Netflix, Sorozat

A kígyó útja – Cobra Kai sorozatajánló

Több olyan film is van, amelyek fölött bár látszólag eljárt az idő mégis kortalan élményt nyújt a megtekintésük. Ilyen például az 1984-es A karatekölyök is. A filmnek számos emlékezetes pillanata van és több olyan eleme is, amely azóta a popkultúra részét kepezi, mint például a daru mozdulat vagy a filmben látott elég sajátos edzés módszer. Sőt, a Karatekölyök egyike azoknak a filmeknek, amit valamilyen szinten azok is ismernek, akik soha nem látták magát a filmet. Már ha egyáltalán van ilyen személy.

A film története röviden arról szól, hogy adott az alacsony sorból származó Daniel Larusso (Ralph Macchio), aki az anyjával egy új helyre költözik. Itt egy lány, nevezetesen Ali Mills miatt összetűzésbe keveredik a helyi nagymenő Johny Lawrence-szel (William Zabka), aki amellett hogy gazdag még a helyi fanatikus és enyhén militarista beütésű Cobra Kai karate egyesület tagja és nem mellesleg ő helyi karate bajnok is. Kettőjük nézeteltérése végül odáig fajul, hogy Daniel kénytelen lesz a közelében élő öreg ázsiai gondok Mr. Miyagi segítségét kérni, hogy tanítsa meg karatézni, hogy ezáltal megvédhesse magát, illetve szembe tudjon szállni Johny-val és a Cobra Kai többi tagjával. Természetesen a végén Daniel sikerrel jár. Ő lesz az új karate bajnok. Megszerzi a lány szerelmét és az ellenfelei elismerését. Azonban a film a cselekménye közben felveti azt a gondolatot is, hogy Johny Lawrence és a többi Cobra Kai-os igazából nem gonoszak csupán félre lettek vezetve a tanítójuk/mesterük John Kreese (Martin Kove) személye által.

A karatekölyök ugyan kapott néhány folytatást. Valamint 2010-ben Jackie Chan és Will Smith fia is megpróbálkozott egy afféle remake-kel, amik bár a maguk módján nem voltak valami rosszak még sem tudtak igazán felnőni az előd sikeréhez és az általa közvetített üzenethez. Csakhogy menet közben a háttérben azért valószínűleg zajlottak az események így végül 2018-ban először a Youtube saját gyártású sorozataként, majd egy kreatív nézeteltérést követően 2020-tól már a Netflixen folytatódhatott a Karatekölyök széria. Méghozzá az eredeti szereplőgárda közreműködésével. Magát a sorozatot pedig elkeresztelték Cobra Kai-nak.

A Cobra Kai története úgy 34 évvel az első rész eseményei után veszi fel a fonalat. Vagyis nem csak, hogy modern környezetbe helyezi az egész szériát, de egyúttal autentikussá is teszi azt. Viszont a cselekmény középpontjában ezúttal Johny Lawrence karaktere áll. Habár ez a sorozat előrehaladtával némileg változik majd. Az alapfelállás szerint Johny a Danieltől elszenvedett vereség után se hagyott fel az addigi életvitelével és stílusával emiatt pedig az évek alatt eléggé félre siklott az élete és gyakorlatilag egy lecsúszott, magányos alkoholista lett belőle. Azonban egy véletlen egybeesés következtében újra összetalálkozik egykori riválisával, Daniellel, akinek ez idő alatt sikerült megélnie az amerikai álmot. Van egy szerető családja és egy jól menő vállalkozása.

A történet másik fontos alkotó eleme egy afféle tinédzser szál, amiben a Johny szomszédságában élő Miguel Diaz (Xolo Mariduena) egy a Danieléhez nagyon hasonló szituációban találja magát, ugyanis őt és néhány barátját is bántalmazzák az iskolában és azon kívül is. Az egyik ilyen eset kapcsán azonban Johny kisegíti a fiút, aki látva a férfi harctudását megkéri, hogy tanítsa meg őt is arra. Johny belemegy a dolog, mi több újra létrehozza a Cobra Kai karate egyesületet, ami nemcsak egy új életcélt ad számára, hanem egyúttal megváltást is keres vele múltbéli bűneire. Természetesen amikor ezt Daniel megtudja akkor mindent elkövet, hogy megakadályozza a Cobra Kai visszatérését. Még egy saját karate egyesületet is létrehoz egyfajta ellenpólusként. A két régi rivális pedig ismét egymásnak feszül, viszont ezúttal már nem csak közvetlenül, hanem a tanítványaikon keresztül is. A helyzet azonban tovább bonyolódik, amikor újból felbukkan John Kreese is. Innentől pedig már elég spoileres lenne bármit is mondani.

Habár a Cobra Kai története kellően izgalmas és fordulatokban gazdag, ám ami igazán kiemelkedővé teszi ezt a sorozatot azok maguk a karakterek és a köréjük felépített dráma. Ugyanis a sorozat nagyon sok időt fordít arra, hogy elmélyítse a karaktereit és elmagyarázza az egyes szereplők motivációit. Emiatt pedig a néző, hanem is feltétlenül tud azonosulni mindegyikükkel, de legalábbis megérti őket. Különösen igaz ez Kreese karakterére, aki már a második évadban is kap egy olyan drámai pillanatot, ami valósággal lesokkol mindenkit, hogy aztán a harmadik évadban bemutatásra kerüljön az ő kvázi eredet története.

Természetesen a fókusz elsődlegesen Johny Lawrence karakterén van, aki továbbra is hozza ezt a macho rosszfiú figurát és ez olykor több humoros pillanatot is ad a sorozatnak. Ezzel szemben Daniel Larusso többé-kevésbé ugyanazt a karaktert hozza, mint az eredeti 84es filmben. Csak immár a felnőtt mivoltából és az élethelyzetéből adódóan sokkal kiegyensúlyozottabb személyiség, aki igyekszik egykori tanítója és barátja Mr. Miyagi nyomdokaiba lépni. Sajnos Pat Morieta 2005-ben bekövetkezett halála miatt Mr. Miyagi karaktere fizikai formában nem jelenik meg. Leszámítva egy bizonyos jelenetet. Viszont maga a sorozat is úgy kezeli a karaktert, mint aki már korábban elhunyt. Emellett számos alkalommal tiszteleg mind a karakter, mind pedig a színész előtt.

Ugyanakkor a sorozat meglehetősen jól kezeli a női karaktereit is. Akik sok esetben egyfajta morális iránytűként szolgálnak a főszereplők számára. Különösen igaz egy Daniel feleségére, Amandára (Courtney Henggeler), aki és ez egy abszolút személyes vélemény megtestesíti mindazt, amilyenek egy nőnek lennie kell.Emellett van még több epizodikusan visszatérő szereplő is, mint például Daniel anyja. Vagy a második rész szerelmi szálát alkotó Kumiko (Tamlyn Tomita) vagy a szintén a második részben szereplő főgonosz Chosen (Yuji Okumoto). De a harmadik évadra megjelenik Ali Mills is (Elizabeth Sue), aki miatt lényegében ez az egész helyzet kialakult.

Mindehhez hozzájönnek még a fiatalok, akik nem csupán az elszenvedői, hanem egyúttal a kivetülései is a felnőttek által hozott különböző döntéseknek. Habár sokszor az ő magatartásuk és cselekedeteik is hozzájárulnak ahhoz, hogy a felnőttek között zajló konfliktus fennmaradjon. A korai Daniel Larussora nagyon hasonlító Miguel mellett helyet kap még Samantha Larusso (Mary Mouser) Daniel lánya, bár sokak számára irritáló lehet abban az idealizált jókislány szerepben. Amiben egyébként az eredeti film Ali-je is tetszelgett. Viszont a történet során kiderül, hogy ő sem fedhetetlen és számos olyan megkérdőjelezhető döntést hoz, amelyek súlyos kihatással vannak az ő és a környezetében élőkre.

De ott van még Robby Keene (Tanner Buchanan), aki és ez itt egy apró spoiler Johny Lawrence vérszerinti fia. Ám miután Johny eléggé elhanyagolta őt az évek során, így a fiú sok negatív érzést táplál mind az apja, mind pedig a világ iránt és ezért az élete is hasonlóan félresiklóban van. Johny ugyan többször is megkísérli rendbe hozni a kapcsolatát a fiával, ám ez szinte soha sem úgy sikerül, ahogyan azt szeretné. Azonban a véletlen folytán Robby valahogy összetalálkozik Daniel Larussoval, aki a pártfogásába veszi a fiút.

A mellékszereplők közül érdemes még kiemelni Aishát (Nichole Brown), aki gyakorlatilag az iskola megszégyenítések női oldalát képviseli és bár egy felettébb érdekes karakter sajnos egy kreatív nézeteltérés miatt a harmadik évadra egyszerűen kiírták őt a sorozatból. Valamint ott van még az én személyes kedvencem Hawk vagyis Eli Moskowitz (Jacob Bertrand). Eli szintén sokáig elszenvedője volt az iskolai megszégyenítéseknek, amit egy a száján lévő születési rendellenesség miatt kapott. Azonban a Cobra kai-hoz csatlakozva nem csak a külsejét változik meg, hanem egyúttal a személyisége is egyfajta torzuláson megy keresztül és fokozatosan azzá vált, amit korábban ő is mélyen megvetett. Még a saját korábbi legjobb barátjával Demetri-vel (Gianni Decenzo) is szörnyű módon bánt, aki amúgy egyfajta comic relief-ként is funkcionál.

https://www.youtube.com/watch?v=MLpyi-oVoIY&t=28s

A dráma mellett a sorozat bővelkedik az akcióban is, ami főként a karaténak köszönhető. Az egyes harcjelenteket koreográfia nagyszerűen van kivitelezve. Ráadásul mivel ezeket maguk a konkrét színészek adják elő, így még dinamikus is és aránylag kevés vágás van benne. Ezenkívül ki kell még emelni a sorozat zenéjét is, ami valami fantasztikus és akár önmagában véve is teljesen hallgatható. Ugyanakkor mivel a sorozat viszonylag alacsony költségvetéssel bír, így ez helyenként eléggé meglátszik rajta. Valamint néha hajlamos túlzásokba esni. Viszont a karakterek és az ő történetük van annyira érdekes és izgalmas, hogy simán át lehessen lendülni ezeken.

Végszó

A Cobra Kai egy mindenki számára csak ajánlható sorozat, amihez még csak a korábbi filmek ismerete sem szükséges. A sorozat elérhető a Netflixen és az első két része még a YouTube-on bárki számára megtekinthető.