nem számít eget rengető újdonságra, vagy egy teljesen új vonalra, az nem fog csalódni benne, az előző színvonalát bőven hozza. Bár sok olyan eleme volt az ONI által rögzített élményeknek, amit akár jobban is ki lehetett volna aknázni. Viszont az élményből ez nem von le semmit. A legvége lehet kicsit túlidealizált lett, de néha kell az ilyesfajta happy end is. Arról nem is beszélve, hogy ez mennyi új lehetőséget adhat akár egy későbbi folytatásra is.

Egyetlen kierőszakolt dolgot éreztem az egész történetben, ez pedig a szerelmi szál volt. Meg lehetett volna oldani a konfliktus és az újra egymásra találás nélkül is, mert így egy kicsit sablonos és felesleges lett a romantika. Amit viszont nem szabad elfelejteni az olvasás előtt, hogy ez a könyvforma folytatása – ami sokban eltér a filmtől –, így aki csak látta, vagy már csak a film él benne frissen, annak érdemes elővenni az első részt is, hogy tényleg teljes legyen az élmény.