Film

A Marvel űroperájának utolsó felvonását cuki kisállatok adják elő – A galaxis őrzői 3. rész kritika

A Galaxis Őrzőiről szóló első film minden bizonnyal sokaknak okozott meglepetést. Egy fakéregember és egy mosómedve mentik meg a világot? Mégis hogyan lehet ebből az alapfelállásból tömegek által kedvelt filmélményt varázsolni? Szerencsére James Gunn rendező értette a dolgát, a siker nem maradt el. Lezárni valamit viszont néha sokkal nehezebb, mint elkezdeni.

Az Őrzők trilógiájának záróakkordja Mordály bajba kerülésével kezdődik. A mosómedve érdekében a kis csapatnak gyorsan be kell törnie az egyetlen helyre, ahonnan társuk segítséget remélhet. Ezen akció közben pedig Mordály édes állatkákkal tarkított kegyetlen múltjára is fény derül.

Jóval a film moziba kerülése előtt lehetett tudni, hogy ez a fejezet valamilyen értelemben a Galaxis Őrzőinek végét jelenti. James Gunn már a DC filmjein dolgozik, és a színészek jelentős része is kifejezésre juttatta lezárási szándékát. A legfontosabb adódó kérdés tehát egyértelműen az, hogy működik-e a Galaxis Őrzői 3 egy kerek történet lezárásaként? Elégedettek lehetnek-e a csapat rajongói?

A válasz az, hogy kis jóindulattal igen. Az összes fontos karakter eljut egy olyan pontra, ahol le tudja zárni addigi életét, és tovább tud lépni egy következő fejezetre. Néhány esetben, például Mordály, Drax vagy Mantis karaktereinek történetében a régi fejezet lezárása kifejezetten jól működik a szereplő egyéni szempontjából is, ezzel együtt pedig a nagy egész történetbe is szépen belesimul.

Űrlord kapcsán viszont lehet némi fenntartása a szőrösebb szívűeknek. Leginkább az ő és Gamorra kapcsolati drámája érződik kicsit feleslegesen soknak. A máshol is, de többnyire ezen két szereplő kapcsán előforduló kissé túltolt melodrámára szánt időt lehetett volna például Adam Warlock valamivel részletesebb bemutatására szánni. A másik kisebb negatívum, hogy a készítők Űrlord sorsával játszottak el feleslegesen a szokásosan túltolt megalomán csúcsjelenetben. Részletek kifejtése nélkül annyit mondhatok, mire ténylegesen drámai súlya lehetett volna Űrlord akciójának, Gunn és csapata már el is vették ezt a súlyt.

Szerencsére a fenti negatívumoktól eltekintve a film remekül működik. Minden kedvelt karakternek jut egy-egy emlékezetes jelenet. De Gunn eddigi életművéhez méltó módon a csapatdinamika az, ami a nagyok közé emeli az Őrzőket. Közülük is kiemelkedik Drax és Mantis, az ő minden megszólalásuk aranyat ér egyénileg is, de a csapat tagjaiként is remekül működnek. Kettejük kémiája pedig talán a film egyik leghumorosabb és legszerethetőbb része.

A mozi egyszerre tud humoros és akciódús, máskor pedig kifejezetten megható lenni. Gunn mesteri módon bánik az érzelmekkel. Az emocionálisan sokszor össze nem illő jelenetek valahogy szerves egésszé tudnak összeállni a kezei között. A látványra nem lehet panasz, a különböző lények kitalálóinak és díszletek megalkotóinak is óriási pacsi jár. Sok más tekintetben is, de ebből a szempontból különösen méltó párja lett Gunn filmje a Star Wars univerzumának.

Kifejezetten gazdag élményt nyújt az Őrzők búcsúja minden rajongónak. Azért a lezárás nem teljes, a készítők nem a Marvelnél dolgoznának, ha nem hagynák nyitva valamiféle folytatás lehetőségét. Kifejezetten nagy érdeme az alkotóknak, hogy egyfelől elegánsabbnak éreztem volna, ha most tényleg erősebb és szigorúbb lezárás jellege lenne a kalandnak, új lehetőségek felvillantása nélkül. Ugyanakkor ha ilyen minőségben tudná folytatni valaki ezekkel a figurákkal, biztosan örömmel mennék miattuk újra a moziba.

A Galaxis Őrzői 3. része tehát nem hibátlan, de nagyon szerethető és felettébb szórakoztató űropera lett. A Marvel-logikát kinőni nem tudja teljesen, kisebb hibái is ebből adódnak. Ezzel együtt is méltó lezárást kaptunk ezen a kaotikus érzelmi hullámvasúton fakéreggel, mosómedvével, rozmárral és rengeteg más ötlettel. Olyan száguldás ez, amire minden rajongónak érdemes jegyet váltania.